A Bébiszitter [JAVÍTÁS ALATT]

24.

*Jimin pov.*

Már szinte mindenre felültünk, amire lehetett, csak egyre nem. Az óriáskerékre. Egyik legnagyobb félelmem köt ehhez a szerkezethez: felülünk, és lezuhanunk. Ennek kevés esélye van, de hallottam már olyat, hogy valaki így halt meg.

Próbáltam elkerülni a szerkezetet, de Jungkook karon fogott, és behúzott a sorba. Ijedten pillantottam fel rá, reménykedve, hogy nem kell felülnöm erre az életveszélyes építményre. Látszott is rajtam, hogy félek ettől, amit a mellettem álló is észlelt.

- Nem kell félned.

- Nem is félek. - kínosan nevetve megvakartam a tarkómat.

- De igen. Semmi okod félni. Csak felülünk, megyünk 3-4 kört, és ennyi.

- De van okom félni! - kicsit kikeltem magamból, mire Jk utasítóan nézett rám, ami miatt visszavettem a hangomból. - Simán lezuhanhatunk.

- De nem fogunk. És ha mégis - olyan nagy szemekkel néztem rá, hogy egy boci is megirigyelné, - akkor úgy ölellek majd magamhoz, hogy te rajtam fogsz landolni, és nem esik semmi bajod. - olyan őszintén nézett a szemembe, hogy tényleg elhittem. De nem akartam, hogy miattam haljon meg.

- Nem kell. Biztos, nem lesz baj. - nyugtattam inkább saját magamat.

- Így van. - finoman és észrevétlenül megfogta a kezem.

Egész időben felkerültünk. Beültünk a kabinba, és mikor ránk csukták az ajtót, el is indultunk.
Félve ültem egyedül a saját oldalamon, Jungkookkal velem szemben. Szorosan kapaszkodtam a mellettem és mögöttem lévő kapaszkodóba, és fogalmam sem volt, hova nézzek.
Hirtelen megmozdult a kabin; Jungkook ült át mellém, és magához húzott.

- Ne félj, jó? Vigyázni fogok rád.

Fejemet a mellkasába temettem, és szorosan hozzábújtam. Úgy vert a szívem, mint azelőtt soha, és félő volt, hogy szívinfarktust kapok. Talán még be is könnyeztem. Görcsösen szorítottam Jungkook ingét.

- Jimin, nézz rám. - felnéztem nevem hallatára. - Túl vagyunk az első körön. Nézd meg a tájat.

- Nem akarom.

- A kedvemért. Jobban fogod érezni magad utána.

Hatalmasat sóhajtva közelebb csúsztam, és lenéztem. Tényleg gyönyörű volt. A nap már lefelé járt, de még nagyon világos volt. A szél is fújt egy kicsit, amitől kedvesen mozogtak a levelek a fákon. Volt aki papírsárkányt eregetett, a gyerekek boldogan rohangáltak a betonon.

- Ez nagyon szép.

- Igen. Szerintem is gyönyörű. - végig azt hittem, Jungkook is a tájat nézi, de mint kiderült, ez nem úgy volt. Valójában végig engem nézett. Mikor ránéztem, kicsit elmosolyodtam. Azok a szemek. Valami elképesztően gyönyörűek. Teljesen elvarázsolt maga az egész férfi. És az illata. Az valami mennyei. A mosolya, mint egy nyuszinak. Hatalmas tenyerében elveszett a kezem, de nem bántam. Tudtam, hogy jó sorsom lenne mellette. De néha eszembe jut, hogy talán sosem lehetek vele, és ez eléggé elszomorít.

- Van rajtam valami? - tettem fel a teljesen idióta kérdést.

- Nem, dehogy. - kisimított egy tincset az arcomból, amitől kicsit megakadt a levegőm. Vágyakkal teli szemekkel néztem fel rá. Talán látni is lehetett a szerelmet a szemeimben.
Jungkook finoman megsimogatta az arcomat, és olyan mélyen nézett a szemembe, mintha be akarna szippantani. Kezével állam alá nyúlt, hüvelykujjával pedig ajkamra simított. Sejtettem, mit akar, de talán csak nem merte megtenni.

- Jungkook? - csak lepisszegtek. Hát csendben néztem tovább sötét szemeibe. Észre sem vettem, hogy már alig van köztünk egy centi hely is. Partnerem finoman enyémekre tapasztotta ajkait, és lassan kezdte őket mozgatni, mire természetesen viszonoztam. Most viszont nem mélyítettük el a csókot. Úgy tűnt, Jk nem akarta, én pedig így is élveztem.