A Bébiszitter [JAVÍTÁS ALATT]

75.

*Jungkook pov.*

Jimin valami elképeztően gyönyörű volt. Azok a szemek... Te jó isten! Ahogy a szemét néztem, akaratlanul is mosolyogni kezdtem. Erre ő is mosolyogni kezdett. Kicsivel később közelebb hajoltam hozzá. A szőke szerencsére megint nem húzódott el, inkább csak mosolyogva pillantott le ajkaimra. Mikor már elég közel voltam hozzá, lágyan megcsókoltam. Szerencsére viszonozta, még a nyakamat is átkarolta. Egy percen belül kezdtem kissé beindulni, ezért behúztam a szőkét az ölembe. Ő még mindig nem húzódott el, valójában nagyon úgy tűnt, hogy elvezte. Végül levegőhiány miatt húzódtam el tőle.

- Istenem... - abban a percben jöttem rá, hogy mit csináltam. - Jimin, ne haragudj rám. Én csak... - félbeszakított.

- Ne szabadkozz! - két oldalt a nyakamra fogott. - Semmi baj.

- De ez nem helyes. - néztem a szemébe.

- Szerintem se. - rázta meg a fejét. - De valahogy mégis élvezzük.

- Ezt nem lehet nem élvezni. - apró csókokkal leptem el ajkait, amiket szerencsére viszonzott.

- Jungkook, várj. - húzódott el tőlem. - Ezt nem kellene.

- Tényleg nem. - értettem egyet. - De hiányzik. Te hiányzol. Nagyon. - közelebb húztam. - Engedd, hogy szeresselek.

- Engedném én. - távolodott el. - De ez nem jó ötlet.

- Ne lökj el magadtól újra. - kezdtem aggódni. - Kérlek. Szeretnélek szeretni, de nem megy, mert minduntalan ellöksz magadtól.

- Mert nem tehetek mást. - lehajtotta a fejét. - Ne haragudj.

- Jimin, nem teheted ezt. - emeltem magamra a tekintetét. - Tudom, hogy te is szeretsz engem. - halkultam el. - Ne tedd ezt velem újra. Ne lökj el magadtól megint. Nem tudnám elviselni még egyszer a hiányodat.

- Jungkook, én sajnálom. Mennem kell. - kiszállt az ölemből, és az ajtó felé indult.

Utánafutottam, és visszahúztam a csuklójánál fogva. - Ne menj el. Tudom, hogy semmi dolgod. Ne hagyj itt. Neked is hiányoztam. Ne tagadd.

- Nem tagadom. - ismerte be. - De ez akkor sem jó ötlet. Megint oda jutnánk, ami miatt szétmentünk. Még mindig nem bízom benned annyira, mint amennyire kellene. Nem akarlak megint kitenni ennek.

- Jimin, ez engem rohadtul nem érdekel. - húztam közel magamhoz, közben a derekára fogtam. - A lényeg, hogy szeretjük egymást. - lehajoltam hozzá, és lágyan megcsókoltam. Szerencsére viszonozta, ami kicsivel bátrabbá tett. Nyelvemet átvezettem a szájába, és vadabbul csókoltam. Jó volt újra éreznem a mézédes ajkait.

- Kook, kérlek. - húzódott el ajkaimtól. - Ne csináld ezt velem.

- Te ne csináld. - emeltem fel kicsit a hangomat. - Maradj itt. Legalább ma éjjel.

- Rendben. - visszament a konyhába.

Követtem, és szorosan megöleltem hátulról. - Bocsánat, hogy kiabáltam veled.

- Semmi baj. - pillantott hátra rám. - Meddig akarsz ölelgetni?

- Ameddig engeded. - bújtam a nyakába.

- Akkor engedj el. - próbálta levenni magáról a kezemet.

- Nem így értettem. - adtam puszit a nyakára.

- Miért csinálod ezt? - fordult felém.

- Mert szeretlek. - vallottam. - Talán te még nem teljesen érzed ezt, de én már igen. Kellesz nekem. Nélküled nem élet az élet. Az elmúlt két év alatt nagyon magam alatt voltam. Magányos voltam. De mikor újra megláttalak, akkor újra visszatért belém az élet. Újra kezdtek visszajönni a színek, minden jobb lett. Boldogabb lettem. És ott melletted, éreztem, hogy te is szeretsz engem. Volt bennem egy apró reménysugár, éreztem, hogy visszakaphatlak. És tudom, hogy vissza is foglak kapni. Még nem tudom, hogyan, de küzdeni fogok érted. Értesz engem?

- Értelek. - szorosan megölelt. - Nagyon édes vagy. Hidd el, nem kell sokat küzdened. - suttogta az utolsó mondatot, de persze hallottam.

Elmosolyodtam. - Későre jár. - néztem meg az órát. - Menj fürdeni, a szobámban találsz párat a ruháid közül. De az enyémet is felveheted. - elengedtem, és hátratűrtem pár tincsét.

- Rendben. - egy apró mosoly után felment az emeletre.

Boldog voltam. Jimin újra nálam aludt, és azt mondta, nem kell sokat küzdenem érte. Mosolyogva tettem vissza az ételt a hűtőbe, majd felmentem az emeletre. A fürdő előtt elhaladva meghallottam Jimin hangját. A fürdőajtó mellé álltam, és csak hallgattam angyali hangját. Olyan gyönyörűen énekelt. Annyira belemerültem, hogy észre sem vettem, mikor a szőke kijött.

- Te miért ácsorogsz itt? - kérdezett rá egyből.

- Feljöttem, és meghallottam a hangod. - magyaráztam ki magam.

- És miért hallgatóztál? - faggatott tovább.

- Nem tudom. - húztam meg a vállam. - Gyönyörű hangod van.

- Köszi. - egy vendégszoba felé indult.

Visszahúztam. - Hova mész?

- Lefekszem aludni, fáradt vagyok. - mutatott a szobára.

- Jaj, Jimin, aludtunk már együtt. - húztam be a szobámba. - És ez még mindig a te szobád is.

- Biztos vagy ebben? - nézett fel rám.

- Teljesen biztos. - bólintottam, miközben összekulcsoltam az ujjainkat.

- Rendben. - dadogott kicsit. - Menj fürdeni te is. Én lefekszem. - elengedte a kezem, és befeküdt az ágyba.

Mosolyogva mentem el fürdeni. Jimin miatt, most kivételesen siettem. 10 percen belül be is ugrottam mellé az ágyba. Ő nyűgösen fordult felém.

- Bocsánat, már aludtál? - kérdeztem rá, eltűrve a tincseit.

- Ugyan, dehogy. - nézett rám úgy, mint egy őrültre. - Miért közlekedsz úgy, mint egy tank?

- Nem tudom. - elfeküdtem. - Siettem hozzád.

- Jó, hagyj aludni. - elfordult, és próbált aludni.

Vártam pár percig, majd szorosan átöleltem Jimint hátulról. Fejemet a nyakába fúrva szívtam be finom illatát. Ő erre csak megrázta a fejét, és tovább aludt. Még átdobtam a lábam Jimin derekán, és el is aludtam.

***

Reggel még mindig Jimint öleltem. Hétvége volt, így neki sem kellett bemennie az egyetemre. Ránéztem nyugodt arcára. Mosolyogva húztam közelebb magamhoz. Beszívtam finom illatát, és adtam egy puszit a tarkójára. Ezzel sikerült felkeltenem. A szőke nyüszítve fordult felém. Mosolyogva néztem bele gyönyörű szemeibe.

- Jó reggelt. - söpörtem ki tincseit a szeméből.

- Miért nem hagysz aludni? - nyöszörgött.

- Imádlak nézni téged. - nyomtam egy puszit dús ajkaira.

- Azt akkor is lehet, ha alszom. - belefúrta a fejét a párnába. - Hétvége van, erre nem hagysz aludni.

- Bocsánat, de én a szemedet is látni akarom. - magamhoz húztam. - Még reggel is gyönyörű vagy.

- Ne udvarolj. - vállamra csapott, ami kicsit felhozta bennem az emlékeket.

- Nem tehetek róla. - szorosan megöleltem. - Elcsábítasz. Már csak a szemeddel.

- Aha, biztos. - eltolt magtól, és lassan felült. - Haza kell mennem.

- Még ne menj. - visszahúztam magamhoz. - Még szeretgetni akarlak. Engedd meg.

A szőke nem mondott semmit. Ezt betudtam annak, hogy még fáradt és nem érdekli, mit csinálok. Mosolyogva húztam jobban magamhoz, egy papírlap sem fért volna közénk. Fejemet a nyakába hajtottam, és apró puszikat adtam rá. A szőke szerencsére hagyta. Annyira imádtam őt. Két éve nem láttam, de még így is hagyta, hogy azt csináljak vele, amit csak szeretnék. Meg sem érdemlem. Egy valódi angyal.