A Bébiszitter [JAVÍTÁS ALATT]

23.

*Jimin pov.*

Már jó sok részt megnéztem a sorozatból, mikor valami őrült hangosan kezdett csörögni. Azonnal rájöttem, hogy az én telefonom az, ezért felrohantam a szobámba, és kinyomtam. Kezemben a készülékkel kijöttem a szobából, remélve, hogy Jk nem kelt fel. Sajnos tévedtem. Szembementem egy fáradt férfival, aki nyűgösen állt előttem. Visszatereltem őt a szobájába, befektettem az ágyba, és betakartam.

- Bocsánat. Visszahívom, aztán lenémítom. Aludj nyugodtan.

- Nem akarok. Minek, ha nem segít?

- Hidd el, majd fog. Itt maradjak?

- Nem kell. Biztos dolgod van. - elhelyezkedett, és kicsit fagyoskodva próbált aludni. Eléggé megsajnáltam, de nem mondtam semmit. Úgyis csak rontanék a helyzeten. Finoman megsimogattam a feje tetejét, és kimentem. Visszakerestem a számot, aki hívott, és visszahívtam. Szinte azonnal felvették, mire megkérdeztem, ki az.

- Hanna vagyok. Szia Jimin.

- Oh, szia! Mizu?

- Megígértem, hogy felhívlak. Hogy vagy?

- A bébiszitteremet gondozom. Tegnap eléggé berúgott, most kissé nyűgös, és eléggé fáj a feje. - a hajamba túrtam sóhajtva.

- Ismerős érzés. És hogy bírod? Egyáltalán miért van bébiszittered kb. 18 évesen.

- Még csak 17 vagyok, talán azért. Egyébként egész jól. Még itt lesz velem három és fél hétig. Tudod, nagyon megkedveltem, és nem csak barátként. - a végén kicsit elhalkultam, hogy a fent alvó ne hallja meg.

- Szóval még meleg vagy?

- Mintha Yoongit hallanám, komolyan. - megforgattam a szememet.

- Bocsesz. De egyébként arra értettem a kérdést, hogy a gondozását hogy bírod.

- Semmi problémám vele. Aranyos egy pasi, oda vagyok érte. Olyan édes nyuszi arca van. Igaz, hogy 22 éves, de nem izgat. A lényeg, hogy tetszik. Igaz?

- Igaz, de nekem mennem kell. Majd később hívlak, rendben?

- Rendben, szia Hanna. - letettem a telefont. Annyira aranyos ez a lány. Mintha a húgom lenne.

Elfeküdtem a kanapén, és álmodozva gondoltam bele a jövőbe, amiben -remélhetőleg- Jungkookkal leszek együtt. Talán túl szerelmes vagyok. De nem érdekel, annyira imádom Jungkookot!

Boldogságomban halkan vinnyogni kezdtem. Úgy élvezek mindent.

Át kell hívnom Liamot, le kell nyugodnom. Kezembe vettem a telefont, és írtam neki. Pár perc múlva rájöttem, hogy bebasztam, mert nem ért rá. Sóhajtva dobtam a telefont a kanapéra. Elég unalmas egyedül. Liam lerázott, Hanna lerázott. Megkérdeztem Taehyungot, de szintén. Már csak Yoongi maradt. Ráírtam, de szerintem várhatok egy órát mire válaszol. Letettem a telefont, de egyből csipogott is. Megnéztem: Yoongi sem ér rá.

Kicsit elkenődtem, ezért felmentem Jungkookhoz. Aranyosan szuszogva aludt egy párnát magához szorítva. Leültem az ágy szélére, és néztem, ahogy mélyen alszik. Be akartam feküdni mellé, át akartam ölelni. De nem tehettem meg. Nem akartam, hogy miattam kirúgják. De akkor is. Kötelezőnek éreztem, hogy befeküdjek mellé. Viszont mielőtt megtettem volna, ő kinyitotta a szemét, és egyenesen rám nézett.

- Szia, Jimin.

- Hogyhogy ébren vagy? Azt hittem, alszol.

- Nem. Nem megy. Már kialudtam magam. - lassan felült.