A Bébiszitter [JAVÍTÁS ALATT]

83.

*Jungkook pov.*

Később Jimin is bebújt mellém. A telefonomat nem tettem le, rá se néztem. Jimint ez nem zavarta. Belebújt a nyakamba, és lágy puszikkal hintette be a területet. Fél kezemmel átkaroltam a szőkét, a másikkal még mindig a telefonomat nyomkodtam. Végül Jimin csak szorosan átölelt a derekamnál, és a telefonomat kezdte nézni. Nyomtam egy puszit a hajába, aztán újra a készülékre szenteltem a figyelmem.

- Kook. - kezdett Jimin köröket rajzolni a hasamra. Hümmögtem. - Jobban vagy?

- Eddig is jól voltam. - válaszoltam egyértelműen.

- Hallottam, hogy megemlítetted anyukádat. - folytatta a szőke. Elszomorodtam, és letettem a telefont. - Szóval minden rendben?

- Persze. - sóhajtva nyomtam puszit tincsei közé. - Minden oké.

- Előttem ne titkold el. - nézett fel rám.

Sóhajtottam egy nagyot. - Jól vagyok. - néztem rá őszintén. - Csak hiányzik.

- Kimehetünk hozzá, ha van kedved. - ajánlotta fel.

- Majd inkább holnap. - húztam picit a számat. - Amúgy is akkor van anya szülinapja.

- Baj lenne, ha én is mennék? - kérdezte félve.

- Dehogy lenne baj. - mosolyodtam el aranyosságán. - Csak mert anya már nincs köztünk - néztem az ég felé -, attól még szívesen bemutatnálak neki.

- Rendben. - bólintott halványan mosolyogva. - És mit vegyek fel?

- Mindegy. - húztam meg a vállam. - Szerintem én full feketébe leszek, de te mindegy mibe jössz.

- Én is abban akartam, csak nem mertem feldobni. - vakarta meg a tarkóját. - Nekem még nem halt meg ennyire közeli családtagom.

- Az nem baj. Jöhetsz, amibe szeretnél. - simítottam a combjára. - Na, de most. - behúztam a szőkét az ölembe úgy, hogy velem szembe legyen. - Hadd csodáljam meg az én szépségemet.

- Kook, olyan nyálas vagy. - fogott a vállamra.

- Most maradj csendben egy kicsit. - tettem mutatóujjamat a szájára. Ő egyből elcsendesedett. Végighúztam ujjamat a szőke dús ajkain, majd állára fogva közelebb húztam magamhoz a fejét, és egy lágy, forró csókot kezdeményeztem. Jimin persze egyből viszonozta is. Tudtam és éreztem is, hogy a szőke vadabb tempóra akar kapcsolni, de nem tette meg. Hagyta, hogy én vezessek.

Végül ő sóhajtva húzódott el tőlem. - Ez, ez... - benne ragadt a szó.

- Ne, ne, ne. - tettem ujjamat a szája elé. - Ne beszélj. - közelebb húztam magamhoz. Összeérintettem a homlokunkat, így néztem mélyen a szemébe. A szőke hatalmas szemekkel nézett rám, mintha nem értene vagy várna valamit. Én csak fájdalmasan elmosolyodtam, és behunytam a szemem.

- Minden rendben? - kérdezte halkan Jimin.

Lassan bólintottam. - Minden tökéletes. Komolyan.

- Láthatnám a szemeidet? - kérlelt halkan. - Olyan gyönyörűek. - finoman beletúrt a hajamba. Vártam egy kicsit, aztán lassan kinyitottam a szemem. - Biztos minden oké? - bólintottam. - Mondj valamit, kérlek.

- Minden rendben, ne aggódj. - mosolyogtam rá. - Tényleg.

- Így már rendben. - megpuszilta a számat. - És most? Bepótoljuk a tegnapit? - kicsit lesütöttem a szemem. - Nem kell, ha nem akarod.

- Nagyon drága vagy. - adtam egy rövid csókot a szájára. - Annyira szeretlek. Tudod?

- Igen, tudom. - elmosolyodott. - Én is szeretlek.

- Kaphatok egy ölelést? - széttártam a karom.

- Persze, Kook. - magához szorított.

Egyből viszonoztam, és belefúrtam a fejem Jimin nyakába. - Olyan jó illatod van. - nyomtam puszit a nyakára.

- Mondtad már párszor. - éreztem, ahogy elmosolyodott.

Ez a srác... Valahogy mindig sikerül elérnie, hogy boldog és nyugodt legyek. Bár tudnám, hogy csinálja. 

***

Másnap délután három körül elindultunk a temetőbe. Látszott rajtam, hogy szomorú vagyok. Jimin próbált is vigasztalni, de váltig állítottam, hogy jól vagyok.

Egyébként Jimin rohadt jól nézett ki. Ellopta az egyik fekete nadrágomat, e mellé pedig felvett egy fekete bársonyinget. Rajtam is ilyenek voltak, de én nem néztem ki olyan jól. Jimin viszont igen. A haján megcsillant a napfény. Még indulás előtt megmosta a haját, ettől az olyan bódító illatot árasztott, hogy elájulhattam volna tőle. Olyan cukira állította be szőke tincseit, mintha animefigura lenne. Nagyon imádni való volt.

A temető felé beugrottunk a virágboltba. Lana megint kitörő örömmel fogadott. Annak is örült, hogy megint Jiminnel vagyok. A szőke már ismerte a lányt, és tudta, hogy miatta aztán nem kell aggódnia. Na mindegy... Vettünk tőle virágot, majd mentünk tovább a temető felé.

A temetőben megkerestük anya sírját. Előtte megálltam egy pillanatra. Vennem kellett egy mély levegőt, hogy tudjak csinálni bármit is. Kicseréltem a régi virágokat az újra, és adtam nekik vizet. Léptem egyet hátra. Egyikünk sem szólt semmit. Én nem voltam képes rá, Jimin pedig tudta, hogy azzal nem segítene. Szomorú voltam, már-már könnyeztem. Mégis mosolyogva néztem le a sírra.

- Boldog szülinapot, anya. - suttogtam magam elé. - Tudom, hogy nem lett belőlem olyan ember, mint amilyenre vágytál. de próbálok ezen változtatni. - győzködtem magam.

A szőke felnézett rám. - Szerintem sokkal jobb vagy, mint amilyet várt. - simított felkaromra. - Remek ember lett belőled.

- Köszönöm. - átkaroltam a vállát, ő pedig a derekamat. Mindketten mosolyogva néztük a sírt.

A könnyezésből percről percre lassan sírás lett. Nem kitörő, csak amolyan halk. Nagyon hiányzott anya. Persze tudom, hogy már egy sokkal jobb helyen van. Magamban ellentmondtam Jiminnek, mert tényleg nem olyan férfi lett belőlem, mint amilyennek anya szánt engem. A halálos ágyán megígértette velem, hogy rendes gyerek leszek, boldog és kedves. Tisztelnem kellett volna másokat, beleértve magamat, és szeretnem magamat. Talán annak sem örül, hogy fiúval járok. És a legfontosabb, amit kért tőlem: béküljek ki apámmal. Ebből nagyjából semmi sem sikerült. Szégyelltem magam emiatt.

A szőke szorosan magához ölelt. - Sírd ki magad nyugodtan.

- De ez akkora hülyeség. - viszonoztam az ölelést, és a fejemet Jiminére hajtottam. - Több, mint 11 éve nincs velem, én meg még mindig sírok miatta.

- Ez normális. - simogatta a hátamat.

- Nem az. - ellenkeztem.

- De az. - tartotta magát Jimin. - A sírás egy normális, természetes dolog. Kiengeded vele a fáradt gőzt. Sokat segít.

- Nekem te segítesz. - kicsit eltoltam, és a füle mögé tűrtem kósza tincseit. - Csak rád kell néznem, és máris jobban vagyok.

- Meggyőzőbb lenne, ha folynának a könnyeid. - letörölte őket. - Sokkal jobb.

Voltunk még a temetőben egy darabig. Rengeteg történetem meséltem Jiminnek anyáról. Volt köztük vicces, szomorú és kedves is. Örültem, hogy volt kivel ezt velem megosztani. Jó, melengető érzés volt felidézni a régi időket. Talán hiányzott anya, de Jimin jelenléte javított az egészen. Vele nyugodt szívvel megoszthattam az egész életemet. Ő megértett engem. Ő az én másik felem, akit annyit kerestem. Most már megvan. És örökre meg is lesz.