A Bébiszitter [JAVÍTÁS ALATT]

82.

*Jungkook pov.*

Reggel Jiminre keltem. Mondhatni szó szerint. A szőke apró puszikat nyomott a hajamba. Annyira élveztem, hogy nem akartam azzal elrontani, hogy kinyitom a szememet.

- Kook, tudom, hogy fent vagy. - simított arcomra a szőke.

- Csak nem akartam, hogy abbahagyd. - néztem fel rá csillogó szemekkel.

- Ki mondta, hogy abbahagyom? - mosolygott rám.

- Imádlak. - gyorsan megpusziltam az arcát, aztán visszabújtam a nyakába. Jimin egyből folytatta is a kényeztetésem. - Drágám. - szólaltam meg pár perc múlva.

- Igen? - hagyta abba a kényeztetést.

Ragyogó szemekkel néztem fel rá. - Szeretlek.

- És is téged. - szorosan megölelt. Végül pedig megint puszikat nyomott a hajamba.

Mosolyogva élveztem az egészet. Olyan nyugtató és meghitt volt minden. Már csak a romantikus zene és a gyertyafény hiányzott. Bár végülis nem tart öt percig megcsinálni. De az istenért se szálltam volna ki Jimin mellől. Ki kell élveznem ezt az egészet. Ki tudja, hogy Jiminnek mikor kell hazamennie. Talán ma már nem is alszik velem.

- Kook. - szólított meg halkan Jimin. Csak hümmögtem nála is halkabban. - Hamarosan mennem kell.

- Ne már. - szorosan öleltem magamhoz, hogy ne tudjon elmenni. - Nem akarom, hogy megint elmenj. Alig látlak.

- Tudom. - sóhajtott egy nagyot. - Délutánig maradhatok.

- Ez nem megoldás. - hajamba túrva felültem. - Tudom, hogy nem kéne emiatt ennyire kiakadnom, de... Nagyon nehezen bírom ki, hogy ne legyek veled. Te meg csak egy-két napra jössz át.

- Kook, kérlek szépen ne csináld ezt. - felült, és átkarolta a derekamat. - Tudom, hogy zavar, de most próbáld ezt elviselni. És ne vesszünk össze ezen.

- Nem költözöl vissza? - néztem rá reménykedve.

- Még nem. - rázta meg a fejét, mire én csalódottan fordítottam el a sajátomat. - Előbb húzzunk le egy hónapot, utána már talán.

- Oké. - sóhajtottam beletörődve. - De legalább a hét végére maradj itt.

- És anyám meg a ruháim? - nézett körbe.

- Hozz magadnak ruhát, és szólj anyádnak, hogy maradsz. - válaszoltam. - És itt is van még pár ruhád.

- Rendben. - bólintott lassan. - Akkor most elmegyek, majd hamarosan jövök. - ki akart szállni az ágyból.

- Várj, várj, várj! - visszahúztam magamhoz, és jó szorosan megöleltem. - Még maradj egy kicsit. Majd utána elviszlek.

- Én szerelmes idiótám. - simított az arcomra, aztán hagyta, hogy öleljem.

3-4 órán át még biztos öleltem Jimint. Közben minimum egy sorozatot végignéztünk, ha nem többet. Bár én nem is a filmre figyeltem, hanem valójában Jiminre. Valahogy foglalkozni akartam vele. Arra még nem jöttem rá, hogyan. Addig is a bevált módszert alkalmaztam: szorosan, szeretetteljesen öleltem, közben néha apró, forró csókokat hagytam az arcán és a nyakán.

- Kook, most már menjünk. - szólított meg már ötödjére.

- Még ráér. - bújtam a nyakába. - Akkor mehetünk, hogyha nem engedsz el. Egy másodpercre sem.

- És azt hogy akarod kivitelezni? - fordult felém szoros ölelésemben.

- Majd kitalálom. - rántottam vállat. - A lényeg, hogy ne eressz el.

- Nem foglak, ha ezt akarod. - nevetett halkan. Talán rajtam nevetett, de annyira édesen tette, hogy képtelen lettem volna akár csak megsértődni. - Akkor mehetünk?

Hümmögtem egy aprót. Erősen, de mégis gyengéden megragadtam a szőke kezét. Kimásztam az ágyból, és magammal húztam Jimint. A pizsiből rendes ruhába való átöltözés már bonyolultabb volt, de megoldottuk. Aztán lementünk a földszintre, onnan pedig a kocsiba. Nehéz volt oda beszállni, de valahogy azt is megcsináltuk. Vezetés közben Jimin többször mondta, hogy engedjem el a kezét, de a világért se tettem volna meg. Ha már egyszer megfogtam, akkor többé nem engedem el őt. Hiába csak a kezéről van itt szó.

Mikor megérkeztünk Jiminékhez, ugyanúgy szálltunk ki a kocsiból, mint ahogy be. Jimin a kulcsával kinyitotta az ajtót, mikor pedig beléptünk volna, Jimin anyjával találtuk szembe magunkat. Elég mérgesnek látszott.

- Szóval hozzá jársz kétnaponta. - szólt fiának, közben rám mutatott.

- Ezt meg hogy érti? - fordultam Jimin felé.

Ajkába harapva fordult felém. - Még nem mondtam meg neki, hogy újra járunk. - válaszolt félve a szőke. - Ne haragudj, de nem mertem.

- Semmi baj, drágám. - mosolyodtam el, közben halkan nevettem.

- Na, tehát, mit akar ő itt? - utalt rám ismételten Jimin anyja.

- Hát csak... - kezdett bele a szőke, de nem hagytam, hogy befejezze.

- Elkísértem Jimint. - fejeztem be a szőke mondatát. - Csak hoz magának ruhát, a hét végét már nálam tölti.

- Na, azt már nem. - tette karba kezeit a nő. - Jimin itthon marad. Még a végén megint összetöröd a szívét.

- Anya, ne csináld. - ellenkezett a szőke. - Jungkookkal megbeszéltünk mindent. Most majd jobban fogjuk csinálni. - pillantott rám mosolyogva.

- Akkor sem engedem, hogy vele legyél. - mutatott rám a nő. - Ez egy mocskos dög. - mondta úgy, mintha itt se lennék.

- Jimin-ah, te pakolj össze, addig én beszélek anyáddal. - szóltam a szőkének. Ő vetett felém egy hálás pillantást, majd a kezemet elengedve indult fel a szobájába. - Szóval - léptem be én is a házba - miért érzi úgy, hogy egy dög vagyok? - próbáltam nyugodt maradni.

- Összetörted a fiam szívét! - emelte fel a hangját a nő.

- Ő is az enyémet. - mutattam az emelet felé. - Mégsem hívom ide anyámat, hogy ossza ki szegényt. - anya emlékére kicsit rosszul kezdtem érezni magam, de felül tettem magam a dolgon. - Nem szabhatja meg a fiának, hogy kivel járhat együtt.

- De igen! - ellenkezett velem. - Én vagyok az anyja.

- És? - húztam meg a vállam. - A fiának megmondhatja, mit csináljon. De azt, hogy ki iránt hogyan érez... - mosolyodtam el. - Azt nem szabhatja meg.

- Mehetünk. - jött oda hozzám Jimin.

Erősen megfogtam a kezét. - Örülök, hogy újra beszéltünk. - szóltam szarkasztikusan Jimin anyjának. - Viszlát. Gyere, Jimin. - kihúztam páromat a kocsiba. Szó nélkül beültem Jimin mellé, és elhajtottam. Ideges voltam, így jobbnak láttam, ha nem szólalok meg.

- Kook. - csúsztatta Jimin a kezét a combomra. Idegesen hümmögtem egyet. - Végighallgattam, amit mondtál. - megint hümmögtem. - Kedves volt tőled, hogy megvédtél. - megint hümmögtem. - Minden oké? - simította meg a combomat. Újfent hümmögtem. - Mondj valamit.

- Minden rendben van. - fogtam rá a kezére. - Anyád kicsit feldühített, de nem fontos.

- Oh, akkor jó. - mosolyodott el fájdalmasan, majd ő is az utat kezdte figyelni.

Az út hátralévő részében nem szóltunk egymáshoz. Párszor túl erősen használtam a sebváltót, mire Jimin a kezemre fogott. Olyankor ránéztem egy pillanatra, de továbbra is erősen váltottam. Otthon ugyanúgy nem szóltunk egymáshoz. Én csak befeküdtem az ágyba, és kezembe vettem a telefont. El kellett terelnem a gondolataimat. Utáltam ideges lenni.