A Bébiszitter [JAVÍTÁS ALATT]

80.

*Jungkook pov.*

Reggel Jimin még mindig mellettem feküdt. Kicsit furának éreztem, hisz már elmúlt 8 óra. Egy darabig még néztem, ahogy a szőke alszik. Utána keltegetni kezdtem.

- Kook, sosem fogsz békén hagyni, mikor alszok? - nyitotta ki nyűgösen a szemeit.

- Nem kell suliban lenned? - tértem rá egyből a kérdésre. - Elmúlt nyolc.

- Később kezdődik az órám. - fordult a másik oldalára.

- Oké, bocsi. - szorosan magamhoz öleltem hátulról. - Mikor kell menned?

- Kb. 2 óra múlva. De haza kell mennem. - ki akart mászni az ágyból.

- Még ne menj. - húztam vissza.

- De muszáj. - eltolt, és felült. - Majd holnap beugrom.

- Holnap? - szintén felültem. - Mit csináljak én addig?

- Menj el dolgozni. - húzta meg a vállát.

- Kirúgtak. - halkultam el, közben megvakartam a tarkómat.

- Mi? Miért? - nézett rám értetlenül.

- Túl sokat ittam, és sosem értem be időben. - hajtottam le a fejemet.

- Akkor itt az idő, hogy keress egy újat. - veregette meg a vállamat.

- Semmi kedvem. - dőltem vissza a párnámra.

- Az senkit nem izgat. - felöltözött gyorsan. - Amint lesz időm, beugrom hozzád, és segítek munkát keresni.

- Nagyon drága vagy. - húztam le magamhoz egy csókra, amit viszonzott.

Mosolyogva vált el tőlem. - Mennem kell.

- Maradj még egy fél órát. - húztam be magam mellé, és szorosan megöleltem.

- Kook, nem lehet. - próbált eltolni magától.

- Naa, kérlek. - bújtam a nyakába, és csak jobban öleltem. - Két évig nem láttalak.

- Nem baj. - tovább próbálkozott. - Légy szíves.

- Egyszerűbb volt, mikor velem laktál. - elengedtem.

- Az akkor volt. - kimászott az ágyból. - Majd jövök. - egy puszit adott a számra, és kifelé indult.

- Jimin-ah! - szóltam utána, mire megfordult. - Szeretlek.

Elmosolyodott. - Én is téged. - egy apró intés után elment.

Én még visszafúrtam a fejem a párnába. Még rohadt álmos voltam. Csakhogy nem voltam képes elaludni. Még mindig hozzá voltam szokva, hogy érezhetem a szőke illatát. De így, hogy elment... Így képtelenség aludni. Hiányzott, pedig csak most ment el. Megint aggódtam, hogy elmegy. De most örökre. De persze muszáj vagyok bízni abban, hogy tényleg szeret és nem fog elhagyni.

Aznap egész nap ébren voltam. Képtelen voltam elaludni. Még éjszaka sem sikerült aludnom. Aggódtam a szőkéért, egész nap nem írt semmit. Olyan éjfél körül felhívtam a szőkét.

- Vedd fel, vedd fel. - suttogtam magam elé a sötétben.

Felvette. - Kook, éjszaka van. Mit akarsz?

- Aggódtam érted. - válaszoltam. - Minden rendben?

- Aludnék. - hallottam, ahogy ásított. - Amúgy igen. Holnap suli után majd beugrom.