A Bébiszitter [JAVÍTÁS ALATT]

78.

*Jungkook pov.*

Reggel megint Jimin mellett keltem. Mosolyogva néztem nyugodt arcát, ahogy a mellkasomba szuszog. Nem voltam képes felkelteni őt. Olyan édes, mikor alszik. Egy valódi angyal.

- Annyira édes vagy. - simítottam meg az alvó arcát. - Nem is értem, hogy bírtam ki nélküled. Nem tudok nélküled élni. Még egyszer nem élném túl a szakítást. - tűrtem el tincseit az arcából. - Nagyon, de nagyon szeretlek.

- Én is szeretlek. - motyogta a párnába.

- Ébren vagy? - ijedtem meg kicsit.

- Most keltem fel, mikor beszélni kezdtél. - nézett fel rám.

- Oh... - préseltem össze ajkaimat. - Akkor gondolom mindent hallottál.

- Igen. - mosolyogva csúszott közel hozzám. - Nagyon drága vagy. És nem kell újra átélned ezt.

Magamhoz szorítottam. - Meg sem érdemellek. Mondtam már?

- Igen. - kaptam tőle egy puszit a mellkasomra.

- Felkeljünk? - néztem le rá.

- Ne. - magához szorított a derekamnál. - Maradjunk így egy kicsit.

- Rendben. - fejére hajtottam a sajátomat, és apró puszikat nyomtam tincsei közé.

Vagy még egy órán át feküdtünk ott. Volt egy olyan érzésem, hogy Jimin ez idő alatt visszaaludt, de nem akartam felébreszteni. Valahogy így jobb is volt. Nézhettem, ahogy alszik.

Ahogy lenéztem a szőkére, el kellett mosolyodnom. Fejét most kivételesen a bal koromon pihentette. Nyugodt arcát belefúrta a mellkasomba. Mindkét kezét felhúzta, így olyan volt, mint egy panda, aki bambuszt eszik. Majdnem elolvadtam. Szép szőke haja összevissza állt. Az orra kicsit mozgott, ahogy nagy levegőket vett. Álmában párszor ráharapott alsó ajkára. Párszor elkaptam egy apró, halk hangot, ami a nevemre hasonlított. Talán velem álmodott. Én legalábbis örülnék neki.

Egy újabb óra elteltével elkezdtem ébresztgetni a szőkét. - Drágám. Ébredj.

- Még ne. - nyöszörgött. - Veled álmodtam, folytatni akarom.

- Majd este. - állánál magamra emeltem a tekintetét. - Mondtam már, hogy gyönyörű vagy?

- Nem is egyszer. - lassan felült. - Ha már felkeltettél, akkor már reggelizzünk.

- Délben? - ültem fel mellé én is. - Inkább ebédeljünk.

- Van kedved enni? - nézett rám csodálkozva.

- Miért ne lenne? - néztem értetlenül.

- Csak mert eddig nem nagyon akartál enni. - húzta meg picit a vállát. - De menjünk. - lefutott a konyhába.

Mosolyogva mentem utána, és lent szorosan megöleltem hátulról. - Imádni való vagy.

- Jaj, Kook, ne már. - tenyerébe temette az arcát. - Olyan nyálas vagy.

- De te így szeretsz, ugye? - tettem államat a vállára.

- Persze, persze. - megpuszilta az arcomat, aztán a hűtőből előszedte a megmaradt ételt, és a mikróba pakolta. - Elég nehéz ezt úgy csinálni, hogy ölelgetsz.

- Nem baj, nem akarlak elengedni. - öleltem szorosabban. - Soha többet.

- Nem fogok elmenni. - kivette a mikróból, és az asztalra tette az ételt. - Most pedig engedj el, és együnk. Utána majd folytathatod.

- Egyél az ölemben. - leültem, és az ölembe húztam.

- Tegnap is így ettünk, ma nem kell. - próbált kimászni az ölemből, de nem hagytam. - Ne legyél erőszakos, kérlek.

- Nem akarok az lenni. - megpusziltam, majd elengedtem.

A szőke kimászott az ölemből, és leült mellém. - Szólni kéne anyámnak.

- Szerintem még ráér. - simítottam combjára. - Hívott téged tegnap óta?

- Nem. - kicsit elszomorodott. - De én attól még szólnék neki.

- Ha ez boldoggá tesz. - adtam neki egy puszit. - De előbb egyél.

- Igenis. - mosolyogva evett tovább.

Ebéd után visszahúztam Jimint az ölembe. Szerencsére ő nem ellenkezett. Inkább halkan nevetni kezdett. Én ezzel nem foglalkoztam, csak szorosan öleltem magamhoz. Annyira hiányzott ez az egész. Végre újra boldog lehetek.

- Jungkook-ah. - szólt Jimin egy idő után.

- Tessék? - emeltem el a fejem a nyakából.

- Nézzünk valamit. - ajánlotta fel.

- Most, hogy így szóba hozod. - kitettem az ölemből, és egy fiókban kezdtem kotorászni. - Van itt neked valamim.

- Mi az? - kezdett izgatott lenni.

A kezébe adtam egy kazettát. - Egy videó. Még régebben csináltam, mikor még jártunk. Az évfordulónkra szántam, de sajnos szakítottunk. Gondoltam odaadom most.

- Ha van kedved, folytathatjuk ott, ahol befejeztük. - ajánlotta fel. - A 10. hónapnál.

- Rendben. - bólintottam mosolyogva. - De nem várnék ezzel még két hónapot.

- És hogyan nézhetem meg? - váltott vissza a videóra.

- Ott van a tévénél a lejátszó, csak tedd be és indítsd el. - mutattam a tárgyra.

- Rendben. - betette a videót a lejátszóba. - Nagyon izgulok, hogy mi lehet rajta. - visszaült mellém, és hozzám bújt. - De biztos, hogy tetszeni fog.

- Remélem. - elindítottam a videót.

*Videó*

- Már megy, már megy? - javítgattam a kamerát. - Ja, igen. Szia, Jimin-ah! - integettem. - Először is nagyon boldog évfordulót. - kicsit megvakartam a tarkómat. - Azért csináltam ezt a videót, hogy elmondjam, mennyire szeretlek és, hogy köszönetet nyilvánítsak. Neked. - mutattam két kézzel a kamerára, közben lehetett látni, hogy izgulok. - Remélem, kényelmesen vagy, mert elég hosszú lesz ez az egész.

Belekezdtem. - Tudod én... Rohadtul szeretlek! Sosem láttam nálad szebb, kedvesebb, aranyosabb embert. Te vagy az én szemem fénye. Már a kapcsolatunk elején éreztem, hogy én csak veled akarok lenni, senki mással. Talán akkor még kicsit furcsa volt, mert te voltál az első fiúm. De azt akartam, hogy te legyél az utolsó is. Nekem nem kell rajtad kívül más. Néha talán rosszul mutatom ki, de én kimondhatatlanul szeretlek. Még ki sem találták rá a szavakat. Néha úgy érzem, meg sem érdemellek. Te egy valódi angyal vagy. Soha, de soha nem akarlak elveszíteni.

- Annyi mindent szeretnék neked megköszönni. - gondolkodni kezdtem. - Először is azt szeretném megköszönni, hogy mindig mellettem vagy. Jóban rosszban. Ha valamiért rossz kedvem van, akkor te ott teremsz, és felvidítasz. És még csak szívességet sem kérsz érte. De azért próbálok segíteni neked én is, amiben csak tudok. És köszönöm, hogy elfogadsz olyannak, amilyen vagyok. Sosem jártam még olyannal, aki olyannak szeret, amilyen valójában vagyok. - mosolyodtam el kicsit. - Mindent IS köszönök. Azt, hogy minden reggel melletted kelhetek. Hogy minden nap mosolyogsz, hogy felvidítasz. Még azt is köszönöm, ha haragszol rám. A lényeg, hogy velem vagy. Bármit teszel vagy mondasz, én köszönöm.

- Rövidebbre fogva a dolgokat... - kezdtem összegezni. - Mindent nagyon, de nagyon köszönök. Néha mintha nem érdemelnélek meg, de ezt feledteted velem. Olyan mértékben szeretlek, hogy azt el sem tudom mondani neked. Csak éreztetni tudom veled. Soha nem akarlak elveszíteni téged. Maradj velem örökre, jó? Szeretlek, drágám! Szia. - integettem kicsit, majd még kicsit hablatyolva leállítottam a felvételt.