A Bébiszitter [JAVÍTÁS ALATT]

76.

*Jungkook pov.*

Még pár óráig öleltem Jimint. Ő abban a pár órában nem ellenkezett. Nem is nagyon szóltunk egymáshoz. Anélkül is tökéletes volt a pillanat.

- Szeretlek. - suttogtam a nyakába. Ő erre nem válaszolt, de ezt figyelmen kívül hagytam.

- Kook, most már haza kell mennem. - nézett hátra rám.

- Ne menj. - húztam meg jobban magamhoz, pedig már nem is tudtam.

- De muszáj. - próbált felém fordulni, de olyan szorosan öleltem, hogy képtelen volt megmozdulni. - Anyámnak nem is szóltam tegnap. Már biztos aggódik.

- Ezek alapján azt feltételezem, hogy már jóban vagytok. - tereltem a témát.

- Igen. - bólintott rá. - De most már tényleg mennem kell. - el akart tolni magától.

Csak jobban szorítottam magamhoz. - Csak szólj neki, hogy itt vagy és ne aggódjon. Nem akarom, hogy elmenj.

- Kook, egyszer haza kell mennem. - győzködött tovább.

- Drágám, kérlek. - könyörögtem tovább.

- De csak pár óra. - fordította vissza a fejét.

Mosolyogva bújtam vissza a nyakába. - Akarsz nézni valami filmet?

- Legalább nem lesz akkora csend. - a távirányítóért nyúlt, de nem érte el. - Elengednél?

- Nem akarlak. - nyomtam egy puszit a nyakára. - Minden másodpercben érezni akarom, hogy itt vagy velem.

- Csak egy apró pillanat. - lehámozta magáról a kezemet, és megszerezte a távkapcsolót. - Tudod, hogy túl rövid a kezem, hogy innen elérjelek bármit is.

- Tudom, de így is imádlak. - széttártam a karom. - Bújj vissza ide!

A fejét rázva bekapcsolta a tévét, és visszabújt hozzám. - Csak ne szoríts nagyon.

- Én dehogy. - szorosan öleltem magamhoz, és nézni kezdtem a filmet.

Olyan jó volt az egész. Újra átélhettem a régi időket. Mikor összebújva filmeztünk. Már nagyon hiányzott. Megint újra ölelhettem úgy, mint régen. Megint éreztethettem vele, hogy szeretem és bármitől megvédeném. Még önmagamtól is.

- Kook. - szólított meg. Csak hümmögtem. - Tényleg ennyire hiányoztam neked?

- Hát persze. - felemeltem a fejem a párnáról, hogy a szemébe nézhessek. - Miért kérded?

- Mert érezhető az öleléseden, hogy meg akarsz védeni még magadtól is és, hogy soha többet nem akarsz elengedni. - mosolyodott el. - Nem hiányolhattál magad mellől ennyire.

- Pedig jobban hiányoztál, mint gondolnád. - egyik kezemmel eltűrtem tincseit az arcából, majd lágyan ajkaira tapadtam. Egy érzéki fél perces csók után elváltam tőle, de ugyan olyan közel voltam hozzá. - Most már érted? - összeérintettem a homlokunkat.

- Eddig is értettem. - mosolyogva behunyta a szemét, közben arcán lévő kezemre fogott.

- Jimin. - szólítottam meg.

- Igen? - nézett a szemembe.

- Szeretném, ha újra velem lennél. - néztem mélyen a szemembe. - Kezdjünk mindent elölről.

- Kook, ez... - gondolkodott el.

- Kérlek. - kezdtem könyörögni. - Egy utolsó esélyt kérek. Könyörögve kérlek.

Sóhajtott egy nagyot. - Gondolkodhatok rajta?

- Ameddig szeretnél. - mosolyodtam el fáradtan. - Csak ne vesd el azonnal.

- Nem fogom. - megpuszilta a számat. - Bízhatsz bennem.

- Bízok benned, ha te is bennem. - egy rövid csók után újra magamhoz öleltem, és néztük tovább a filmet. Örültem, hogy nem mondott nemet azonnal. Remélem, hogy igent mond, és akkor megint vele lehetek. Minden újra tökéletes lenne.

Pár órával később a szőkének tényleg mennie kellett. Nehéz szívvel, de elengedtem magam mellől. Viszont megígérte, hogy ha aznap már nem is, holnap még beugrik. Remélem, holnapra kitalálja, hogy tudja-e folytatni vagy sem. Remélem igent mond.

Aznap már nem sok mindent csináltam. Feküdtem az ágyban, és filmeztem. Hát elég unalmas volt. Szerencsére valaki felhívott. Megnéztem a telefonom. Hát nem erre számítottam. Taehyung volt az. Kicsit meglepődtem. Bár az elmúlt két év alatt sokszor felhívott. Végül felvettem a telefont.

- Mit akarsz, Taehyung? - szóltam a telefonba köszönés nélkül.

- Neked is szia. - köszönt helyettem is. - Már rég hívtalak, így gondoltam, megkérdem, hogy vagy.

- Jól. - bólogattam, bár nem látta.

- Komolyan? - faggatózott. - Most őszintén jól érzed magad vagy megint csak hazudsz?

- Nem hazudok. - mosolyodtam el. - Tényleg jól vagyok, sőt. Mondhatni boldog vagyok.

- Mi történt? - lehetett hallani, hogy örül.

- Pár napja találkozgattam Jiminnel. - kezdtem ábrándozni. - Tegnap éjjel itt aludt mellettem. Ma megkérdeztem, hogy van-e kedve újra velem járni.

- És mit mondott? - kezdett izgatott lenni.

- Azt, hogy átgondolja. - szontyolodtam el kicsit, amiért nem igen volt a válasz. - De nem mondott rá nemet!

- Nagyon örülök. - kezdett tapsikolni. - És bocsánat még egyszer, hogy szétszedtelek titeket.

- Még mindig haragszom. - tettem keresztbe a kezeimet, már amennyire tudtam.

- Jó, bocs. - szabadkozott megint. - Leteszem, szia. - ezzel letette.

Kezemet a szívemre téve feküdtem el. Még csak pár perce ment el, de már most hiányzott a szőke. Látni akartam őt minden percben. És talán megint megtehetem ezt. És ez az érzet boldogsággal töltött el. És a szőke szerint hiú ábrándokat kergetek azzal, hogy az remélem, visszakaphatom.

A boldogságérzet felvitte az adrenalinszintemet, amit valahogy le kellett vezetnem. Úgyis volt a közelben egy edzőterem. Nem sokan használják, így oda megyek, ha unatkozok. El is mentem oda megint. Szerencsére nem volt ott senki, így nyugodtan ledolgozhattam a fölös energiát. Bár nem tartott sokáig. Mivel nem nagyon volt bennem étel, így nem volt túl sok energiám az edzéshez. Vagyis fél óra múlva fáradtan indultam haza. Kicsit kínosnak éreztem, hogy csak fél óráig bírtam, de utána eszembe jutott a szőke, és megint boldog lettem.

Otthon beiktattam egy gyors fürdést. Hajszárítás közben elkezdtem énekelni. Megtapadt a fejemben az a dal, amit Jimin énekelt tegnap. Az én számból kevésbé hangzott olyan szépen, mint a szőkééből, de nekem így is tetszett a dal. Olyan megható volt. Mintha valakinek üzente volna.

Amint befejeztem a hajam szárítgatását, dúdolgatva mentem be a szobámba felöltözni. Már az alsóm rajtam volt, éppen egy pólót akartam felvenni, mikor őrült módjára kezdtek csengetni. Lefelé menet felvettem magamra egy pólót. Elég hosszú volt a pólóm, hogy ne lássák az alsómat és ne kelljen nadrágot vennem. Mikor kinyitottam az ajtót, kicsit lejjebb húztam a pólómat, de mikor rájöttem ki az, tágra nyíltak a szemeim.

- Jimin, mit keresel itt este 7-kor? - néztem meg az órám.

A szőke a nyakamba ugrott, kézzel-lábbal ölelt magához, akár egy koala. - Én is szeretlek. - beszélt a nyakamba, kicsivel hangosabban a kelleténél.

- Drágám, minden rendben? - tartottam meg fél kézzel, amíg becsuktam az ajtót.

A szőke az arcomra fogva nézett a szemebe. - Szeretlek, érted?

- Értem, persze, én is szeretlek. - mosolyodtam el. - De mit akarsz ezzel?

- Veled akarok lenni. Újra. Kezdjük újra együtt. - ezt kimondva ajkaimra tapadt.