A Bébiszitter [JAVÍTÁS ALATT]

74.

*Jungkook pov.*

Néhány órával később hazakísértem a szőkét. Az ajtajuk előtt mindketten megálltunk, hogy elköszönjünk egymástól. Hát elég érdekesre sikeredett.

- Jó nap volt. - álltam meg előtte.

- Szerintem is. - mosolygott rám.

- Azt leszámítva, hogy vagy 5 kiló kaját rám sóztál.  - emeltem fel a zacskót.

- Te nem akartál a parkban enni. - kezdett halkan nevetni. - Majd eszel otthon.

- Majd meglátjuk, Jimin-ah. - összeborzoltam a haját.

Néztünk még egy darabig a másik szemébe, mikor a testem elkezdett magától cselekedni. Közelebb hajoltam a szőkéhez. Magam sem tudtam, mit csinálok. Lassan közeledtem felé. Végül a lehető leglágyabban tapadtam a szőke ajkaira. Meglepetésemre ő nem húzódott el, sőt, viszonozta. Nagyjából egy percen belül elhúzódtam tőle. A szőke egyből a szájára fogott, közben értetlenül nézett előre.

- Szia. - egy apró mosoly után elmentem onnan.

Legbelül tudtam, hogy ezt nem kellett volna megtennem. Mégis boldogan mentem haza. Párszor hátra is néztem, szerencsére nem láttam a szőkét. Ha minden napom ilyen lesz, akkor ezentúl minden egyes nap elmegyek abba a kávézóba.

- Engem ezért holnap megfojt. - gondolkodtam hangosan. - De mégis rohadtul élvezem!

Otthon betettem a megmaradt ételt a hűtőbe. Felmentem a szobámba, és összetakarítottam a szilánkokat. Örültem, hogy két év után végre volt egy nap, amikor tudtam mosolyogni. Miután mindent összetakarítottam, leültem az ágyra, és ránéztem a csuklómra. Azóta sem vettem le a kezemről a kötést. Bár nem tudnám elmagyarázni, miért. Csak tetszett, ahogy rajtam volt. És Jiminre emlékeztetett, őt pedig imádtam.

***

Másnap délután újra elmentem a kávézóba, de most sapka nélkül. Az elején rosszul éreztem magam nélküle, de egy idő után megszoktam. Szerencsére a szőke megint ott volt a pultnál. Bementem, és leültem mellé.

- Már komolyan azt hiszem, hogy követsz engem. - nézett rám a szőke.

Rendeltem kávét. - Ha beismerném, megijednél?

- Egy kicsit. - döntötte oldalra a fejét. - De azért örülnék is, hogy megint láthatlak.

- Akkor beismerem. - néztem rá mosolyogva. Ő is elmosolyodott, a szemei pedig csíkká váltak. Nagyon édes volt.

- Szerintem tényleg vissza akarsz csábítani. - ivott bele a kávéjába. - Még mindig szeretsz, igaz?

- Hát... - gondolkodtam el. - Bevallom, téged nehéz elfelejteni. És még nehezebb kiszeretni belőled. És még nem is sikerült. - ittam bele a megkapott kávéba. - Te hogy vagy ezzel?

- Ha beismerném, megijednél? - utánzott engem.

- Inkább boldog lennék. - halkultam el.

- Akkor beismerem. - válaszolt szintén halkan. - Én sem tudlak elfelejteni téged.

Megkönnyebbülve simítottam a hátára. - Köszönöm. - suttogtam inkább az ég felé.

Elmosolyodott. - Mennem kell. - nézett az órájára.

- Máris? - szomorodtam el kicsit.

- Igen. - kifizette a kávét. - Nem tudom, mikor érek vissza, de ha te is szeretnéd, akkor később elmehetek hozzád.