A Bébiszitter [JAVÍTÁS ALATT]

71.

*Jungkook pov.*

Miután végeztem, összehajtottam a papírt. Újra felvettem a sapkámat és a napszemüvegemet, majd kiléptem az utcára. A levélkét a zsebemben tartottam, jó erősen. Jiminék felé mentem. Minél közelebb értem, annál jobban kezdett szorítani a mellkasom. De nem foglalkoztam vele. Mikor odaértem, bekopogtam. Amint Jimin anyja ajtót nyitott, illedelmesen meghajoltam.

- Rég voltál itt. - tette újra keresztbe a kezeit.

- Bocsánat, hogy megint zavarom. - hajoltam meg újra.

- Ha Jiminnel akarsz beszélni, akkor jobb, ha tudod, hogy senkivel nem beszél. - informált engem. - De megpróbálhatod újra.

- Nem maradok. - ráztam meg a fejem mosolyogva. - Csak hoztam valamit Jiminnek. - kicsit elcsuklott a hangom a végére. - Odaadná ezt neki? - nyújtottam felé két kézzel a levelet.

- Miért, mi ez? - közben elvette, és meg akarta nézni.

- Ne nézze meg. - szóltam rá. - Csak adja oda neki.

- Rendben, odaadom. - eltette a papírt. - Még valami?

- Ennyi lenne, köszönöm. - meghajoltam. - Viszlát. - egy utolsó meghajlás után távoztam.

Lassabban sétáltam hazafelé. Gondoltam, kicsit kiszellőztetem a fejemet. Szükségem volt egy kis friss levegőre, hogy ne gondoljak semmire. Tettem egy kerülőt a park felé, majd csak utána mentem haza.

Otthon úgy döntöttem, elmegyek fürdeni. A nagy bánatomban azt is elfelejtettem. Fél óra alatt lefürödtem, és megmostam a hajamat. Vettem fel egy normális otthoni ruhát, megszárítgattam a hajam, mindezek után a szobámban kezdtem filmet nézni. Persze, enni most sem ettem semmit.

Néhány óra múlva csengettek. Először nem mentem le, mert nem érdekelt. Másodszorra viszont duplán csengettek ezért levánszorogtam. Nem volt kedvem emberekkel találkozni, de mégis kinyitottam. Egyből el is akadt a szavam.

- Jimin. - suttogtam meglepve.

- Szia, Jungkook. - mosolyodott el halványan és fájdalmasan.

- Gyere be. - behúztam, mielőtt bármit mondhatott volna. - Mit keresel itt? Hozzak valamit?

- Ne. - rázta meg a fejét. - Nem maradok.

- Oh... - elszomorodtam. - Akkor mit szeretnél?

- Csak azt akartam mondani, hogy elolvastam a levelet, amit írtál. -  tért rá a lényegre. - Nem kell folyton bocsánatot kérned. Annyiszor elmondtad már, hogy már el is hiszem az egészet. De tényleg.

- És? - kérdeztem bizakodva. Ő csak megrázta a fejét. Bekönnyeztem. - Miért nem?

- Ne kezdj el sírni, kérlek. - szólt rám, mielőtt még rákezdenék. - Figyelj, Jungkook. Én is nagyon szeretlek téged. De lásd be, mi nem illünk össze. Rengeteget veszekedtünk, és valljuk be, nem bíztam meg benned annyira, mint kellene. Sejthettük volna, hogy ennek a kapcsolatnak nem lesz boldog vége. Jól volt együtt, de úgy tűnik van más, aki jobban illene hozzánk.

- Jimin, kérlek. - kezdtem el sírni. - Ne mondj ilyeneket.

- Sajnálom. - finoman megpuszilta az arcomat, majd az ajtóhoz lépett. - Örülök, hogy megismertelek. - ezzel kilépett az ajtón.

Egy kicsit bőgtem még ott, majd Jimin után rohantam. - Jimin várj meg! - csuklójára fogva rántottam vissza magamhoz.

- Jungkook, ne nehezítsd meg a dolgomat. - elhúzta a kezét.

- Jimin, nem hagyhatsz itt. - fogtam rá a kezére. - Hatalmas szükségem van rád.

- Jungkook, figyelj... - félbe szakítottam.

- Nem, te figyelj rám. - léptem felé egyet. - Senkit nem izgat, hogy mennyire illünk össze. A lényeg, hogy szeretjük egymást. Jól tudom, hogy te sem bírnád ki nélkülem.

- Talán így van, de nem lehetünk együtt. - könnyezett be ő is. - Ne haragudj, de ennek így kell lennie.

- Jimin, nem teheted ezt velem. - zakatoló szívemre húztam a kékség kezét. - Szükségem van rád. Nem tudok élni nélküled. - mindketten sírva néztünk egymás szemébe. Láttam, hogy Jimin gondolkozik, mit csináljon. - Szükségem van rád.

- Jungkook, én... - lehajtotta a fejét, és lassan elhúzta a kezét. - Sajnálom. - hátat fordított, és lassan hazament.

Minden összetört bennem. Visszamentem a házba, becsuktam az ajtót, és annak dőlve lassan lecsúsztam a földre. Arcomat a térdemre tettem, és sírni kezdtem. Nem bírtam ki, hogy Jimin szakított velem. Valahol mélyen éreztem, hogy ez egyszer bekövetkezik, de nem hittem, hogy most fog megtörténni. Vele akartam lenni, senki mással. De így... Semmi értelme nem volt az életemnek.

Egy órán keresztül sírtam az ajtó előtt. Miután nagyjából befejeztem a sírást, kimentem a konyhába. Kinyitottam a hűtőt, és egy egész üveg Soju-t vettem ki onnan. Nem gondoltam a pohárra, csak úgy az üvegből kezdtem inni.

Nagyon rosszul éreztem magam. Ezt az is bizonyította, hogy vagy 5 üveg Soju-t megittam, és még utána sem éreztem magam elég részegnek ahhoz, hogy ne érezzem a fájdalmat. Így hát csak folytattam az ivást, egészen 10 üvegig. Akkor már meg sem tudtam állni a lábamon. Kivettem a hűtőből még pár üveggel, aztán felmentem az emeletre. A fürdőből is magamhoz vettem két doboz nyugtatót, csak így feküdtem az ágyamba. Bekapcsoltam a tévét, és csak vedeltem, amíg el nem ájultam.

Néhány óra múlva rémülten ültem fel az ágyon. Kezdett már nagyon elegem lenni a rémálmokból. Sosem hagytak békén, emiatt folyton álmos is voltam. És a munkában sem segített az álmatlanság, és rátettek még egy lapáttal az 50 kilós dosszié stóccal.

- Jimin! - kezdtem üvöltözni. A szomszédok biztos azt hittek, megbolondultam. - Miért kellett itt hagynod engem?!

Az épp kiürült üveget erőből a falhoz vágtam. Az üveg azonnal szilánkokra tört. Mintha csak a szívemet láttam volna összetörni. Sírva fordítottam fejemet a párnába, és az anyagba üvöltöttem. Miután kiüvöltöztem magam, eszembe jutott valami. Lemásztam az ágyról, és a széttört üveghez másztam. Megkerestem a legnagyobb szilánkot, a kezembe vettem. A terv az volt, hogy agyonvagdosom magam. De mikor már megtettem volna, sírva dőltem hátra. Még erre sem voltam képes.

- Sajnálom, Jimin! - kezdtem megint üvölteni. A plafont kezdtem meredten bámulni. - Miért kell ezt tenned velem? - kezdtem fölfelé beszélni, mintha Istenhez szólnék. - Nem szenvedtem még eleget? Miért vetted el tőlem a legjobbat, amim valaha volt? Mit követtem el ellened?

Még szapultam Istent egy tíz percig. Később nagy nehezen visszamásztam az ágyra, de a szilánkokat a földön hagytam. Nem zavartak, akkor minek szedjem össze? Főleg úgy, hogy lábra sem tudtam állni. És amúgy is volt nagyobb bajom, mint a szobámban összevissza heverő üvegszilánkok.

Még néhány üvöltés, és egy fél órás sírás után elaludtam. Természetesen megint rémálmom volt, de aznap már annyit sírtam, hogy teljesen kiszáradtam, így képtelen lettem volna akár csak könnyezni is. És jól tudtam, hogy a sírás nem segít semmin. Már sehogy sem kaphatom vissza Jimint.