A Bébiszitter [JAVÍTÁS ALATT]

69.

- Gondolhattam volna, hogy te vagy. - tette karba kezeit.

- Jó napot! - hajoltam meg illedelmesen. - Jimin itt van?

- Talán. - gondolkodott el. - Na, mindegy. Felejtsd el. Nincs itthon.

- Jimin mondta magának, hogy mondja ezt nekem? - kérdeztem, pedig tudtam a választ.

- Talált, süllyedt. - engedte maga mellé a kezeit.

- Bemehetek? - néztem a nő háta mögé.

Beengedett. - És mit akarsz itt?

- Beszélni szeretnék Jiminnel. - néztem az emelet felé. - Szabad?

- Nem biztos, hogy jó ötlet. - rázta meg a fejét. - Nyugtatót kellett adnom neki, annyira bőgött.

Két kezemet a szám elé tettem. - Tudom, hogy nagyon megbántottam. De teljesen félreértette. Nem én kezdeményeztem azt a csókot. Csak nem akart meghallgatni.

- Megtalálod a szobáját, igaz?

- Igen, köszönöm. - meghajoltam, aztán felmentem Jiminhez. Halkan bekopogtam az ajtón, majd benyitottam. - Jimin? - mivel nem válaszolt, betudtam annak, hogy aludt. Befeküdtem mellé, és hátulról átöleltem a derekát. Ám a kékség fél percen belül erőből lelökte magáról a kezemet.

- Ne nyúlj hozzám. - motyogta.

- Drágám, legalább... - félbeszakított.

- Ne merj így hívni! - felém fordult villámló tekintetével. - Tűnj el innen.

- Legalább hallgass meg. - kezdtem könyörögni. - Ha utána sem akarsz látni, akkor elmegyek.

- Hallani sem akarlak! - kezdett kiabálni és könnyezni. - Takarodj! Majd kereslek, ha érdekelsz.

- Jimin, nem csinálhatod ezt velem. - lett sírós a hangom. - Csak azt szeretném, hogy meghallgass.

- De nem akarlak! - kezdett üvöltözni. - Nem érdekel a magyarázatod. Hagyj engem békén.

- Jimin, nem hagyom, hogy csak úgy lerázz. - felültem, és behúztam az ölembe. Ő megpróbált leszállni rólam, de nem hagytam, hanem szorosan fogtam. - Hallgass meg!

- Nem! - próbált ellökni magától. - Eressz el!

- Jimin, nem ellenkezhetsz örökké. - annyira erősen szorítottam magamhoz, hogy meg sem tudott mozdulni.

- Nem akarlak meghallgatni. - ütögette a mellkasomat, már halkabban.

- Kérlek. - kezdtem könyörögni. - Könyörgöm. Utána elmegyek, ha arra kérsz.

- De gyors legyél, és eressz el. - kimászott az ölemből.

Töviről-hegyire mindent elmondtam neki. Hogy hogyan történt, és azt is elmondtam, hogy Taehyung mit mondott. Közben végig aggódtam, hogy Jimin talán nem hiszi el. Főleg, mivel nem láttam az arcán a jelét, hogy bármit is elhinne a meséből.

- Nos? - kérdeztem félve, mikor befejeztem.

- Ennél hihetőbben nem mondhattad volna. - forgatta meg a szemeit.

- Ne mondd, hogy nem hiszel nekem. - kezdte sírós lenni.

- Mondjuk. - visszadőlt az ágyba.

- De ez tényleg igaz. - győzködtem tovább, lassan könnyezve. - Hinned kell nekem.

- Jungkook, hagyj békén. - nézett rám idegesen. - Meghallgattalak, ennyi. Most pedig tűnj el.

- Jimin, nem teheted ezt! - könnyeztem be végül, mert sejtettem, mire megy ki a játék.

- Már megtettem. - elfordult. - Majd kereslek, ha úgy érzem. Menj el. - lehetett hallani a hangján, hogy ő is sírni fog, nem csak én.

- Nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem! - kezdtem a végére üvölteni. Már sírva túrtam a hajamba, és meghúztam a tincsemet. - Nem csinálhatod ezt.

- Menj el. - súgta már sírva. - Kérlek.

- Ne. - hozzábújtam. - Nagyon kérlek. Én nem bírom ki nélküled.

- Jungkook, ne nehezítsd meg. - eltolt magától.

Könnyeimet letörölve mentem le a földszintre. Rá sem bagóztam Jimin anyjára, csak kirohantam a házból. Próbáltam nem sírva hazamenni, de könnyeim patakokban folytak. Az arcomat eltakarva gyorsan hazasiettem.

Otthon azonnal kutakodni kezdtem nyugtatók után. Tudtam, hogy van valahol, mert Jimin néha adott be nekem párat. Az egész házat átkutattam, de semmit nem találtam. Rohadt ideges voltam, alig bírtam megállni a lábamon. Végül elrohantam egy gyógyszertárba, és átlépve saját határaimat, vettem vagy 20 doboznyi nyugtatót. Otthon ki is végeztem az első dobozt.