A Bébiszitter [JAVÍTÁS ALATT]

68.

*Jungkook pov.*

Abban a szent pillanatban fel akartam rohanni Jiminhez, hogy megöleljem, és azt mondjam; én is szeretlek. De jól tudtam, hogy nem tehetem meg. Inkább nagy nehezen rászántam magam az alvásra. Nagy nehezen sikerült is elaludnom.

Reggel alig bírtam felkelni. A kékség hiánya egyáltalán nem segített semmin. Csak rosszabbul aludtam. A kanapé nem volt túl kényelmes, megfájdult tőle a hátam. Az éjszaka folyamán többször felkeltem. Párszor a magányra, párszor egy rémálomra.

Miután összeszedtem magam, elindultam az emeletre. Volt egy olyan érzésem, hogy a kékség még nem ment el suliba. Bekopogtam az ajtón, majd benyitottam. A kékség felöltözve feküdt az ágyban, háttal az ajtónak. Leültem az ágy szélére, és finoman megsimogattam a hátát.

- Jimin. - szóltam neki halkan, mire hümmögött egyet. - Miért nem vagy suliban?

- Nem megyek. - sóhajtotta a párnába. - Nem aludtam semmit.

- Hogyhogy? - kérdeztem meg, pedig tudtam a választ.

- Miattad. - lassan felült az ágyon. - Persze nem a te hibád, hanem az enyém. De te is tudod, hogy nem tudok nélküled aludni.

- Igen, tudom. - beültem mellé, és szorosan megöleltem. - Ne haragudj.

- Miért kéne? - eltolt magától. - Megértem, hogy nem akarsz velem aludni. Inkább bemegyek a maradék órára. - összeszedte a cuccait, és szó nélkül elment.

Szomorkásan öleltem magamhoz a párnát, amin Jimin szokott aludni. Mélyen beszívtam a kékség finom illatát. Én is szomorú voltam, hogy nem aludhattam vele. Talán én döntöttem így, de muszáj voltam lent aludni. Nem voltam képes a kékség mellett aludni. De így is nagyon hiányzott az érintése. Főleg, mert minden pillanatban hozzá akartam érni.

Miután eleget szomorkodtam, lementem a földszintre. Összecsomagoltam a tegnap esti cuccomat, és a kanapé végébe tettem. A napomat otthon töltöttem, de persze dolgoztam. Sajnos néhány órán belül be kellett fejeznem, mert rám tört a rosszullét, legfőképp a hányinger. Lefeküdtem a kanapéra, és próbáltam visszafojtani a feltörekvő hányást.

Fél órán belül sokkal jobban lettem. A munkát úgy éreztem, inkább hanyagolom. Inkább áthívtam SunMit. Negyed órán belül meg is érkezett. Már mosolyogva nyitottam neki ajtót.

- Látom, tényleg ráérsz. - belépett a házba.

- Már nem egyszer kértem bocsánatot. - becsuktam az ajtót, és leültem a lány mellé a kanapéra.

- Tudom, nem is haragszom. - mosolyodott el kislányosan. - Csak szeretem az orrod alá dörgölni.

- Mint a gimiben. - forgattam meg a szememet. - Nosztalgikus.

- Milyen hülyék voltunk. - kezdett nevetni, velem együtt.

- Megszerettelek, persze, hogy azok voltunk. - emlékeztem vissza. - Emlékszem, mindig követtelek mindenfelé. A lánymosdóba is bementem volna, de nem akartam illetlen lenni. Volt bennem tartás.

- Egy "szia" után lefeküdtél volna velem. Nem volt benned semmi tartás. - lökött meg kicsit.

- Ne köss már mindig belém. - kezdtem nevetve durcáskodni.

- Te megbántál valamit a gimi óta? - kérdezte meg egy perc múlva.

- Talán, hogy Taehyung barátja lettem. - válaszoltam viccel. - Viccet félretéve, talán azt, hogy nem tanultam eleget és, hogy nem nyíltam meg másoknak.

- Nekem megnyíltál. - nézett fel rám értetlenül.

- Ez nem igaz. - ráztam meg a fejemet. - Csak elmondtam pár dolgot, mikor szóba álltál velem.

- Nekem attól még sokat jelentett. - húzta meg a vállát.

- Te megbántál valamit? - kérdeztem vissza.

- Igen, egy dolgot. - bólintott.

- Mit? - fordultam felé érdeklődve.

- Hogy akkor nem mondtam el, hogy én is szeretlek. - nézett fel rám, és a számat kezdte bámulni.

Beharaptam az ajkaimat. - Te is szerettél?

- Úgy fogalmaznék, hogy még mindig szeretlek. - közelebb hajholt, mire én hátrébb dőltem.

- SunMi, mit csinálsz? - dadogtam egy kicsit.

- Szerintem tudod. - még közelebb hajolt, így már csak pár centi volt kettőnk közt.

- Csak, hogy tudd, én boldog párkapcsolatban vagyok. - aggódtam, hogy tényleg azt akarja csinálni, amire gondolok.

- Jaj, ugyan. - mellkasomra, majd a tarkómra simított. - Neki nem kell tudnia. - ahogy ezt kimondta, finoman, mégis szenvedélyesen csókolt meg.

Meglepett a dolog. Nem tudtam mit reagálni, teljesen lefagytam. Mindenemet elöntötte a forróság. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy viszonozzam a csókot. Hisz gimi óta vártam a pillanatra, hogy megcsókolhassam. Abban a pillanatban mindent kizártam, és csak a csókra tudtam koncentrálni. A lány lágyan mozgatta ajkait az enyémeken, közben lassan és észrevehetetlenül bevezette a kezét a pólóm alá. Miután SunMi elhúzódott tőlem, egy apró sóhajszerű hang csúszott ki a számon, mintha élveztem volna.

- Ezt nem hiszem el. - hallottam egy sírós, elfúló hangot az ajtó felől, mire odakaptam a fejemet.

- Jimin. - suttogtam megrémülve.

- És még csodálkozol, hogy nem bízom benned?! - kifelé indult.

Utánarohantam, és a csuklójára fogtam. - Drágám, teljesen félreérted a dolgot.

Elrántotta a kezét. - Ne merészelj így hívni! - kiáltott rám feldúltan.

- Jimin, nagyon kérlek, hallgass végig. - kezdtem könyörögni.

- Nem! - kiabált még mindig. - Nem akarlak hallani. Rád sem tudok nézni. - elrohant, táskával a hátán.

Visszamentem SunMihoz. - Ezt most miért kellett?

- Csak, mert szeretlek. - jelentette ki könnyedén, mintha nem történt volna semmi.

- Na és? - emeltem fel a hangomat. - Én sem csókolok meg csak úgy valakit, csak mert szeretem.

- Jól van, bocsánat. - felállt, és gyengéden fonta körém karjait.

Ellöktem. - Hogy gondoltad ezt?

- Csak egy szót mondok: Taehyung.

- Tessék?? - kezdtem üvölteni. - Mi az, hogy Taehyung?

- Nem mondhatok többet. - tárta szét a karjait. - Ennyit sem kellett volna.

Léptem felé egyet. - Mindent mondj el.

- Jól van. - sóhajtott beletörődve. - Valamikor találkoztam Taehyunggal. Elmentünk beszélgetni, és elmeséltem, hogy nagyon hiányzol, és össze akarok jönni veled. Összebeszéltünk. Elmondta, hogy valami Liamnak tetszik Jimin. Kitalálta, hogy én majd megpróbállak titeket szétszedni, így Jimin Liamhoz megy, és akkor ők is és mi is összejövünk.

- Hát nem vagytok normálisak. - a halántékomat kezdtem masszírozni. - Most menj el.

- De nem akarok. - kezdett lányosan ellenkezni.

- Most azonnal tűnj el. - sziszegtem a fogaim közt, mire a lány el is húzta a csíkot.

Nagyon ideges voltam. És szomorú is. Jimin haragudott rám egy olyan dolog miatt, amit én nem akartam, és nem is én tettem. Emellett szó szerint ki akartam nyírni Taehyungot. Egy pillanatig azt sem tudtam, mit csináljak. Nem akartam újabb bajt keverni azzal, hogy megverem Taehyungot. De ennek elnyomására vagy nyugtatóra, vagy a kékségre volt szükségem, de jelenleg egyik sem volt kéznél.