Ketté szakadva

Nyolc

- Min gondolkodsz? - kérdezte.

- Csak izgulok. - válaszoltam vidáman. - Még sosem találkoztam nagy táncosokkal.

- Mi a helyzet Sebastian-nal? - csettintett egyet Josh. Legszívesebben fejbe kólintottam volna. Tényleg a húga háta mögött akarjuk kibeszélni őt? Óvatos fejbiccentéssel jeleztem, hogy ez nem a legmegfelelőbb alkalom erre a beszélgetésre, Kat azonban hátraperdült, és ártatlan vigyor terült szét az arcán.

- Tényleg, Milena, mi is van a bátyámmal? - nyeltem egy hatalmasat. Nem hiszem el! Celine vagy Maggie miért nincsenek itt, amikor szükségem lenne rájuk?

- A te bátyád. - válaszolt helyettem Josh.

- Ugye nem azt akarod mondani, hogy az Új Lány, akivel Sebastian a héten randizott, te voltál? - kapta a szája elé a kezét Kat, leplezve gúnyos nevetését. Nem ment neki sokáig. Ugyan semmit sem feleltem, előrefordult, és félhangosan arról kezdett beszélni a mellette ülővel, hogy én mennyire nem illek a bátyjához.

- Kösz szépen. - sziszegtem Josh felé, miközben a busz begördült a Királyi Operaház elé.

- Bocs, nem tudtam, hogy titok. - emelte fel védekezőn a kezeit Josh. A busz ajtajai kinyíltak, és mindenki egyszerre tódult ki belőle. A kabátom nem száradt meg, ezért kénytelen voltam nedvesen felvenni. Az eső továbbra is esett, így nagyon örültem, amikor Josh szétnyitott egy hatalmas, fekete esernyőt. Miss Schwartz bejelentette, hogy most kezdődik a szabadidő, így mindenki szétszéledt az Operaház előtti téren. - De beszéltetek délelőtt, nem?

- De igen. - sóhajtottam, miután Kat hallótávolságon kívül került. - Azt hiszem. - tettem hozzá csendben.

- Hogy lehet hinni azt, hogy beszéltetek? - tárta szét a karjait Josh, amitől kikerültem az esernyő alól. Megragadtam a csuklóját, és visszahúztam annyira, hogy ne ázzak.

- Zavartan álltunk egymással szemben, ő azt mondta, hogy csodálatosan táncoltam, én pedig megköszöntem. Mielőtt továbbmehettünk volna, megjelent egy mérges pasas, és elcipelte onnan. - magyaráztam.

- Talán az edzője volt. - ötletelt Josh.

- Talán. - vontam meg a vállam.

- Nem hívtad? - kérdezte Josh.

- Minek? Hogy azt higgye, totál beleestem? - rántottam meg a vállamon a táskámat.

- De nem így van? - ráncolta a homlokát Josh.

- Nem, nem így van! - dobbantottam egyet, amitől a járdamélyedésbe összegyűlt eső felcsapódott elegáns fekete magas sarkúmra. - Nem estem bele. Egyszer randiztunk, és klasszul éreztem magam. Ennyi.

- És amikor napokig nem jelentkezett, magadba fordultál. - karolta át a vállamat Josh.

- Nem fordultam magamba. - lelöktem a vállamról a kezét. - Csak szarul esett.

- Magadba fordultál. - nevetett Josh.

- Neked kéne inkább felfordulni. - motyogtam az orrom alatt. Megláttam, ahogy a legtöbb osztálytársunk az Operaház bejáratánál gyülekezik. Karon ragadtam Josh-t, és a bejáratig vonszoltam. Az öltönyös férfiak és a kisestélyis nők között kissé kellemetlenül éreztem magam a fekete kisruhámban, ami Celine szerint tökéletes. Ezúttal nem éreztem annak. Sophie mögé keveredtünk a sorban, és szorosan mögötte is maradtunk, hiszen az osztályunkat csak egyszerre engedik be. Egy ragyogó terembe érkeztünk, ahol hangulatosan szólt a háttérben a komolyzene. A pódiumok már tele voltak, mi a nézőtér közepénél kaptunk helyet. A színpadot még függöny takarta el előlünk. Lehajoltam, és óvatosan megtöröltem a cipőmet, ami szinte csicsogott a víztől. A teremben mindenki illedelmes hangszinten beszélgetett, és nagyon furán éreztem magam a sok sznob között. Amikor anyáék elhoztak a Royal Balett egyik előadására, még a tizenharmadik születésnapomon, nem éreztem ennyire idegennek magam. Akkor még boldog gyerek voltam, és nem érdekeltek a különbségek. Aztán...aztán ismerős hangokat hallottam magam mögül. Először azt hittem, hogy egy-két osztálytársunk oda került, de mikor hátrafordultam, és megláttam Kat-et, amint üdvözli a családját, gyorsan lesüllyedtem a székemben. Te jó ég! Mégis mit keres itt Maggie, Sebastian, és a szüleik?