Ketté szakadva

Öt

- De akkor biztos, hogy minden rendben? Nincs szükséged semmire? - kérdezte anya, már vagy hetvenedjére.

- Igen anya, minden rendben, és nem, nincs szükségem semmire. - válaszoltam, már vagy hetvenedjére.

- És akkor három hét múlva jössz haza? - faggatózott tovább.

- Igen anya, három hét múlva. - feleltem.

- De szombaton tudunk majd skypeolni? A húgod és a nővéred már nagyon hiányolnak. - ja, képzelem.

- Szombaton a Royal Balett előadására megyek, anya. Nem leszek netközelben.

- Rendben, de nagyon vigyázz magadra, el ne tévedj! - láttam magam előtt, ahogy a mutatóujját rázogatja.

- A többiekkel megyek, anya.

- A barátaiddal? - emelkedett meg egyből a hangja. Azt hiszem, anyát mindig is jobban aggasztotta a társadalmi kirekesztődésem, mint engem.

- Velük, anya. - sóhajtottam.

- Úgy örülök, hogy végre nem egyedül táncolsz, Milli! Büszke vagyok rád. Szeretlek.

- Én is téged, anya.

- A testvéreid és az apád puszilnak.

- Én is őket.

- Szia, kicsim.

- Szia, anya. - megkönnyebbülten nyomtam ki a telefont, és csúsztattam vissza a sporttáskám belső zsebébe. Igazából nem sok életkedvvel hívtam fel anyát, épp egy izzasztónak ígérkező futóedzésre igyekeztem a pályára, ahol a vívók és a focisták már nagyban figyelték az edző utasításait. Ledobtam a táskámat az öltöző egyik sarkába, és vágtattam is kifelé. Sosem lehetek elég hálás Celine-nek, amiért előre szólt, hogy a sportcuccomban érkezzek.

- Tehát. Férfi vívók, tizennyolc kör. Női vívók, tizenöt. - egy rakatnyi fiatal elindult a pályán a párás reggeli levegőben, és futni kezdtek. Maggie-vel találkozott a tekintetem, rám kacsintott, és csak utána tette be a fülébe a fülhallgatóját. Egy csini kis rózsaszín tok volt a felkarján, amiben a telefonja volt, és ahonnan a drót is kiindult. - Férfi focisták, tizenkilenc kör, női focisták tizenhat. - még egy csapat ember hagyta ott a futópálya melletti füves területet, ahol így már csak a táncosok várakoztak. Celine és Kat egy-egy üveg vizet dobtak le a pálya sarkába, Celine kontyba fogta a haját, Kat pedig még egy fekete fejpántot is feltett. Josh rám mosolygott, amikor meglátott, de nem mert megszólalni. Korábban még nem láttam ezt az edzőt, de ránézésre megállapítottam, hogy nem lenne tanácsos összetűzésbe keveredni a legalább hat méter magas, kopaszodó, idősödő, izmos pasassal, akinek az a fura síp ott lóg a nyakában. - Maguk még itt vannak? - nézett ránk értetlenül.

- Igen, mi táncosok vagyunk. - magyarázta Kat. Az edző maga elé emelte fekete mappáját, és lapozgatni kezdte. - Ó, igen. - bólogatott. - Idén hozzám kerültek a tütüsök is. - vigyorodott el gonoszul. - Nos, ha már úgyis a Nemzeti Sportakadémia diákjai, a fiúk kezdjenek egy gyenge húsz körrel, a lányok meg tizennyolccal.

- De uram, még a focistáknak is csak tizenkilenc kör volt! - háborgott az egyik osztálytársam. Az edző szikrákat szóró szemmel fordult felé. Lassú, vészjósló léptekkel közelített felé. - Mi a neve? - kérdezte kimérten. Amikor a fiú nem válaszolt, az edző ráordított. - Mi a neve?

- Kyle. - motyogta a fiú. Az edző ismét a fekete mappát kezdte vizsgálni.

- Kyle Hanson? Hát, akkor magának huszonöt kör. Lehet indulni. Egy-kettő-egy-kettő. - tapsikolt. Annyira megijedtünk, hogy mindannyian elindultunk. Egy darabig Josh mellett futottam, de ő aztán megunta a kocogó tempómat, és lehagyott. Aztán Maggie mellé kerültem, de ő észre sem vett a fülében bömbölő zene miatt, és néhány perc után ő is lehagyott. Még csak a hetedik körnél jártam, de annyira elfáradtam, mint még soha. És akkor ezek után menjek órára is. Haha.