A Bébiszitter [JAVÍTÁS ALATT]

49.

*Jungkook pov.*

Elég nagy meglepetésként ért, amit ott láttam. Lefelé kellett néznem, mert az illető elég kicsi volt. Emellett még Jimin is kiszállt, és azt kezdte nézegetni, hogy mégis miért nem szállok be.

- Hugo? - néztem kérdőn az aprócska fiúra.

- Jungkook oppa! - kezdett tapsikolva ugrálni.

- Te mit csinálsz itt?

- Kook, kivel beszélsz? - jött oda mellém a kékség.

- Jimin, ő itt Hugo. - vettem fel a kezembe a fiút.

- Ugye nem a fiad? - nézett rém furán.

- Dehogy is! Mielőtt rád vigyáztam volna, nála voltam egy teljes hétig.

- Jungkook oppa, nézd! Ott van anya meg apa. - ugrott ki a kezemből a fiú, és idehúzta a szüleit. - Anya, emlékszel Jungkookra?

- Persze! - mosolygott rám a hölgy, és szokásához híven egy kicsit megcsípte az arcomat. Akár a nagymamák. - Hogy van?

- Jól, köszönöm. Maguk? - kérdeztem vissza illedelmesen.

- Jól vagyunk, megy az élet. - válaszolt Hugo apja. - Ki ez a szép szál legény melletted? - nézett rá Jiminre.

- Park Jimin. - fogott vele kezet a kékség. - Örvendek.

- Nekünk most mennünk kell. - húztam közelebb magamhoz a kékséget. - Örülök, hogy láttalak, Hugo. - a kékséggel együtt beültünk a kocsiba, és elhajtottunk.

- Aranyos srác. - szólalt meg Jimin egy perc múlva.

- Szerintem is. Láttad volna, mennyire szomorú volt, hogy el kell mennem. - mosolyodtam el az emlékekre.

- Nekem is kell egy ilyen. - jelentette ki határozottan, mire két lábbal tapostam a fékre. A kékségtől kaptam egy rémült pillantást. - Nem most rögtön gondoltam.

Nem mondtam semmit, csak tövig nyomtam a pedált, és erősen szorítottam a kormányt. A mögöttem lévő autók őrülten kezdtek dudálni, páran megelőztek. Én csak nyomtam a féket, mintha az életem múlna rajta.

Sosem gondoltam arra, hogy gyerekem legyen. Még csak 23 vagyok, ráérek ezzel, nem? És mindig féltem, hogy olyan leszek, mint apám. Nem akarom elrontani egy gyermek életét. És sok múlik rajta. A kékség pedig csak nem rég lett 18, de már az apaságon gondolkodik. Nem tudom, miért nem ijeszti ez meg. Engem megrémít. Később esetleg lehet gyerekünk, de nem most. Imádom a gyerekeket, hiszen a felvigyázásuk volt a munkám. De akkor is félek attól, hogy elvállaljak egyet.

- Kook, nem megyünk? - kérdezett rá félve.

- De. - levettem a lábamat a fékről, és lassan a gázra helyeztem. A kormányt viszont talán csak szorosabban fogtam. A kékség is a kezemre fogott nyugtatásképp.

- Nyugodj meg, jó? Megijesztesz. És nem úgy értettem, hogy most azonnal legyen gyerekünk. Talán majd néhány év múlva.

- Értem. - megfogtam a kékség kezét. - Semmi baj, értem mire céloztál vele.

- Te szeretnél gyereket? - kérdezte halkan.

- Jelenleg nem. - pillantottam rá. - De később majd talán.

Az út további részében egyikünk sem szólt. Persze végig Jimin kezét fogtam, néha meg-meg szorítva, hogy tudja, azért szeretem. Már otthon sem nagyon szóltunk egymáshoz. Végig azt csináltuk, amit szoktuk; filmet néztünk összebújva. Most viszont szavak, és apró kényeztetések nélkül. Bár szerintem mindketten nehezen bírtuk ki. Jimin ezzel a kék hajával sokkal vonzóbb lett. Mondhatni újra belé szerettem.

- Ugye nem haragszol rám? - kérdezte a kékség.

- Miért haragudnék? - nyomtam egy puszit a hajába. - Rád nem lehet haragudni. Túl édes vagy hozzá.

- Ilyen hajjal nem is csodálkozok. - nézett fel rám mosolyogva. - De neked jobban áll.

- Jól áll a rózsaszín? - néztem a szemébe nevetve.

- Nem is rózsaszín! - csapott rá a vállamra. - Van benne piros is.

- Nem sok. - túrtam bele rózsaszín hajamba. - Neked mániád, hogy a vállamat csapkodod?

- Meglehet. Miért?

- Mert folyton ugyan ott csapkodod, és már fáj. - vállamra fogtam. - Nem tetszik a vállam?

- Inkább imádom! Olyan szexi és széles, és... - fura nézésem miatt elhallgatott. - Mármint semmi.

- Mi van, kékség, beijedtél? - megvillantottam a csábos mosolyom.

- Új becenév? Jól hangzik. - végignyalta a szája szélét.

Reakcióként behúztam őt az ölembe. Képtelen voltam türtőztetni magam. Tarkójára fogtam, így húztam közel magamhoz. Hogy jobban izgassam, nem csókoltam meg, csak közel voltam a szájához. Teszteltem, hogy mennyi ideig bírja a közelségem, anélkül, hogy letámadna. Láttam a szemében, hogy tudja, mit akarok, de nagyon próbálkozott. Pimaszul elmosolyodtam, mert tudtam, hogy nagyon akar engem. Végül egyszerre tapadtunk egymás ajkaira.

Vad nyelves csókunk közben bevezettem a kezemet Jimin inge alá. Nem egyszer markoltam a derekába, mire egy-egy elégedett sóhajt kaptam a számba. Ajkaim maguktól cselekedtek, és áttértek a kékség nyakára. Először apró csókokat adtam rá, majd nyálas csókokat, harapásokat, szívásokat. Aztán ezeket felváltva ismételtem. Azt hittem, hogy a kékség a nagy kényeztetés közepette felizgul, és egyből el is élvez. Ez félő volt, így abbahagytam a nyaka zaklatását.

- Miért hagytad abba? - nézett rám nyűgösen.

- Hogy izgassalak kicsit. - mosolyodtam el. - Hogy bírod?

- Szexeltél már a kertben? - tett fel egy másik kérdést, ami egyáltalán nem lepett meg.

- Veled igen, mással nem. - gondolkodtam el. - Miért?

- Megcsinálhatnánk újra. - ajánlotta fel, mire ellenkezni kezdtem.

- Biztos nem. Múltkor is a kerítésen keresztül néztek minket a nagymamák. Ezt nem kockáztatom meg még egyszer.

- Csinálhatnánk a hátsó kertben. Ott nem látnak meg. - kicsit előrelökte a csípőjét, mire felmordultam. - Na, benne vagy?

Válasz helyett magamhoz rántottam, így csókoltam meg. Nyitott szája miatt azonnal át tudtam vezetni a nyelvemet az övéhez. Viszonzás után Jimin combja alá nyúltam, és felállás közben őt is magammal emeltem. A kékség lábaival erősen szorította magához a derekamat, kezeivel pedig a hajamban turkált, néha megtépve tincseimet.

Élvezettel töltött el a helyzet, ki sem akartam vinni Jimint. Helyette inkább a falhoz szorítottam a hátát, ezzel összepréseltem magunkat. Egy halk nyögés lett ennek az eredménye, ami csak jobban felizgatott. Kezemmel belemarkoltam a kékség feszes combjába, majd a fenekébe is. Több nyögést is kaptam, amitől a kékség hátrahajtotta a fejét. Ezzel elém tárult hófehér nyaka. Azonnal a felületre tapadtam, és ráharaptam, talán kicsit túl erősen is. Erősen megszívtam azt a hófehér bőrt, a kékség szinte már üvöltve nyögött.

- Kook... - nyögött közvetlen a fülem mellett. - Haladjunk.

- Nem megy. - morogtam a nyakába. - Imádom a nyakadat, annyira szexi!

- Nem kell kimennünk, csak haladjunk már! - jobban magához húzott a lábaival, mire felmordulva váltam el a nyakától.

- Igenis, főnök! - szorosan magamnál tartva indultam az emeletre.