Szemfényvesztők ʰʸᵘⁿⁱⁿ

|88| - Az igazság pillanata

-Nagyon örülök annak, hogy ezt mondod, Jeongin. Most megkönnyebbültem, de ez még nem jelenti azt, hogy nem fogok aggódni érted. – jelentette ki anya, minek hallatán ismét felsóhajtottam.

-De ne aggódj. – kértem meg, miközben kínomban ismét elmosolyodtam.

-Te nem aggódnál Hyunjinért, ha tudnád, hogy baj van, de nem árulná el, hogy mi?

Az elhangzott példa anya kérdésében tökéletes volt ahhoz, hogy rájöjjek miért is ragaszkodik annyira a teljes igazsághoz. Hiszen az említett szituációban én is aggódtam, s természetesen tudni akartam volna mindent, ami történt. Ráadásul, ahogyan a mostani helyzetben anya sem, úgy én sem értem volna be annyival, hogy minden rendben. Ennek tudata miatt pedig beláttam, hogy csak akkor tudunk túljutni ezen a témán, ha mindent elmondok neki. Ám hiába jöttem rá erre, s hiába tudtam, hogy nem lesz baj az őszinteségemből én akkor is féltem. A félelmem viszont teljesen jogosnak gondoltam, hiszen biztos voltam abban, hogy egy ilyen esetről senki nem beszélne könnyen a szüleinek.

-Ígérd meg, hogy végighallgatsz és a végén nem fogsz... kiakadni. – szólaltam meg egy kisebb habozás után, majd amint anya megígérte, s erőt vettem magamon, belekezdtem életem eddigi legkellemetlenebb beszélgetésébe.

Mindent a szobatársamtól, Yejuntól kezdtem. Elmeséltem a kezdeti békés és nyugodt együtt töltött időket, ahogyan azt is, hogy csak beszélő viszonyban voltunk. Hiába voltunk osztálytársak, akkor sem alakult ki köztünk barátság. Erről pedig csak és kizárólag a pillanatok alatt megváltozó viselkedése tehetett, minek hallatán anya tekintete egyből kíváncsivá vált. Én viszont ennél a pontnál szótlanná váltam, majd mielőtt még folytattam volna, inkább átgondoltam a tényeket, ahogyan azt is, hogy hogyan adjak át a történtekből egy finomabb verziót. Ez viszont egy kicsit nehezen ment, ráadásul amint elmondtam, hogy Yejun idővel érezni kezdett valamit irántam, s kitartóan küzdött még a visszautasítás után is, anya itt belekérdezett. A hallgatásom pedig számára egyértelművé tette azt, hogy a helyzet durvább, mint ahogyan ő azt gondolta. Ám hiába is ragaszkodott az elején a teljes igazsághoz azt mégsem jelentettem ki, hogy Yejun erőszakosan közeledett felém. Ezt már tényleg nem mertem elmondani neki, így ehelyett finoman közöltem, hogy attól tartok, hogy a helyzet csak rosszabbodna, ha a kollégiumban maradnék. Yejunt pedig itt lezártam. Hyunjinra váltottam, akiről nem meglepő módon csak jót tudtam mondani. Elmeséltem, hogy mennyi mindenben segített, ahogyan azt is, hogy az álmaimhoz is közelebb juttatott. Anya viszont hiába örült a boldog részeknek, a történet rosszabbik része továbbra is nyugtalanította. Azon a részen pedig nem tudott egykönnyen átlendülni.

-Mégis mennyire mehetett messzire a szobatársad, ha már ki akarsz iratkozni onnan? – szakította meg a mesélésem anya a kérdésével, s ekkor én ismét csendben maradtam.

-Eléggé ahhoz, hogy Jeongin féljen tőle. Viszont annyira azért mégsem, mert komolyabb baj nem történt. – szólalt meg hosszú idő után Hyunjin is. – Viszont Yejun tényleg csak bajt jelent a számára, s mivel a biztonsága sem garantált, így a kollégiumváltás tényleg szükséges lenne. Bármi megtörténhetne, és én nem lehetnék ott, hogy segítsek. De ha esetleg ez még mindig nem elég indok a váltásra, az sem baj. Jeongin pár napja már nálunk van, viszont nem maradhat sokáig. A legfontosabb pedig az lenne, hogy közösen a lehető leghamarabb kitaláljunk neki valami mást. Ha... Ha pedig a költségek zavarnának, ne aggódjatok. Fizetem neki.

Hyunjin velem ellentétben mert messzire menni. Ez viszont nekem az elején nem tetszett, hiszen nem akartam, hogy a helyzet túlságosan is durvának tűnjön. Még akkor sem, ha tényleg az volt. Ám végül beláttam, hogy Hyunjin nagyon is jól tette, hogy ezt így elmondta. Hiszen a finomkodással mint kiderült, nem mentem semmire. Baj volt. A változás érdekében pedig ezt muszáj volt éreztetnünk is. Viszont ettől függetlenül én még akkor is úgy gondoltam, hogy jobb lett volna, ha a Yejunos részeket kihagyja a mondandójából. Azonban végül Hyunjin ezáltal tényleg közelebb vitt minket a célunkhoz. A problémáink viszont teljesen még így sem oldódtak meg.

-Nem örülök annak, hogy ilyen komoly dolgot hallgattál volna el előlünk. – nézett rám anya szúrós tekintettel. – De, ha igaz amit Hyunjin mondott, akkor tényleg cselekednünk kell. Viszont nem tudom, hogy mit tehetnénk, mert a többi kollégium drágább környéken van, és nem engedem, hogy Hyunjin fizesse ki azt a hatalmas összeget. Ezt az egyet nem. Apáddal én elrendezem ezt a beleegyezéses papírt, de egyelőre ennyi.

-Ez is valami. – szólaltam meg idővel, majd egy megkönnyebbült sóhaj után már folytatni is akartam, ám Hyunjin megelőzött.

-Tényleg megtenném érte. Nem jelentene gondot. Házat is vennék neki. Bár arra még egy kicsit gyűjtenem kellene. – gondolkozott el, s ennek hallatán anya egyből nevetni kezdett.

-Kedves tőled, de inkább te ne agyalj ezen. Majd mi megoldjuk.

-Ez tényleg erős volt, Jinnie. – néztem rá mosolyogva.

-Akkor is megtenném. – jelentette ki Hyunjin, majd a következő pillanatban egy apró csókot nyomott az ajkaimra. Anya jelenlétének tudata miatt pedig a történtek után úgy égett az arcom, mint eddig még soha. – Most nézz rá. – nézett Hyunjin anya felé nem sokkal a meghátrálása után. – Bármit csinálok, ő zavarba jön.

-Legalább tudod, hogy hatással vagy rá. – mosolygott anya, s a kijelentése miatt már a szemeimet is forgatni kezdtem.

-De még mennyire. Főleg mikor rájön a... szeretetroham. – nevetett fel a végén.

Nem tudtam, hogy most Hyunjin pontosan mire is gondolt. A hosszantartó ölelkezésünkre, ami nemrég történt, vagy a tegnap estére. Azonban ez talán még lényegtelen is volt, hiszen én már úgyis zavartan ültem mellette. A helyzeten így már nem tudott rontani, s bár igaz, hogy ezt én mégis kinéztem volna belőle, nekem jelenleg már kellemetlenebb aligha lehetett volna.

-Hyunjin... Örülnék, ha viselkednél. – szóltam rá csak azért is. – Nem nálatok vagyunk...

-De anyukád azt mondta, hogy érezzem otthon magam. – nevetett fel ismét, majd anya rögtön igazat adott neki.

Lényegtelen, hogy ki mit mondott. Te csak inkább ne érezd otthon magad, mert annak lehet, hogy nem lenne jó vége. Vagyis... Hát... De. Csak...

-Ah. Hihetetlenek vagytok. – mérgelődtem, miközben az ágyam mögötti falnak dőltem, s ezután még az egyik plüssömet is a kezembe vettem.

-Te is az vagy. Hihetetlenül aranyos. – fordult felém Hyunjin, minek következtében már hozzá is vágtam a kezemben lévő plüssöm.

Hyunjin... Ezt most már tuti, hogy direkt csinálod.