Szemfényvesztők ʰʸᵘⁿⁱⁿ

|64| - Nincs nálad jobb

[ H y u n j i n - s z e m s z ö g e ]

Egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy Jeongin tényleg többet érez irántam. Hiába mondtam neki még az iskolában azt, hogy pontosan ugyanazt érezzük, én valójában ebben csak reménykedtem. Nem akartam, hogy végül kiderüljön, hogy hatalmasat tévedtem az érzéseivel kapcsolatban, így megpróbáltam nem beleélni magam annak a gondolatába, hogy az érzéseim hamarosan viszonzásra találnak. Emiatt viszont fogalmam sem volt arról, hogy mit is várjak a mai randinktól. Nem tudtam, hogy mi fog történni, sem azt, hogy mi lesz végül velünk, de egy valamit nagyon el szerettem volna érni. Mégpedig azt, hogy Jeongin jól érezze magát velem a randinkon. Nem akartam, hogy ráfeszüljön, s esetleg a kapcsolatunk miatt aggódjon, így elhatároztam, hogy nem fogom felhozni neki ezt a témát egészen addig, ameddig nem látom rajta azt, hogy készen áll rá. Várni akartam a tökéletes pillanatra, viszont ettől függetlenül a közeledést eszem ágában sem volt kizárni. Sőt, alig vártam, hogy megérkezzek hozzá, s a karjaimba zárhassam. Jeongin közelségére a nap minden egyes percében vágytam, így egyre türelmetlenebbül ültem a kocsiban, miközben az általa megadott cím felé haladtunk. Ám amikor útközben Jeongin felhívott minden megváltozott. A hangját hallva a türelmetlenségem abban a pillanatban szorult a háttérbe, s az arcomra egyből egy nagyobb mosoly került. Viszont sajnos a telefonon keresztül történő beszélgetésünk nem tartott sokáig. S, bár igaz, hogy hamar bontotta a hívást, de már ez a rövidebb idő elég volt neki ahhoz, hogy megdobogtassa a szívem.

Hiányzom neki. Jeongin tényleg azt mondta, hogy hiányzom neki...

-Hyunjin, itt jó lesz? - hallottam meg Minjae hangját, viszont mivel csak és kizárólag Jeongin szavaira tudtam gondolni, így a férfi kérdését egyáltalán nem értettem. Hallottam, hogy hozzám szólt, viszont egy szavát sem tudtam felfogni.

-Tessék? - kérdeztem vissza, majd amint feltette ismét a kérdését, helyeselni kezdtem.

-Mikor jöttök? - érdeklődött, miközben kikötöttem a biztonsági övet.

-Fogalmam sincs. Szerintem estefelé. - válaszoltam, majd miután kiszálltam a kocsiból Minjae hirtelen utánam szólt.

-Jó szórakozást. - nézett felém mosolyogva, s amint megköszöntem egy mosoly kíséretében visszacsuktam a kocsi ajtaját.

Két utcányira voltam Jeongintól, s ezt a távot megpróbáltam a lehető leghamarabb megtenni. Gyorsan lépkedve mentem végig a főút melletti nagyobb járdán, s miközben az embereket kerülgettem a szívem ismét egyre hevesebben kezdett el verni. Egyre jobban vártam azt, hogy odaérjek hozzá, s a hamarosan elkezdődő randink gondolata miatt egyre izgatottabbá váltam. Az arcomra útközben emiatt ismét egy mosoly került, ráadásul elkezdtem magam a világ legboldogabb, s legszerencsésebb emberének érezni amiatt, hogy lehetőségem lett Jeonginnal randizni. Hiába tudtam, hogy az álkapcsolatunk után a randi semmiség, én mégis hatalmas dolognak tartottam, s csak remélni tudtam, hogy Jeongin pont ugyanannyira várja, mint én.

Ám amint megérkeztem, s megpillantottam Jeongint olyan látvány fogadott, amire egyáltalán nem számítottam. Jeongin nem volt egyedül. Lányok társaságában álldogált, s emiatt igaz, hogy először lefagytam, de végül amilyen gyorsan csak tudtam mellé siettem. Amint pedig elég közel értem hozzá, az egyik kezemet a derekára vezettem, s az arcomra megpróbáltam egy őszintének tűnő mosolyt varázsolni.

-Ne haragudjatok, de innentől átveszem. - néztem a lányokra. - Remélem nem gond, ha most elszakítom tőletek.

-Dehogy. - vágta rá rögtön az egyik lány, miközben összenézett a többivel. - Menni készültünk úgyis. Ne haragudj Jeongin, hogy feltartottunk. - kért bocsánatot, majd hatalmas mosollyal hagytak itt minket.