Szemfényvesztők ʰʸᵘⁿⁱⁿ

|14| - Kamu

[ J e o n g i n - s z e m s z ö g e ]

-Jeongin, ha nem avatsz be sikítok. - kiáltott fel Danbi, miközben egyre többen hagyták el a termet.

-Hagyjatok már. - döntöttem nyöszörögve a fejemet a padra.

Miután Hyunjin elhagyta a termet, Danbi folyamatosan kérdezősködött. Minji pedig szentül állítani kezdte, hogy a logikája, amit Jisung érdekesnek talált, az mindig igaz, ahogyan lesz is. A csengő hangja ráadásul számomra most egy igazi áldás volt, ugyanis ideiglenesen megszabadított mindentől. Ám ahogyan mindegyik tanórának, úgy egyszer ennek is vége lett. Danbi pedig újra megtalált, s folytatni kezdte.

Teljesen úgy éreztem magam, mint aki egy ördögi körbe került volna. Éreztem, hogy innentől kezdve több figyelmet fogok kapni, ahogyan azt is, hogy ezentúl rajtam fognak lógni. És én egyiket sem akartam.

Már vártam a szünetünk végét, hiszen most egyedüli megmentőm a tanóra volt. Viszont tisztában voltam azzal, hogy a végével újra előlről kezdődik minden.

-Most együtt is vagytok, vagy csak Hyunjin próbálkozik? - faggatott további Danbi, aki már a padunk előtt állt.

-Együtt próbálkozunk. - mondtam olyan hangerővel, hogy ezt már ne hallja meg.

Hiszen tényleg így volt. Mi csak együtt akartuk megpróbálni távoltartani, s lerázni Yejunt, aminek az ára egy kapcsolat volt, ami számomra nem volt valami nyugtató tudat.

-Na, ki van itt? - kérdezte a hátrébb ülő Minji, ami miatt szinte teljesen pánikba estem.

-Hát te? - kérdezte rögtön Jisung, majd lassan, s félve felemeltem a fejemet.

-Hát én? - kérdezett vissza Minho, amiért megkönnyebbültem. - Van ebben az osztályban valami, ami annyira vonz, hogy nem bírtam ki, hogy ne jöjjek ide.

Míg én teljesen megkönnyebbültem az miatt, hogy nem Hyunjin állított be, addig Jisung arcára a zavartság ült ki. Ahogyan pedig Minho, úgy én is elmosolyodtam ez miatt.

-Jeongin, nem hallottam a válaszod. - morgolódott még mindig Danbi.

-Együtt vagyunk. - mondtam sóhajtva, ami miatt annyira felpörgött, hogy már attól féltem, hogy ugrálni is el fog kezdeni.

-Bevallom, ahogyan minden lány, úgy én is ezer örömmel lennék a barátnője, de így is tökéletes a számomra. - mondta boldogan.

Örülök, nekem nem...

Minho a következő pillanatban két széket húzott a padunk elé, ami miatt Danbi arrébb állt, én pedig aggódva néztem ez miatt Minhora. Miután az egyiket Jisung elé tette, utána a másikat elém helyezte. Egy nagyobb mosoly kíséretében, pedig leült a Jisung előtti székre.

Ugye ez nem annak a jele, hogy Hyunjin is jönni fog? Hogy tettessem egész nap azt, hogy szeretem?

Mikor pedig megláttam valakit a terembe lépni, még a víz is levert. Ám az illető Yejun volt, így valamilyen szinten ismét megkönnyebbültem. Viszont ez pillanatok alatt megváltozott. Yejun után nem sokkal később Hyunjin is belépett, amire mindenki felfigyelt.

-Én... Kimegyek a mosdóba. - álltam fel, majd már indultam is.

Sietősen haladtam át pár pad között, majd mikor Hyunjint terveztem kikerülni, a szökésem kudarcba fulladt.

-Jöjjek? - kérdezte Hyunjin, miközben megragadta a karomat.

Kérdése miatt rögtön ledermedtem. Lefagyva néztem magam elé, miközben az arcom egyre jobban kezdett el égni. Reagálni akartam rá. Elutasító választ akartam rá adni, s tovább indulni. Ám megszólalni is képtelen voltam, ugyanis a kérdése minden szót belém fojtott.