Szemfényvesztők ʰʸᵘⁿⁱⁿ

|24| - Szeress belém

-Hol van már ez az ember? - kérdeztem szenvedve, miközben még a szemeimet is behunytam.

Hyunjinnal már vagy fél órája a kollégium előtt várakoztunk, ugyanis ő felhívta a szülei által szerzett új sofőrjét, hogy jöjjünk értünk.

-Indulj el gyalog. Majd felveszünk. - nevetett fel.

Egy sóhajtás kíséretében ültem rá a bőröndöm tetejére, miközben azon gondolkoztam, hogy miért nem mentünk inkább busszal Hyunjinhoz. Viszont tudtam, hogy ennek az oka a csomagjaim, ugyanis Hyunjin nem akarta, hogy egy holmiktól szenvedős buszozáson vegyünk részt. Meg akarta könnyíteni az utat a házukig, így egyből hívta a sofőrjét.

-Minek kell amúgy sofőr nekem, mikor tudok vezetni? - morgolódott, ami miatt elmosolyodtam. - Egyáltalán miért van jogsim, ha ennyire ragaszkodnak ahhoz, hogy más vigyen el mindenhova?

-Azért, hogy hétvégén el tudj vinni Busanba. - jelentettem ki, ami miatt egyből rám nézett.

-Még mindig benne vagy? - kérdezte egy halvány mosollyal.

-Miért, te nem? - kérdeztem lesütött szemekkel.

-Én nagyon szívesen elmegyek veled bárhová. - jelentette ki, miközben egy kicsit közelebb jött hozzám.

Hyunjin válasza után mocorogni kezdtem a bőrönd tetején, s arra törekedtem, hogy egy kényelmesebb pontot találjak rajta. Viszont a tettem miatt időközben sokkal nagyobb súly keletkezett a bőrönd végében, mint bárhol máshol, így az kibillent az egyensúlyából, s hirtelen elkezdett hátrafelé dőlni. Ez miatt pedig a szemeimet egyből behunytam, miközben a szívem egyre hevesebben kezdett el verni.

Mielőtt viszont a hátam találkozott volna a betonnal, Hyunjin elkapta mind a két karomat, ezzel pedig megakadályozta azt, hogy hátraessek. Viszont nem volt elég gyors, így teljesen nem tudott felhúzni, ráadásul még ő is kibillent az egyensúlyából azzal, hogy magammal rántottam. Ám annyit mégis elért, hogy senki ne kössön ki a földön. Egyedül a bőrönd dőlt hátra, s mivel Hyunjin még időben vissza tudott tartani egy kicsit, így én annak a tetején kötöttem ki. Ő pedig rajtam, ami miatt az arcom pillanatok alatt vett fel egy vörösebb árnyalatot.

A szívem a történtek után iszonyatosan vert, ráadásul egyre kellemetlenebbül éreztem magam Hyunjin közelsége miatt.

-Ugye tudod, hogy annyi a szerencséd, hogy ez nincs közte a legkisebb bőröndök között?

Kérdése közben lassan megtámaszkodott, s rajtam feküdve nézett le rám, miközben folyamatosan egymás szemeit fürkésztük. Ráadásul a köztünk kialakuló szemkontaktus még azt is elfeledtette velem egy kisebb időre, hogy kérdezett tőlem.

-Jól vagy? - kérdeztem halkan egy kisebb habozás után, ami miatt halványan elmosolyodott.

-Ezt nekem kellene kérdeznem. Nem ütötted be magad? - érdeklődött.

-Nem, de nem valami kényelmes így. - válaszoltam halkan, miközben lehunytam szemeimet.

-Szeretnéd, ha legközelebb valami puhább lenne alattunk? Mint például egy ágy? - kérdezte, ami miatt egy nagyon rossz érzés keletkezett bennem.

Hyunjin közelsége kellemetlenségt okozott, ráadásul a viccelődése nagyon nem tetszett. A velem történtek után egy ilyen poén számomra minden volt, csak szórakoztató nem. Ezt pedig a tudtára is adtam azzal, hogy többször, s egyre idegesebben kértem meg arra, hogy szálljon le rólam.

-Ne haragudj. Nem kellett volna pont ilyennel szórakoznom. - kért bocsánatot, miközben hátrálni kezdett.

Miután véglegesen felkelt mindketten szótlanokká váltunk. Időközben pedig felültem, s a bőrönd nagyobb felén ülve várakoztam tovább, miközben folyamatosan az elmúlt perceket láttam magam előtt. Végül pedig már csak Hyunjin gyönyörű sötétbarna szemei körül jártak a gondolataim, s miután erre rájöttem, egy sóhajtás kíséretében tehetetlenül temettem az arcomat a kezeimbe.