Szemfényvesztők ʰʸᵘⁿⁱⁿ

|58| - Mit tettem?

[ H y u n j i n - s z e m s z ö g e ]

Az öltöző mosdójában állva a szívem majd' kiugrott a helyéről a hamarosan megtörténő újabb csók gondolata miatt. Legszívesebben pedig rögtön megcsókoltam volna Jeongint, viszont a gondterhelt arckifejezése miatt én erre így képtelen voltam.

-Nem lesz semmi baj. - kezdtem el nyugtatni, miközben ismét a derekára helyeztem a kezeimet. - Ne csinálj úgy, mintha valami bűnt követnénk el, mert nincs ebben semmi rossz. Bár tény, hogy mindig bújkálunk ilyenkor, de az csak egy dolog. - mosolyodtam el.

-Most kivételesen nem ez aggaszt. - szólalt meg halkan.

-Akkor mi? - kérdeztem kíváncsian.

Jeongin a kérdésem miatt lesütötte a szemeit, majd nem sokkal később a két kezét lassan, s bátortalanul a mellkasomra helyezte.

-E-előbb essünk túl a csókon. - jelentette ki zavartan, ami miatt én ismét elmosolyodtam. - A végén nem maradna időnk rá. Mármint nem azért mondom, mert annyira ragaszkodom a csókhoz. Nem nekem lenne gond a kimaradása, hanem neked. - próbált mentegetőzni, miközben zavarában erősen a pólóm anyagára szorított.

Hiába próbálod ezt mutatni, akkor is tudom, hogy hazudsz. Pont annyira akarod ezt a csókot, mint amennyire én. Felesleges ezt tagadnod.

-Milyen nagylelkű vagy, hogy miattam inkább a csókot akarod előbb. - szólaltam meg úgy, mint aki elhinné a szavait.

-Ugye? - kérdezte halkan.

Hihetetlen vagy, Jeongin...

Jeonginnak viszont egy valamiben igaza volt. Mégpedig abban, hogy az időhúzás miatt tényleg előfordulhat az, hogy nem marad időnk a csókra. Így azért, hogy beleférjünk az időbe, s senki ne tehesse tönkre ezt a pillanatot, lassan Jeongin ajkaira helyeztem az enyémeket. Ám hiába tudtam, hogy kevés időnk van, én mégsem akartam elkapkodni semmit. Emiatt pedig egy rövidebb ideig csak lassan csókoltam az ajkait, s miközben az egyik kezemet a tarkójára vezettem, végül csókba hívtam. Lassan, s finoman csókoltam Jeongint, aki a tettem viszonzása közben a kezeit a nyakam köré fonta ami miatt én megpróbáltam a lehető legszorosabban tartani magamnál. Meglepő módon, pedig nem sokkal később a lassú csókot Jeongin egy gyorsabbra váltotta, ami miatt a szívem sokkal gyorsabban kezdett el verni. Teljesen meglepett Jeongin tette, hiszen nem gondoltam volna, hogy valaha is a kezébe fogja venni az irányítást, s emiatt pillanatok alatt felbátorodtam. Innentől kezdve pedig már nem finomkodtam vele, s úgy csókoltam tovább, mintha az életem múlt volna rajta. Jeongin pedig emiatt még közelebb akart tudni, így megpróbált közelebb húzni magához, de ennél jobban ez már képtelenség lett volna. Ezekben a percekben pedig az öltöző mosdójában ugyanúgy elveszítettük mind a ketten a fejünket, mint nem is olyan régen a lépcsőfordulóban.

-Hyunjin, az ajtó. - vált el hirtelen tőlem Jeongin egy halk sóhaj kíséretében. - Valaki bejött.

-Én nem hallottam. - szólaltam meg alig hallhatóan, majd ismét megcsókoltam.

Jeongin pedig valószínűleg hitt nekem, ugyanis nem ellenkezett. Eltekintett attól, hogy ő mit hallott, s megbízott bennem. Ám nem kellett volna ezt tennie, hiszen nem sokkal később kiderült, hogy tényleg neki volt igaza. Tényleg bejött valaki az öltözőbe, viszont ez a valaki volt olyan figyelmes, hogy nem rontott be a mosdóba.

-Szeretném azt hinni, hogy azért vagytok a mosdóban, mert Hyunjin tényleg rosszul van. - hallottuk meg Minho hangját, ami miatt rögtön elváltam Jeongin ajkaitól. - Csak az a baj, hogy ő ilyen miatt biztosan nincs rosszul... - folytatta.