Miért pont én? /Charles Leclerc ff./

19.🏎

Liv

Megláttam egy repülőt Daniel fejével, gondolom ez lesz az ő gépe.
A csomagjaimat elvitték, felsétáltam a gépre.
-Daniel, szeretném ha az én fejem is rajta lenne a gépem.-mondtam nevet, de mikor megláttam ki van a gépen lefagytam.
-Liv!-pont vissza akartam fordulni mikor megfogta a kezem és magához rántott, nem mondom, hogy nem hiányzott az illata és a ölelése, de nem akartam ennyire elengedni magam.
-Charles kérlek ne!
-Bocsánat, csak hiányoztál! Azt hittem örülni fogsz, tisztáztam a helyzetet.
-Miről beszélsz?
-Nem láttad az instát?
-Nem foglalkoztam ilyenekkel, életem legrosszabb időszaka volt.-gondoltam én eddig- Nem az instát fogom nézni.
-Liv, ő az unokatestvérem volt, aki nem itt lakik és meglátogatott, sajnálom, hogy félreértetted és rosszul voltál.
-Tessék? Úristen, egy hisztis picsává kezdek válni.
-Hé! Nem, én is lehet így reagáltam volna rá.
-Tegyük meg nem történtnek!
-Jó, viszont van más is amit elkell mondanom.
Eközben a gép már felszállt és egymással szemben beszéltünk.
-Mi történt?
-Gondolkoztam...nem kéne újra együtt lennünk!-jelentette ki nulla érzelemmel, bennem viszont egy világ dőlt össze, egy idiótaság miatt, megharagudtam, újra találkoztunk, még jobban beleszerettem, hogy tisztáztuk a dolgokat, ha röviden is, erre bejelenti ezt, a szívem szakad meg. Nem tudom, milyen érzés az, amikor találkozol az igazival, én azt hittem most jött ez el, de ezek szerint ez csak egy fellendülés, egy viszonzatlan szerelem, életemben nem szerettem még így senkit. Vannak emberek akik azt mondják a szerelem sose tart örökké, és nem is létezik, sajnos lehet igazuk van. Féltem hogy ebből hatalmas esés lesz, meg is történt.
-Tessék?
-Sajnálom!
Nem vagyok az az ember aki mások előtt kimutatja az érzéseit, most viszont nem bírtam tovább, előtört minden. Nem kiabáltam, nem szóltam ezek után semmit, csendben sírtam, egy hang se jött ki a torkomon. Átültem egy másik helyre és csendben gondolkodtam, hogy miért engem ér mindig minden rossz, mit ártottam én a világnak? Magamra voltam mindig is utalva, miért is jönne bárki az életembe, aki szeretett volna? Úgy döntöttem, hogy mikor leszállunk, az első az lesz, hogy felmondok. A munkám miatt vagyok itt, nem bírnék ezek után, tovább mosolyogni velük a kamerákba.

Daniel várt mosolyogva a reptéren, én csak simán lesétáltam és rezzenéstelen arccal elsétáltam mellette, nem néztem vissza se , csak a taxit kerestem ami elvisz innen jó messzire, soha többé nem akartam ide jönni többet. A telefonom folyamatosan csengett, de inkább kikapcsoltam. Sose éreztem magam ennyire átverve, miért viselkedett úgy mint aki szeret ha nem? Miért bántott folyamatosan, megégettem magam, az első nap mikor megláttam, tudtam hogy ha jobban megismerem, nem lesz jó vége...de annyira szeretem, hogy nem őt gyűlölöm, hanem az érzést, hogy még mindig szeretem, és vele szeretnék lenni, megölelni, hozzábújni, érezni a meleg ajkát az ajkamon, hallani akarom a nevetését és látni a mosolyát, szeretném ha ő vigasztalna meg, hogy ő tenne boldoggá, de pont az ellenkezőjét tette. Minden vágyam lenne, egy utolsó ölelés, hogy még egyszer biztonságban érezzem magam, a karjaiba, szeretném ha egyetlen percig itt lenne mellettem. Szerintem a miért pont én kérdésre megkaptam a választ...azért én, mert velem elhitetheti, hogy kedvel, pont ezért sose mondta hogy szeret, mert nem így van, jó voltam neki, mikor szüksége volt rám.
Felkell állnom innen és meg is teszem, egy kis idő és a régi leszek! Hiába mondom ezt, tudom, hogy nehéz lesz, és nincs erőm ehhez.

—————————————-
Sziasztok, elég rossz kedvem van, szóval ez a rész se lett a legjobb, de megpróbálkoztam, írni valami, mert ez egy kicsit kikapcsol.
Legyetek jók puszi!😘