Miért pont én? /Charles Leclerc ff./

11.🏎

A szabadedzések gyorsan lementek így igazából megint a szobámba fekszek csendben és bámulom a plafont. Aztán a szombati programom is ez volt. Majd vasárnap is a verseny előtt ezt csináltam, mire valaki berontott az ajtón.
-Beszélnünk kell!
-Charles? Mit akarsz?
-Beszélni.-elég fáradtnak tűnt, a pályán se hozta a formáját.
-Minden rendben? Mikor aludtál utoljára?-bármennyire utálni akarom, nem szeretném így látni, rá se lehetett ismerni.
-Hát szerintem jól tudod mióta nem aludtam.-nézett bele mélyen a szemembe. Nehezen tudtam bármit is kiolvasni, talán sajnálja az egészet, nem tudom.
-Ezzel nem vagy egyedül. Szóval, miről szeretnél beszélni?
-Elbasztam, az egészet. Nem tudtam, hogy ennyire megbántalak.-minden vágyam ez volt, hogy beszéljünk erről, mindenki tudja, hogy ennek megint veszekedés lesz a vége.
-Igen, eléggé elbasztad!
-Tudom, de attól hogy alátámasztod nem lesz jobb. Csak ennyit akartam mondani.
-Ennyit? Charles, idejössz elmondod, hogy elbasztad amit én is jól tudok. Erre egy bocsánatot se mondasz, nem mintha az olyan sokat segítene. Te komolyan egy idióta vagy! Mindegy menj el! Mindjárt menned kell a pályára, Sara meg nehogy sokáljon. Nem ezt néztem ki belőled.-csak mondtam neki ezeket, mert tényleg fájt amit tett, nem érdekelt, hogy ő ezeket hogy dolgozza fel.
Lökdöstem ki az ajtóhoz és mielőtt becsuktam volna azt hozzá vágtam:
-Tudod, te voltál a legfontosabb nekem a családomon kívül, de most már nem érdekel mi lesz veled!
Becsaptam az ajtót. Erős maradtam és nem sírtam el magam.
A verseny kezdése előtt fél órával mentem el a pályára. Épp sétáltam a Ferrari garázs előtt mikor elkaptam egy beszélgetést Carlos és Charles között.
-Charles idióta vagy! Ilyem állapotba nem vezethetsz, idegből fogsz menni, kárt teszel magadban!
-Oh fogd már be Carlos, jól vagyok.
-Szólok a főnöknek, nem fog kocsiba ülni az fix!
-Ne merészelj szólni neki. Carlos jól vagyok lenyugszok a versenyig. Nem lesz semmi baj. Amúgy se most vezetek először így.
-Ha valami bajod lesz, kinyírlak!
-Oké! Köszi!
Gyorsan elsétáltam onnan. Beszélnem kell vele. Igaza van Carlosnak!
Mikor mentem volna be beszélni vele Binotto állított meg.
-Liv gyorsan ülj be hozzánk.
-Beszélnem kell Charlessal.
-Sajnálom, most már csak a verseny után tudsz. Ülj be nézd nálunk a versenyt.
-Rendben!
Úgy érzem a verseny után késő lesz vele beszélnem.
Gyorsan írtam Daniel egyik szerelőjének, hogy szóljon neki, hogy a Ferrarinál nézem a versenyt, és elfoglaltam a helyem.
A futam feléig nyugodtan telt amikor hirtelen baleset történt, de hatalmas. Lando, és a két Ferrari között. Nem lehetett látni, ki melyik kocsiba ült. De a balesetet se lehetett megmondani normálisan, hogy mi történt. Talán Charles előzött, de nagyon keményen, aminek az lett a következménye hogy neki ment Landonak és beléjük ment Carlos, de a kocsik úgy szét törtek, hogy a Ferrarit, nem lehet megkülönböztetni.
Öt perccel később ami nekem egy örökké valóság volt. Folytak a könnyem, nem tudtam melyik fiúért aggódok jobban. Lando és Carlos sikeresen kiszálltak a kocsiból, de Charles nem. Teljesen lefagytam mikor ezt megtudtam. A rádióba szóltak neki, hogy adjon jelet. Lando és Carlos próbálták kiszabadítani, kevés sikerrel. Én csak álltam és bámultam előre. Mire megszólaltak hogy menjek oda mert Charles megszólalt és az én nevem mondja. Oda szaladtam a rádióshoz.
-Mit mondjak neki?
-Csak beszélj hozzá! Bármit mondhatsz.
-Rendben!-töröltem le a könnyeim.
-Charles, hallasz?
Nem jött válasz.
-Charles, mindjár kiszednek onnan, de tudni szeretném, hogy jól vagy-e.-kezdtem el jobban sírni, ahogy nem válaszolt.
-Charles, válaszolj már kérlek. Figyelj, sajnálom amit mondtam, még most is számít mi történik veled. Ha fontos vagyok neked válaszolsz.
Néma csend semmi.
-Hol vannak már a mentősök?
-Liv...nem lesz nálad...khm fontosabb ember az élet...-megszólalt, de nem fejezte be a mondatot.
-Ne!! Charles kérlek, bírd ki. Nr hagyj itt.
-Liv elég szerintem, megérkeztek a mentősök, ne kínozd tovább magad.
-De megszólalt. Életbe van.
-Reméljük!
Sétáltam volna vissza, mikor megláttam Daniel, oda szaladtam hozzá és megöleltem. Elkezdtem jobban sírni.
-Lando és Carlos hol vannak, minden rendben velük.
-Igen, nyugi ők kisebb húzódással megúszták.
-Akkor jó!
Beállt a csend köztünk, csak magam elé bámultam mikor Daniel megszólalt.
-Túl fogja élni, erős fiú!
-Miattam van.
-Ne butáskodj!
-Ez az igazság, össze vesztem vele, olyanokat vágtam a fejéhez, amik nem igazak.
-Hé! Figyelj ide! Ez mindenkivel megesik, hogy verseny előtt valakivel konfliktusba keveredik. Nem ez váltotta ki a balesetet.
-Még Carlos is mondta neki, hogy ne versenyezzen.
-Ez már csak az ő felelősége nem a tiéd.
-Hé Liv!
-Igen jött oda az egyik szerelő.
-Az itteni korházba vitték el. Menj oda, kérdezd meg, hogy van és írj nekünk. Legyél ott vele! Ameddig fel nem kell, ha egyáltalán felkell.
-Felfog! Biztos vagyok benne!-mordultam egyből rá!-Daniel elviszem a kocsid!
-Jó!
Amilyen gyorsan tudtam, oda vezettem.
-Jó napot! Charles Leclerhez jöttem.
-Hozzátartozó?
-Igen!-ha azt mondom, hogy barát nem engednek fel.
-Most vitték be a műtőbe, de van ott egy orvos aki tájékoztatja, de a családja többi része is itt van már, ők biztos tudják, a részleteket.
-Rendben! Köszönöm!
Mikor felértem az adott szinte. Megláttam az egész családot.
Arthurhoz oda rohantam hozzám és megölelt.
-Minden okés?- kérdezte.
-Ezt a kérdést nekem kellett volna először feltenni. Amúgy nem, egyáltalán nincs semmi rendben. Tudtok valamit?
-Ezzel ketten vagyunk. Nem sokat, azt mondták nagy esély van rá, hogy felébred, komoly agyrázkódása van, meg egy-két bordája megrepedt, és nyílt törés a jobb lábán amit most műtenek.
-Istenem!
Oda sétáltam a család többi tagjához.
-Te vagy az a Liv?
-Igen, örvendek!- bemutatkozott az anyukája is. A bátyát már ismertem.
-Örülök, hogy itt van Liv. Hallottuk a rádiózást.
-Tessék? Azt leadták?
-Igen! Te bizonyosan jobban szereted őt, mint az a Sabrina vagy ki.
-Anya Saranak hívják a lányt.-mondta neki Lorenzo.
-Igen, én azt hiszem, tényleg szeretem a fiát.
-Tudtam, ő is téged, nagyon fontos vagy neki, nem is értem miért dobott el téged.
-Ez hosszú.
-Olyan bonyolult a mai fiatalok kapcsolata.-ezen egy kicsit felnevettünk.
-Liv!
-Igen?
-Megszeretném kérni, hogy itt maradnál-e a fiammal, ameddig fel nem kell? Én éjszaka nem tudok itt maradni, de napközbe többet jövök.
-Persze, ez természetes, hogy itt maradok.
-Köszönöm!-fogta meg a kezem, látszott szegény nőn, hogy össze van törve.
Egy óra múlva mindenki elbúcsúzott, miután Charles kijött a műtőből, én bementem hozzá. Nem valószínű, hogy a mai nap felkell, ezért leültem mellé. Perverznek gondoltam, hogy bámulom, ezért inkább csak, leültem és olvastam.

——————————————-
Hali, remélem tetszett nektek ez az új rész.
További szép napot nektek, és jó olvasást, más könyvekhez.
Puszi!😘