Miért pont én? /Charles Leclerc ff./

12.🏎

Eltelt 2 hét, de Charles még nem kelt fel. A srácok sokszor voltak itt engem boldogítani, mivel most két hétig nincs futam, Pascale-t és Lorenzo-t kezdtem egyre jobban megismerni. Arthur is sokat jött megnézni mivel a testvérével, meg engem kirángatni a mélypontokból amikbe néha-néha belezuhantam. Fájdalmas egy dolog, mikor az egyik ember akit a világon a legjobban szeretsz, kómában fekszik és nem tudod mi lesz vele. Mindig az jár a fejemben, hogy miket mondtam neki.
-Hé Charles, azt mondják a dokik, hogy hallod amit mondok, remélem így van, mert elég hülyén nézhetek ki, hogy két hete magamba beszélek, na mindegy is. Nem gondoltam hogy ennyire hiányozni fogsz, inkább veszekedjük és még mindig haragudjak rád, csak lennél ébren. A barátnőd amúgy egyszer se volt itt, mondjuk ezen, nem tudom miért lepődök meg. Tudod örülnék ha adnál egy jelet, hogy felfogsz kelni.-fogtam meg a kezét.- Anyukád még mindig nagyon aggódik érted, meg mindenki más. Pierre, Lando és Carlos folyton hív, hogy mi van veled. Daniel és Max sokszor jönnek téged megnézni. Nagyon szeretném, hogy ha felkelnél, szóval kérlek ébredj fel.-pusziltam meg a homlokát.
A fejemet az ágyára tettem és elaludtam, nagyon nehezen alszok és keveset. Arra keltem, hogy valaki simogatta a fejem, azt hittem Daniel vagy Pascale az, de nem.
-Ébren vagyok, bocsánat.-néztem fel és szembe magammal két gyönyörű zöld szempárt. Nem jutottam szóhoz.
-Nem akartalak felébreszteni.-mondta kicsit nehezen.
Nem bírtam megszólalni, csak néztem őt.
-Elég para, hogy csak nézel, Liv mondj már valamit.-simította meg az arcom.
-Köszönöm!-suttogtam.
-Mit?
-Azt hogy ébren vagy!
-Kételkedtél benne, hogy felébredek?
-Nem tudom, reménykedtem benne, hogy felkelsz. Szólnunk kell valakinek, hogy ébren vagy!
-Ne!-kérdően néztem rá.-Még ne!
-Miért?
-Szeretnék, veled lenni egy kicsit.
-Ha úgy nézzük két hétig velem voltál.-nevettem fel.
-Mióta vagyok itt?
-Két hete.
-Várj! Akkor te egész végig itt voltál?
-Igen! Persze sokszor volt társaságom, a családod a srácok.
-Olivia!
-Igen?
-Köszönöm, hogy vagy nekem!
-Ez természetes, fontos vagy nekem, bármennyire is utálni akartalak.
-Már nem akarsz?-sármosan elkezdett rám mosolyogni.
-De még mindig akarlak, ez csak egy ilyen szünet.-nevettem el magam.
-Sara volt itt?-itt kicsit elszomorodtam.
-Sajnálom, de egyszer sem...
-Értem!
-Szólok akkor egy orvosnak.
-Okés, köszi!
Megérkezett egy orvos aki elmondta, hogy még egy hétig megfigyelik Charles-t aztán kiengedik.
-Hölgyen ön fog a következő egy hónapban Charles-ra figyelni?
-Én, nem...-próbáltam befejezni a mondatot.
-Igen! Ő fog ràm figyelni.
-Rendben! Akkor majd kap egy papírt, hogy mi a teendő ez idő alatt.
-Mi volt ez?
-Semmi!
-Meg se kérdezed, hogy elvállalom-e?
-Nem, mert tudom rá a választ.
-Nagyon idegesítő személy vagy!

*Egy héttel később*

Charles-t ma engedték haza, még a hét feléig ott voltam vele, aztán haza repültem és össze pakoltam, hogy hozzá tudjak költözni.
-Charles, beviszem a cuccaim, neked pihenned kell!
-Jól vagyok, segítek.
-Nem!-vettem ki a kezéből a bőröndöt.-Mondd hol a szobám, felviszem. Te meg ülj le!
-Az emeletre felmész és rögtön jobbra.
-Köszi!
Gyönyörű háza volt, szép nagy tágas az egész. Látszik, hogy pénzből nincs hiány.
-Anya mesélte, hogy milyen jól kijöttetek.
-Tényleg?
-Aha, nagyon megkedvelt.
-Ez kölcsönös, kedves anyukád van.
Néma csend lett ezután.
-Szakítottam Saraval, ezért nem biztos, hogy versenyezhetek tovább.
-Mi? Miért?
-Nem mondtam el a teljes igazságot. Az apjának nagy befolyása van a Ferrarinál és megfenyegetett, hogy ha nem jövök össze a lányával kirúgat. Viszont a lányának az elején nem kellettem ezért volt rád szükségem, de közben megkedveltelek téged. Viszont ott volt az, hogy ha nem csinálom amit mondd, elveszítem az állásom.
-Miért nem mondtad el? Megoldottuk volna!
-Nem, ezt te nem érted.
-Istenem Charles az egyik legjobb pilóta vagy szerinted, hagynak téged elveszíteni?
-Igen?!
-Idióta vagy ha ezt hiszed!-fogtam a fejét a kezem közé.-Hívd fel Mattia-t hogy mit mondd erről.
Charles csak bólogatott majd a szemembe nézett.
-Köszönöm!-döntötte a homlokát az enyémnek. Majd mélyen egymás szemébe néztünk. Charles közeledett felém, bármennyire elakartam fordítani a fejem nem ment. Olyan érzékien csókolt meg, hogy ez nem csak egy sima csók volt, ebbe minden benne volt.
-Ehhez hozzá tudnék szokni.
-Egyből gondoltam.-nevettem el magam.-Charles erről beszélnünk kell, mindenről!
-Tudom! Majd, most élvezni akar a pillanatot.

———————————————
Itt is az új rész remélem tetszett, szép napot nektek!
Puszi!😘