Diabolical - Harry Potter fanfiction

14.fejezet

Lara a következő pár napon minden erejével azon volt, hogy elkerülje a 11-es termet a földszinten, ami a nagyteremmel szemközti folyosón volt.

Egészen egyszerű oka volt erre; nem akart többé egyszer sem találkozni a kentaurokkal.
Azok a lények nevetségesen egyszerűen olvasták ki a csillagokból a válaszokat, és ezzel nevetségesen egyszerűen olvasták őt is.

Hiába erőlködött viszont, mert Firenze egyenesen szembejött vele a Roxfort kapujánál az egyik reggel.

Lara, szokása szerint kiült a nagy parkba, és elgondolkodva nézte a tájat a már jóval melegebb időben, mint mikor elkezdte ezt a kis rituáléját.

Lara nem is hallotta a patadobogást egészen addig, amíg Firenze ki nem lépett elé a félhomályból, amit a félig felkelt nap okozott.

- Lara Lenkov. - hajtott fejet előtte udvariasan a kentaur. - Hallottam, hogy már nem használod a teljes neved.

- Firenze. - ismételte meg Lara a mozdulatot egy gúnyos mosoly kíséretében. - Hallottam, hogy kirúgtak a csapatból, mert az emberek szolgájának álltál.

- Nyugodtan kimondhatod, hogy a csordámból. - nézett rá a lény pislogás nélkül, szemében kifürkészhetetlen érzelmekkel, fejét kissé félrehajtva. - Sajnálom, ami a barátoddal történt. Azóta is nálad van a kő?

Lara marka összeszorult a verae amicitiae körül. Utálta, hogy a kentaur mindent tudott róla.

- Nem mintha meg tudnék tőle szabadulni.

Firenze töprengve billentette félre a fejét.

- Sokat változtál egy év alatt, Lara Lenkov. A csillagok nem ígérnek sok jót neked, ha így folytatod.

Lara vállat vont.

- Mégis mit tudnának még tőlem elvenni?

Firenze válasz helyett csak lassan megcsóválta a fejét.

- Ha a helyedben lennék, figyelnék, hogy kiben bízok meg. Az április egy szeszélyes hónap.

Firenze halk patadobogással vágtatott el mellette, Lara pedig még sokáig figyelte a pontot, ahol eltűnt a felkelő nap fényében.

***

Április beköszönte sok hatodévesnek a hoppanálás vizsga közeledtét jelezte.

Lara, miután nem töltötte be április 21-ig a tizenhetedik életévét, nem igazán aggódott emiatt, ellenben Scarlett, aki Ella elmondása szerint eleve olyan volt, mint három túlpörgött vajsört ivó manó és legalább ugyanennyi beállt ember, most még jobban felélénkült.

- Nem igazán megy.. egyszerűen túl formás vagyok a hoppanáláshoz.. - panaszolta Larának az egyik rúnatan alkalmával, közben folyamatosan talárokat rajzolt minden üresen maradt helyre a lapján. - Rossz a színválasztás, Harris... Erről jut eszembe, Lara.

Scarlett megállt a rajzolásban is, ahogy Lara felé nézett, ezzel is kifejezve a helyzet komolyságát.

- Ha jól látom, neked egészen nyár óta nem volt vágva a hajad. És történetesen tudom, hogy nem szereted, ha hosszú. Felajánlom a szolgálataimat, mikor le akarod vágatni.

Lara pislogott, aztán szórakozott mozdulattal rendezetlen, hullámos tincseibe túrt, amik már egészen a lapockájáig értek a szokásos vállmagasság helyett.

Lara próbált nem Raisára gondolni, aki ezelőtt rajta gyakorolta a hajvágást, hogy képes legyen teljesíteni a közeli árvaházban élő mugli gyerekek kívánságait a frizuráikkal kapcsolatban.