FREJA MEDWIN egész házasságát a túléléssel töltötte, hiszen düh problémákkal küzdő férje kiszámíthatatlan, és soha nem lehet tudni, hogy mikor telik be nála a pohár. Az ártatlan fiatal nő rettegésben él, de férje bántó karjai között elfogadta sorsát...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Reggel volt, még pirkadt az égbolt és előbukott a reggeli nap fénye, amikor kinyitottam a szemem és hunyorogva megfordultam. Taylor eltünése óta nem aludtam jól,folytonos rémálmok gyötörtek. Viszont ez volt az első éjszaka, amikor nyugodt szívvel hajtottam álomra a fejem. Taylor egész éjszaka átkarolt engem és a fülembe szuszogott. Felbukkanása óta nem szeretkeztünk, de azt hiszem, hogy lesz időnk bepótolni. Megigazítottam a párnámat, majd kezemmel óvatosan megérintettem az ívelt szemöldökét. Húztam rajta egy képzeletbeli vonalat, utána a borostás arcán haladtam és megállapodtam az ajkánál. A történtekhez képest, ő egészséges és jóképű volt. Bőre selymes, makulátlan. A haja rendezett, a borostája rövid. Napcsókolta arany bőre, feszes és csak úgy áradt belőle a tesztoszteron. Annyira, de annyira hiányzott, hogy csak most jöttem rá arra: mennyire szeretem.
Taylor Litwin mindig egy olyan láncszem volt az életemben, amit a menedékemnek tartottam. Rá mindig számíthattam. Ő volt az, aki kitisztította a fejem és kihúzott a szürke hétköznapokból. Hol van az a lány, aki elmenekült a bántalmazó férje elől? Hol van a nő, aki elvetélt és egyedül volt a nagyvilágban? Ki nekem Taylor, ha nem az otthonom, a menedékem és a kedvesem?
A világ legjóképűbb férfija feküdt mellettem: rendezett haja atombiztosan kiemelte az ívelt szemöldökét és a vonzó borostáját. Szimmetrikus, magazinokra illő csábító arcán egy bőrhiba volt, az is egy seb volt. - Annyira szeretlek. Annyira, hogy azt nem tudom szavakkal elmondani - ujjammal egymás után cirógattam a napcsókolta halántékát és az arcát. - Nélküled én sem létezem. Nem vagyok, ha te nem vagy - lábadt könnybe a szemem. - Te vagy az életem. Te vagy minden gondolatom és a reményem. Annyira szeretlek, hogy az már fáj - súgtam a fülébe. Halk szavaimra hamar érkezett válasz, hiszen mosolyra húzta ajkát, majd a redőny résein beszökő napsugarak miatt maga elé helyezte a kezét. Aranybarna szeme a szerelemtől és a megnyugvástól csillogott.
- De én sokkal jobban szeretlek téged! Jobban, mint bárki mást ezen az átkozott világon - mély hangja miatt melegség járta át az egész testem. A fehér takarók és a letisztult falak között úgy éreztem magam, mintha egy darabka mennyországban lennék. Mert a mennyország nélküle nem létezik. - Nem szeretnék több éjszakát úgy eltölteni, hogy te nem vagy mellettem - kezét felemelte és mélyen a hajamba túrt. - Ez a tengerparti ház a tanúm arra, hogy ez egy új kezdet - halvány mosolyra húzta puha ajkát, ezért lehajoltam hozzá. Tekintetünk találkozott, lelkünk ölelkezett. Aztán ő volt az, aki lehúzott és megcsókolt. A meleg ajka érintése felébresztett és aláírta, hogy ez a valóság. Ez a mi valóságunk. - Ha jobban leszek, akkor minden éjszaka szeretkezni akarok veled. Azt akarom, hogy ebben az ágyban foganjon meg a kisbabánk - tenyere köré csavarta a hajam, de a kisbaba szó hallatán a szám elé tettem a kezem.
- Egy kicsit előre rohantál, nem igaz? - orromat az orrához érintettem, majd vigyorra húztam az ajkam. - Készítek reggelit!
- Maradj velem - csuklóm után nyúlt, ezért vissza fordultam. Elfogadtam és beláttam, hogy változott a történtek óta. Azóta is ott van rajta egy láthatatlan seb, ami még mindig vérzik. Ezért fogadtam meg, hogy nem sürgetem. Azt akarom, hogy minden a saját tempójában haladjon. - Szeretkezni, hm? - felhúzta a rövid pizsama alsómat, majd a meztelen fenekembe markolt. - Aztán kefélni - hozzám hajolt, édes csókot nyomott a nyakamra, nyelve a bőrömet kényeztette, ezért a fehér pólójába markoltam.
