FREJA MEDWIN egész házasságát a túléléssel töltötte, hiszen düh problémákkal küzdő férje kiszámíthatatlan, és soha nem lehet tudni, hogy mikor telik be nála a pohár. Az ártatlan fiatal nő rettegésben él, de férje bántó karjai között elfogadta sorsát...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Egyszerűen nem tudom, hogy mit kezdjek ezzel a helyzettel. Legszívesebben az egész világot felégetném, hogy őt megtaláljam. Megfognám az elrablója torkát és a puszta kezemmel vágnám fel a gigáját - ököllel a bokszzsákot ütöttem. Az izmaim kiéleződtek az ütés közben, a bőrömön végig perrgett az izzadság, miközben levegő után kapkodva hátra lépkedtem. Owen tartotta a zsákot, de minden ütésem közben megmozdult és hárítani igyekezett. Nem voltam a helyzet magaslatán. Az ütésekbe minden dühöt és kétségbeesét bele süllyesztettem és mindent kiadtam. Owen figyelmeztetett, hogy higgadjak le, de ezentúl nem tudtam megállni. Lábamat felemeltem, majd rúgtam. Már két kézzel tartotta a piros zsákot, hiszen a rúgásom ereje nagy volt. A szavai elmentek a füle mellett. Mintha minden idegvégződésemet elrabolta volna a düh és a félelem, amit éreztem. Nem láttam mást, nem koncentráltam másra, csak arra, hogy a dühöt kiengedjem, hiszen képtelen voltam féken tartani magam. - Egy hete semmit nem hallani felőle! Mintha a föld nyelte volna el - kezem lecsúszott a zsák felületéről, ezért alkarommal letöröltem az izzadt homlokom. Owen együttérzően felém pillantott és megveregette a vállam.
- Ne add fel a reményt! Előbb-utóbb biztos, hogy kapunk róla híreket!
- Nekem ez nem elég! Freja minden percben szenved - a fehér fallal szemben álltam és kicsit nyújtózkodtam. Úgy éreztem, hogy a zsák püfölése miatt viszonylag visszakaptam a kiegyensúlyozott viselkedésem, de ez nem jelentette azt, hogy minden rendben volt. Aggódtam. Rettegtem. Mindennap, minden órájában és percében arra gondoltam, hogy menthetném meg. A fájdalmas valóság pedig az volt, hogy szart sem tudok!
Szart sem tudok!
Azt sem tudom, hogy mit kéne tennem!
- Ha a rendőrségre és az FBI-ra bízzuk, akkor Freja soha nem kerül elő - fogammal meglazítottam a fehér kötszert, majd combom közé szorítottam a kezem és lehúztam róla a vastag kesztyűt. - Azt mondom, hogy csináljuk - löktem meg a vállát.
- Mármint mi? Ketten?
- Szükségem van az adottságaira és a megérzéseidre - végignéztem, hogy fekete szemöldökét felvonta, majd erősen göndör hajába túr, végül végig simít a fekete pólóján. - Te Irakban szolgáltál. Katona voltál. Tudom, hogy tudod... - álltam meg előtte. Mélyen a szemembe pillantott, a borostáját piszkálta, majd felsóhajtott.
- És utálom, hogy tudom!
Miután zuhanyoztunk, az edzőterem hátuljában található padokon ültünk. A fehér fal mellett szürke öltözőnyekrények voltak. Már későre járt, de még mindig sokan edzettek és futópadon futottak. Mi ketten a kicsi padokon ültünk, miközben Owen szörnyű dolgokat mesélt nekem. - Úgy értem, hogy ezek mindig mozgásban vannak! Egy hétnél tovább nem maradnak ugyanazon a helyen - suttogta erősen koncentrálva. - Szóval attól tartok, hogy Freja távolabb kerülhet tőlünk. Figyelj - suttogva felém fordult, majd megcsóválta a fejét. - Vannak ilyen szervezetek akik gyönyörű nők kereskedésével foglalkoznak. Sajnos leginkább az Egyesült Államokban gyakori, szóval... - sóhajtva széttárta a kezét és folytatta. - Viszont az értékes nőkre mindig figyelnek, hiszen az a fő szabályuk, hogy nem sérülhet az áru! Ez azért van, mert a kartellek nem szeretik, ha a nő, akiért fizettek, megsérült vagy a teste zúzódásokkal van teli.
