FREJA MEDWIN egész házasságát a túléléssel töltötte, hiszen düh problémákkal küzdő férje kiszámíthatatlan, és soha nem lehet tudni, hogy mikor telik be nála a pohár. Az ártatlan fiatal nő rettegésben él, de férje bántó karjai között elfogadta sorsát...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- A helyeden vagy? - a fülesemből Owen, mély hangja szólalt meg, miközben az étterem logójával ellátott autóval három házzal odébb parkoltam le. Az idegesség miatt a régi bőr kormányon doboltam, miközben szendvicset ettem. Igyekeztem minél hamarabb elfogyasztani a sonkás-salátás szendvicset. Két házzal parkoltam le, de még ekkora távolságból is tökéletes rálátást kaptam Arturo házára. A luxus ház egy sárga kő fallal és sötétbarnára festett, modern kapuval volt ellátva. A boltíves kapura egy csegő volt rögzítve. A sárgára festett házban néhány helyen égeta villany, ezért biztos voltam abban, hogy otthon tartózkodik.Az már más kérdés, hogy egyedül, vagy inkább valakivel. A negyven perce leadott rendelésében egy pizza, egy steak menü és egy üveg vörösbor volt. Ezt a menüt simán el tudnám képzelni egy romantikus vacsorához, de én csak bízni tudtam abban, hogy a célszemély ma egyedül tartózkodik. Két ujjammal megkopogtattam a fülest, majd szívószál segítségével lehúztam a maradék kólát.
- A helyemen vagyok. Öt perc és kezdünk - súgtam magam elé, közben megrögzötten figyeltem Arturo lakását. Muszáj sikerülnie. A terv az, hogy futárnak kiadom magam és a rendelt kajával bemegyek. Miután ajtót nyit, nem lesz esélye, hiszen a saját háza fogja lesz, szóval sebezhető lesz. - Figyelj, engem az sem érdekel, ha meg kell kínozni őt - figyelmeztettem Owent, aki a terv szerint ebben a percben mászik át a hátsó kerítésen.
- Bent vagyok - mondta mély hangon, majd hallottam, hogy földre ugrik és minden bizonnyal egy bokor mögé rejtőzködik. - Innen hátulról belátok a nappaliba. Arturo egyedül van. Viszont kicsit aggasztó, hogy monoton módon telefonon - suttogta, majd az időt néztem és beindítottam az autót. Az étterem logójával ellátott kocsival leparkoltam a háza előtt, majd hevesen süllyedő mellkassal dudáltam. A piros autóból kiszálltam, a piros baseball sapkát csak jobban a fejemre nyomtam. - Értem! Akkor bent találkozunk!
- Ügyes legyél - suttogtam, kivettem a fülest és egyenesen a csomagtartóba dobtam. Kajával a kezembe sétáltam a modern kapu felé, de csengetnem sem kellett, hiszen a kapu a mozgásra lassan kinyílt. Hm. Idióta. A kajáért bármit, igaz?
Leplezni sem tudtam, hogy izgultam. Lassan több mint egy hónapja ezen az ügyön dolgoztunk. Nappal koncentráltunk, éjszaka pedig gondolkodtunk. A megválaszolatlan kérdések zakatoltak a fejünkben és ennél nincs idegtépőbb dolog. Kétségbeejtő, amikor az embert érinti valami, de számára megmagyarázhatatlan, hogy mi okból, vagy miért történt. Velem is volt, hogy napokon keresztül energiaitalt ittam és nem ettem. Gondolkodtam. Agyaltam. Ideges voltam, üvöltöttem. Viszont ma este minden dologra fény derül.
Kihez tartoznak a nők?
Miért ölték meg azt a három nőt?
Mi fog történni a maradék kilenc nővel?
Mi a számok jelentése?
Kifújtam magam. Lehunyt szemmel koncentráltam. Ideges voltam. Legszívesebben kidobtam volna a taccsot. Remegő kezemet az ajtó felületére helyeztem. Kopogni terveztem. Valamiért mégsem tettem. A másodpercek töredéke alatt megbénultam. Szinte éreztem a bennem csörgedező vért, az adrenalint. Éreztem, hogy ver és pumpál a szívem. A száraz levegő ellenére, izzadság cseppek jelentek meg a homlokomon. Letöröltem őket. Mi a franc, Taylor?! Gyerünk már! Te ennél jobb vagy! Profi vagy! Egy nyomozó, bassza meg!
