FREJA MEDWIN egész házasságát a túléléssel töltötte, hiszen düh problémákkal küzdő férje kiszámíthatatlan, és soha nem lehet tudni, hogy mikor telik be nála a pohár. Az ártatlan fiatal nő rettegésben él, de férje bántó karjai között elfogadta sorsát...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Egy nappal később
Még tegnap este kihallgattak a rendőrségen. Legalábbis szerettek volna, hiszen akkora méretű megrázkódtatások értek, hogy egy árva szó sem jött ki a számon. Miután rájöttek arra, hogy valószínüleg nem fogok beszélni, azonnal a kórházba szállítottak, ahol megvizsgáltak és ellátták a sebem. A történtek óriási traumaként értek, ezért amikor egy férfi orvos hozzám akart érni, hangos sikításban és sírásban törtem ki. Izzadt testtel markolásztam a takarót és jobban magamra húztam. Akkor Owen belökte az ajtót és megkérte az orvost, hogy hagyjon minket magunkra. A göndör hajú férfi fel-alá járkált a letisztult, fehér szobában. Volt, amikor megállt a hatalmas ablak előtt és mélyet sóhajtva a hajába túrt. Nem szólt hozzám, időt hagyott nekem arra, hogy felemésszen a dolgokat és az agyam is felfogja azt, ami velem történt. Ebben az egy hétben több dolgot is elvesztettem. Újra annak a nőnek éreztem magam, akit annak idején Dominick feleségül vett és rettegésben tartott. Nem voltam más, csak egy sérült rongy darab, ami többé nem forrhat össze.
Owen olvasott bennem. A fejét csóválta. Volt, mikor leült, és olyan is volt, amikor csípőre helyezett kezekkel sétált. Nem közelített, hiszen tudta, hogy félek, hogy senkit nem engednék magamhoz közel. Féltem? Rettegtem. Rettegtem a történtek óta. Még mindig éreztem a durva érintéseket és az erőszakot, amit ellenem próbáltak elkövetni. Nem erőszakoltak meg, nem bántották a nőiességem, de a történtek nekem felértek egy erőszakkal is. Nem tudtam, ki hogy él át egy traumát, de ennél rosszabb érzést elképzelni sem tudtam. Folyamatosan vert a víz, minden neszre és apró hangra felkaptam a fejem. Tudtuk, hogy időre van szükségem ahhoz, hogy befogadjam a történteket. Mert nekem nem volt könnyű. Taylor eltűnésével pedig minden reményem elszállt. Owen órák óta próbálta elérni a parti őrséget, hogy nézzenek körül, hiszen eldöntötte, hogy Taylor a tengerben van.
Ő is reménykedett és küzdött azért, hogy legjobb barátját megtalálja.
Miután Owen sikeresen elérte a parti őrséget, bemutatkozott, elmondta a pozícícíóját és részletesen beszámolt a történtekről. Egy pillanatra megnyugvást és reményt láttam a szemében, hiszen bólogatva mosolyt erőltetett magára. A hallottak alapján egy mentő csapat Taylor után ment. Én is csak fohászkodtam és reménykedtem abban, hogy időben megtalálják. A tenger nagy úr. Nem tudni, hogy mit rejt a mélye és milyen vizekre visz. Én pontosan egy kilátástalan, kék színű pokolnak hívnám. Miután Owen bontotta a vonalat, bólogatva felém pillantott. - A parti őrség keresni kezdte. Értesítenek, ha találnak valamit.
A kijelentésére csak a fejemet csóváltam, hiszen még mindig nem jutott el az agyamig az, hogy Taylor a tengerbe zuhant. Miért? Miért védett ennyire? Nem így kellett volna történnie!
- Még mindig nem fogom fel - motyogtam magam elé. Forró könnycseppek csöpögtek a szememből és a sebes arcomat mardosták. - Belehalnék, ha valami történne vele - lassan pillantottam Owen felé, aki fáradtan és elkerekedett szemekkel az infúzió felé bökött.
