Come back for me

5.

Jimin ahogy ígérte péntek délután összeszedte minden cuccát és magamra hagyott a lakásban. Azt mondta, hogy szombaton randizni viszi Narit, de vasárnap ráér és majd átjön egy kicsit. Na hát én egész vasárnap vártam őt, vagy legalább egy üzenetet tőle, ami magyarázatot ad arra, hogy miért nem tartja a szavát, de semmi. Egy árva szót sem volt képes írni nekem. Szóval úgy este nyolc körül, mikor ismét sikerült majdnem túlgondolnom a dolgokat, inkább úgy döntöttem, hogy beveszek egy altatót, különben nagy a valószínűsége annak, hogy ha rohamot nem is kapok, de egy álmatlan éjszakám biztos lesz. Így kötöttünk ki ott, hogy hétfő délelőtt tíz óra van és pizsiben kávézgatok itthon, ahelyett, hogy iskolában lennék. El is felejtettem, hogy mennyire ki tud ütni ez a szar. Természetesen ebben a helyzetben már eszébe jutottam Jiminnek, aki reggel óta öt percenként küld egy üzenetet, szerencsétlen lehet azt hiszi, hogy meghaltam.

-Igen?-emelem a fülemhez a megcsörrenő telefonom, bár csak a számot írta ki a készülék és normál helyzetben az ilyet fel se venném, de az agyam későn kapcsolt. Reggel van, na.

-Kook vagyok, minden rendben?-tér egyből a lényegre, ahogy az már megszokott tőle. Csak nem aggódik értem?

-Jó reggelt Jungkookie. Minden a legnagyobb rendben, épp iszogatom a reggeli kávémat. Veled mizu?-magam se tudom, hogy mi ütött belém, ami a szociális készségeimet ilyen magasra emelte, de úgy érzem, mintha órákig képes lennék a semmiről is beszélni.

-Ennek a nyominak persze elsőre felveszed a telefont, nekem meg képtelen vagy válaszolni, miközben halálra aggódom magam miattad! Hozzátenném teljesen feleslegesen, mivel ezek szerint szimplán csak elaludtál. Örülnék, ha összeszednéd magad és befáradnál az iskolába, tudod, oda, ahol két órája jelen kéne lenned.-darálja le egy szuszra a mondanivalóját Jimin. Jól is eshetne az aggódása, ha épp nem haragudnék rá a tegnapi húzása miatt.

-Más terveim vannak mára, ne várjatok.-nyomom ki a telefont mielőtt még egy kirohanást meg kell hallgatnom tőle és elmentem Kook számát, majd tárcsázom Dr. Bangot.

A pszichiátria épülete a jól megszokott undort váltja ki belőlem, ahogy a recepciós lenéző pillantása is ugyanolyan, mint mindig. Komolyan nem értem, hogy minek dolgozik itt, ha így áll hozzá az emberekhez. Dr. Banggal szinte madarat lehet fogatni, ahogy belépek az irodájába, láthatóan örül, hogy másfél héttel az utolsó találkozásunk után magamtól jöttem el hozzá.

-Mi szél hozott Yoora?-fészkelődik a karfás székében, miközben próbálja nem a tudtomra adni, hogy mennyire izgatott az itt létem oka miatt.

-Történtek velem dolgok, amiket nem tudok másnak elmondani.-ülök le a kényelmes fotelba a nővel szemben, akit láthatóan meglep ez a kijelentésem.

-Még Jiminnek sem?

-Haragszom rá.-mondom ki egyszerűen a gondolataim, miközben szinte elfekve az ülőalkalmatosságban a plafont kezdem bámulni. Azért jó egy pszichológushoz járni, mert neki legalább őszintén elmondhatsz mindent, anélkül, hogy ítélkező pillantásokat kéne kiállnod.-De nem ez a legfontosabb dolog. Először is lett egy macskám, vagyis inkább közös macska, ha pontos akarok lenni.

-A közöst úgy érted, hogy Jiminnel?-teszi fel az újabb kérdését, ami teljesen helytálló is, ugyanis kivel mással lenne bármilyen közös dolgom, ha nem vele.

-És Jungkookkal.-ejtem ki a számára ismeretlen nevet a számon és a szemem sarkából látom, ahogy feljegyzi a papírjára a fiú nevét, és ha lehetséges még izgatottabb lesz, mint eddig. Nem hiába, Kook az első olyan személy, Jimin után, aki pozitív vonatkozásokkal lett megemlítve a beszélgetéseinkben. Persze hagyták már el a számat más fiúk nevei is ebben a szobában, de kivétel nélkül arról panaszkodtam velük kapcsolatban, hogy mennyire untatnak és nem bírom elviselni őket.