Come back for me

2.

Jimin, túlélve a szalonban átélt szenvedéseket, otthon újabbakba kezd a nap további részében. Sehogy nem kényelmes neki se ülni, se feküdni, ide-oda mászkál a tágasnak nem nevezhető lakásban, néha elismerően megcsodálva a testét díszítő alkotást. Nevermind, annyit tesz, nem számít. Ezt varratta magára, ki tudja milyen okból és bár lenne pár tippem, mégsem kérdezek rá. Én sem szerettem soha, ha valaki a tetoválásaim jelentéséről kérdezgetett. Mindig úgy gondoltam, hogy elég, ha én tudom, másoknak pedig semmi köze hozzá, hogy éppen miért varrattam magamra akármit is. Egyszerűen csak túl személyesnek éreztem ezeket a kérdéseket, mintha azt akarnák megtudni, hogy milyen bugyi van rajtam, így sosem válaszoltam. Nem akartam kiadni magamból egy darabot, azzal, hogy elárulom mit jelent számomra a testemet díszítő minta.

-Meddig fog ez így fájni?-kúszik mellém az ágyra és a fejét a vállamra hajtja, hogy még jobban a tudtomra adja szenvedését.

-Úgy három-négy napig, utána csak viszket majd, de az is elég rossz lesz. Segítsek?-nézek a krémért nyúló keze után, mire csak bólint. Próbálok minél óvatosabb lenni vele, de így is sokszor szisszen fel a fájdalom miatt.

-Tetszik valaki.-közli csak úgy mellékes információként, miközben a fóliát próbálom rászenvedni az oldalára, ami nem olyan egyszerű, tekintve hogy minden mozdulatomra megugrik.

-Tudom.-mondom ugyanolyan semmitmondó hangsúllyal, ahogy ő tette. Mostanában egyre többször látom feltűnni egy bizonyos lány mellett és nagyon jól tudom, hogy nem a véletlen egybeeséseknek köszönhetően.

-És?-néz rám fél szemmel, mintha csak a megerősítésemet várná azzal kapcsolatban, hogy randizhat vele.

-És mi? Nem érdekel túlzottan, hogy kivel randizgatsz, a te dolgod.

-Ne már Babe. Tudod, hogy érdekel a véleményed. Én is elmondanám az enyém, ha lenne végre valaki, aki tetszik neked.-forgatja meg a szemeit, jelezve, hogy nem tetszik neki a hozzáállásom egyik dologgal kapcsolatban sem.

-Nem igazán ismerem Narit, így nem tudok véleményt mondani róla. Ha neked tetszik és nem bántja az én kis Mochimat, akkor felőlem a kezét is megkérheted.-csípek bele az arcába játékosan. Attól függetlenül, hogy a lány is a mi osztályunkba jár, tényleg nem tudok róla nagyon semmit. Azok alapján, ahogy viselkedik normálisnak tűnik. Nem tartozik a legnépszerűbbek közé, de azért meg van a maga kis köre, pont egy súlycsoportban vannak Jiminnel, hisz neki sem én vagyok már az egyetlen barátja.

-Már rég nem vagyok mochi. Vagy de?-áll meg egy pillanatra a mozgásban, a földön lévő matraca felé mászva.

-Nekem mindig mochi maradsz, ne akadj fenn rajta. Jó pasi vagy, nyugi.-oltom le az ágyam mellett lévő lámpát, de még a sötétben is látom az elképedt arcát, amit vág. Na igen, nem szoktam túlzásba vinni a bókokat..

A hétfő olyan gyorsasággal telik el, amilyen gyötrelmesen nehezen indult, már csak azt veszem észre, hogy a könyvtár ajtaját zárom épp. Az idő április közepéhez képest elég hűvös, így összehúzva magamon a vékonyka kabátom kezdek sietősen gyalogolni a lakás felé.

-Megjöttem.-csukom be magam mögött az ajtót, bár nem értem miért jelentem be az érkezésem, mikor lehetetlen nem észrevenni, ha valaki belép ide.-Kaja?-szimatolok a levegőbe jólesően, ahogy megérzem a grillezett hús csábító illatát.

-Gondoltam jól esne valami, ha haza érsz, nekem meg volt időm.-rántja meg a vállát Jimin a földön ülve, miközben vagy ezer füzet veszi körbe. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen szorgalmasan fog tanulni az év végi vizsgákra.

-Kedves tőled, köszi. Ettél már?-nézek körbe a konyhába, előre kutatva valami bizonyíték után a mondandójára, de a mosogató üres, ahogy a csepegtető rész is, ellenben a kaja olyan meleg, hogy leégetné a nyelvem.