Come back for me

1.

-Hello Babe.-ül le valaki mellém a padra, megzavarva a nyugalmam. Persze azonnal tudom, hogy ki az illető, hisz ő az egyedüli az egész világon, akinek van mersze így szólítani. Mások mind Yoorának hívnak, de ők is csak addig, amíg szemtől szemben vagyok velük. A hátam mögött meg már számontartani se tudom, hogy hány nevet aggattak rám. Boszorkány, jégkirálynő, szektás, papnő, fekete özvegy..

-Mit akarsz Park?-kérdezem rá sem nézve, miközben a kávémmal szerencsétlenkedek annak reményében, hogy a testembe tudom juttatni az édes italt.

-Miért iszod szívószállal a kávéd?-pillant rám kérdőn a szemüvege mögül pontosan úgy, mintha teljesen hülye lennék. Válasz gyanánt csak felé fordulva mutatok a tegnap szúrt piercingre a számban.

Nem mondanám magam átlagos végzős lánynak. Egyértelműen kitűnök a sok futószalagon gyártott társam közül a testékszereimmel és a tetoválásaimmal. Nem tehetek róla, én egyszerűen jobban élvezem így az életet, mintha a legújabb körömlakkról csevegnék a műbarátnőimmel. Ezután persze kicsit sem meglepő, hogy én vagyok az évfolyam vagy talán az egész iskola különce. Az az egy előnyöm van a többi fura alakkal szemben, hogy én már egész korán mindenki tudtára adtam, hogy jobb, ha nem baszakodnak velem. Tudtátok, hogy ki is csaphatnak azért, ha kilógatsz valakit a második emeletről? Én sem, amíg meg nem tettem valakivel, aki úgy gondolta, jó buli engem piszkálni.

-Szóval?-szakítom el pillantásom a kifelé igyekvő diákokról, hogy újra a mellettem lévőre nézzek, hátha végre kinyögi, hogy miért van itt.

-Nem jössz el velem moziba?

-Dolgozni megyek, hívd el valamelyik haverod.-kelek fel a padról az órámra nézve és magára hagyom a fiút, hogy még időben oda érjek a munkahelyemként szolgáló könyvtárba. Immár két éve, hogy hétköznap délutánonként én játszom a könyvtáros nénit és be kell vallanom, hogy szeretem ezt csinálni. Nyugi van, nincsenek sokan és nem zaklatnak felesleges kérdésekkel, így a leckémet is nyugodtan meg tudom írni munka közben és még pénzt is kapok érte, tiszta haszon.

-Örülök, hogy láttalak, vigyázz magadra haza felé.-köszönök el a mai nap utolsó látogatójától.-Elnézést, de zárva vagyunk.-mondom a meglepően sokszor használt mondatot. Néha elcsodálkozom, hogy milyen sokan akarnak este is bejönni ide.

-Nem baj, úgysem a könyvek miatt jöttem.-csukja be maga után az ajtót és a pultnak dőlve várja, hogy összeszedjem a cuccaim.-Haza kísérlek.

-Három utcányira lakom, semmi szükség rá.-rakom a táskámba az utolsó füzetemet, de túl nagynak ítélem meg a csendet, így a látogatóm felé fordulok.-Baj van?

-Haza jött.-préseli ki magából ezt a két szót, mire csak lemondóan sóhajtok.

-Meddig marad?-teszem fel a szokásos kérdést, de csak megrántja a vállát.-Látom készültél.-nézek a lába mellett heverő sporttáskára.

-Bíztam a jó szívedben.-húzza kínos mosolyra száját. Bár van kulcsa a lakásnak alig nevezhető zughoz, ahol élek, mégis mindig ezt csinálja. Megjelenik előttem a fél szekrényét összepakolva és kiskutya szemekkel, némán kéri, hogy fogadjam be, amíg újra el nem megy a nem kívánt személy.

Jimin imádja az anyját, mindennél jobban, de az apját szívből gyűlöli. Az okát nem tudom, mert sose mondta el, de mindig nálam dekkol, ha haza jön, ami nem sokszor fordul elő, ugyanis hivatásos katona, aki többnyire külföldön teljesíti a szolgálatát.

-Érezd magad otthon.-lépek be az egy szobás lakásba. Hogy miért élek egyedül végzős gimnazistaként? És miért engedem meg egy fiúnak, hogy napokat töltsön velem egy fedél alatt? A dolog nagyon egyszerűen megmagyarázható, ha valaki tud rólam egy pár infót. Például azt, hogy képtelenek vagyunk elviselni egymást anya pasijával, de mivel a csávó oda meg vissza van anyámért, így fel lett ajánlva számomra egy lehetőség, ami mindenkinek kényelmes, vagyis, hogy anya bérel nekem egy lakást, így közte és köztem megmarad a jó viszony, mégsem kell mindennap látnom a csávóját. Szóval teljes mértékben megértem Jimint, amiért menekül otthonról, biztos vagyok benne, hogy meg van az oka a tettének. És hogy miért nincs boldog és szerető családom, mint oly sokaknak? Mert apám abban a pillanatban elhagyta anyámat, ahogy megtudta, hogy terhes velem. Igazi minta férfi lehet az a görény..

-Vettem vacsorát.-mutatja fel a táskájából előhalászott zacskós leveseket ideiglenes lakótársam.-Ígérem, hogy holnap veszek normális kaját is.-sétál a konyhapulthoz, hogy vizet forraljon ehhez a fenséges ételhez.

Egy ideig csak nézem, ahogy a vastagkeretes szemüvegében teljesen otthonosan mozog, pontosan tudva minden eszköz helyét a szekrényekben, ami igazából nem csoda, hisz az elmúlt két évben, mióta itt lakok, számtalanszor fordult meg nálam. Talán ő az egyetlen ember, akire mindenben számíthatok, ha netán valami gondom lenne az életben. A barátságunk érdekesen indult, ugyanis mikor egy osztályba kerültünk, Jimin igencsak pufi srác volt, amivel nekem amúgy semmi problémám nem volt, ellenben a többi osztálytársunk úgy gondolta, hogy jó móka, ha valakit piszkálhatnak és hát rá esett a választásuk. Talán én voltam az egyetlen, aki nem baszogatta soha semmivel, így jobb lehetőség híján én maradtam az egyetlen, akivel nem érezte magát nyomorultul. Bár nem különösebben akartam vele barátságot kötni, de miután "véletlenül" orrba vágtam az egyik piszkálóját, le sem tudtam magamról vakarni a srácot.

-Megint fogytál?-pillantok fel a telefonomból, ahogy félmeztelenül kilép a fürdőből. Bár tizedik körül elkezdett oda figyelni arra, hogy mit eszik és eljárt edzeni, ami miatt szépen le is adta a plusz kilókat, egy ideje az az érzésem, hogy még mindig nincs teljesen megelégedve azzal, amit a tükörben lát.

-Dehogy.-legyint mosollyal az arcán. Hazug..-Holnap után időpontom van az egyik szalonba, eljössz velem?-tereli el a témát, tudva, hogy úgyis kapok az alkalmon.

-Csak nem tetováltatni szeretnél Chim?

-De igen, pont ahogy mondod. Gondoltam jól jönne a lelki támasz, ha már olyan hülye ötleteim támadtak, miszerint nekem a bordámra kell a tetkó.

-Be fogsz szarni a fájdalomtól.-szisszenek fel, majd nevetésben török ki, amint meglátom az elgyötört arcát. Szerintem nem gondolta át ezt az ötletét elég alaposan..

Hát sziasztok. Ez az első történetem ezen a platformon és túlzottan hozzá vagyok szokva még a bloggerhez, így lehet, hogy lesznek apróbb hibák, de kérlek nézzétek el nekem.

Ezt egyfajta felvezető résznek szánom, lehet hogy az elején nem lesz túl izgi, de be kell indulnia a sztorinak.  Ha tetszik vagy van valamilyen észrevétel ne felejtsetek el kommentet hagyni.^^