𝘴ꪖ𝘴𝘴ꪗ ᥇ꪮꪗ :𝚢𝚞𝚗𝚜𝚊𝚗: ✓

16

Őszintén, az a három nap nagyon gyorsan eltelt. Minden nap mentünk valahova, ami engem annyira leszívott hogy igazából amint visszaérkeztünk a szállásra el is aludtam. Ugye ez volt a harmadik nap, szóval már eleve akkor késő volt mikor a kirándulás után elindultunk végre haza.
Yunho azóta bocsánatot kért Wooyoungtól, viszont azt hiszem még valami mást is mondott neki, mert valamiért nem jön nagyon a közelembe. Gondoltam majd otthon megbeszélem vele üzenetben. Na de addig is, Yunhoval boldogítottuk egymást. Még nem csókolóztunk. Az ráér.

- Nem fázol? - kérdezte a mellettem ülő alfa, miután lement teljesen a nap. Egy meleg buszban vagyunk, miért fáznék?

- Nem. - válaszoltam szűken, miközben az ablakon néztem ki. - Mikor érünk haza?

- Talán még egy másfél óra. Nem alszol addig?

- Hm... Szólni akarok anyámnak amikor már közel vagyunk. Felébresztesz majd? - kérdeztem, amire csak hümmögve bólintott. - De ne felejtsd el. - dőltem neki az üvegnek, de ő egyből a vállára fektette inkább a fejem.

- Kemény az üveg. Aludj csak. - fogta meg a kezem amit aztán el is kezdett simogatni. Ki gondolta volna, hogy ez álmosít? Szerintem két perc sem volt, de már bealudtam.

Nem tudom mennyi idő telhetett el, de arra ébredtem hogy a telefonom rezgett párat a zsebemben. Először azt hittem hogy anyám hív, de csak az instagram értesítés ugrott fel. Sen írt valamit, amit meg is nyitottam.

Őszintén, nem tudtam hova tenni ezt a beszélgetést. Nem ismertem apámat, de így már nem is fogom. Nos, ha a sors így akarta...

Felemeltem a fejem és Yunhora pillantottam. Ő is elaludt. Még hogy majd felkelt... Már bőven a városban voltunk. Gyorsan fel akartam hívni anyámat, de a tanároknak pont akkor kellett elkezdeniük mindenkit nyaggatni, hogy pakoljunk. Na nem baj, ha otthon van legalább meglepem.

- Elkísérlek, jó? - mosolygott rám Yunho miután megérkeztünk és össze is szedtük magunkat.

- Jó. - válaszoltam szűken. Még az ofőjük gyorsan mondott valamit, majd elindulhattunk haza. Hamar a házamhoz értünk ami előtt Yunho csak egy búcsú ölelést adott, majd elment.

Beléptem az ajtón, majd miután levettem a cipőmet hangosan köszöntem, hátha anyám meghallja ha itthon van. Itthon kéne lennie, mivel pénteken nem nagyon szokott sokáig bent lenni, de számítottam erre.

Bementem a konyhába hogy egyek valamit, viszont az meglepett mikor a hűtőben nem láttam semmit. Mármint oké, felvágott, vaj, meg ilyenek voltak benne, de azok régiek. Anyu se nem vásárolt, se nem főzött. Mi történt? Még kenyér sem volt, csupán egy szelet, ami már kezdett megpenészedni. Mintha már egy hónapja nem lakna itt senki, de komolyan.

Végül az étkezőasztalra tévedt a tekintetem, amin egy papír volt. Úgy nézett ki mint egy levél, szóval leültem elolvasni. Kissé hosszú volt, valamint borzalmasan elkezdett tőle szúrni a szívem. Minden jókedvem elhagyott miután végeztem, és csak az utolsó mondatot olvastam újra és újra, míg a könnyeim el nem mosták teljesen a tintát. Sosem gondoltam volna, hogy anyukám el fog hagyni. Miért nem beszélt velem erről? Mégis mit csináltam ennyire rosszul, hogy szó nélkül elment?