𝘴ꪖ𝘴𝘴ꪗ ᥇ꪮꪗ :𝚢𝚞𝚗𝚜𝚊𝚗: ✓

04

Yunho pov.

Másnap San tényleg nem jött iskolába. Igazából kicsit hiányzott. Mingi mostanában folyton csak Hongjoonggal van. Először arra gondoltam, hogy talán beleszeretett, de ugyan olyan unott fejjel beszél vele mint bárki mással, szóval nem tudom hogy miért váltott le rá, meg sem öleli. Még csak azt se lehetne oknak mondani, hogy mert én Sannal voltam. Ugyan úgy beszélgettem vele mint eddig is, szóval tényleg nem tudom, hogy mit rontottam el.

- A többiek hol vannak? - hallottam meg Seonghwát a hátam mögül. A tetőn voltam teljesen egyedül.

- Mingi folyton Hongjoonggal van. Harmadik kerék lettem. - vontam vállat.

- Nem mondott semmit? - ült le mellém.

- Nem. Semmit. Már előző héten is folyton a nyomában volt. - könyököltem a vas kerítés tetejére. - Na mindegy. Hol hagytad Yeosangot?

- Tegnap elvittem egy randira és megkérdeztem tőle, hogy nem költözünk-e össze. Azt hiszem túl korai volt felhozni, mert most nem beszél velem. - sóhajtott szomorúan.

- Nem csodálom. Veled ki akarna összeköltözni? - kérdeztem röhögve.

- Kapd be. - ütötte meg a vállam. - Amúgy San hol van? Láttam hogy tegnap elvitted.

- Nagyon rosszul lett, szóval elvittem az orvosiba. Aztán az a nő mondta hogy kisérjem haza, de nem mondták el nekem hogy mi történt. - meséltem el röviden. - Majd ma elviszem neki a táskáját mert itthagyta, és majd akkor megkérdezem.

- Oké. - támaszkodott a kerítésre ő is. - Nincs valaki aki tetszik innen?

- Nincs. - válaszoltam szűken.

- Pedig elég nagy rajongótáborod van. Egyik lány sem tetszik?

- Nem. - ráztam meg a fejem. - Mindegyik ugyan olyan. Ráadásul... Omegát akarok. - vontam vállat. - Egy édes omegát akarok, akit megvédhetek másoktól.

- Attól még ne utasíts vissza mindenkit. Egy alfa lány is nagyon jó társ tud lenni. Gyereket pedig örökbefogadni is öröm. - kezdett el beszélni, amit én csak unott fejjel hallgattam végig. Nekem akkor is az omegák az ideálom.

Mikor vége lett az utolsó órámnak is, hazamentem. Átöltöztem, majd elindultam Sanhoz, hogy odaadjam neki a táskáját. Azt hittem hogy majd ő fog ajtót nyitni, de helyette egy nő volt az. Gondolom az anyja. Viszont nem is kicsit lepett meg, mikor megéreztem az illatát. Szinte csak a nővéremét éreztem eddig, szóval eléggé megszédített. Na tessék, csak siránkoznom kellett egy omega után. Oké, San anyját nem akarom, de legalább találkoztam még egyel.

- Jó napot! Jeong Yunho vagyok. Tegnap én hoztam haza Sant és most elhoztam a táskáját is, mivel bent hagyta. - mondtam el gyorsan az egészet, majd próbáltam valami mosoly szerűséget húzni. Utálok mások szüleivel beszélgetni.

- Yunho, huh? San még nem beszélt rólad. Na nem baj, gyere be. - invitált beljebb a házba. Teljesen új szagok voltak itt, de megpróbáltam nem feltűnően nézelődni. - Köszönöm hogy hazahoztad a fiam. Mondta is, hogy a mosdóban már majdnem elájult. Nem volt gondod miatta?

- Persze hogy nem volt. - ráztam meg a fejem mosolyogva. Egész kedves asszony. - Miért lett volna?

- Alfa vagy, nem? - kérdezte, amire csak bólintottam. - Sannak megjött a heatje. Nem érezted az illatát?

- Nos nem, mivel minden nap tele fújja magát dezodorral... De tessék? Heatje van? - kérdeztem hihetlenkedve.

- Igen. San omega. - mondta, ami engem végképp lesokkolt. - Neked sem mondta el, mi? Jaj istenem, pedig hányszor mondtam neki, hogy ne rejtegesse... - sóhajtott. - Na mindegy. Mégegyszer köszönöm. Valamivel meghálálhatom, amiért segítettél a kölykömnek? - kérdezte mosolyogva.

- Benézhetek hozzá? - kérdeztem, de azonnal nemmel válaszolt. Megértem, de na... Nem igazság. - Szeretnék beszélni vele. Kérem~! Öt perc lenne az egész, és vigyázni fogok. - próbáltam meg aranyosan nézni.

- Legyen... - sóhajtott végül. - Három perc múlva úgyis viszem neki az ebédet. De ne merj hozzányúlni! - mondta szigorúan, amire csak hevesen bólogattam. - Jól van. Fent van a szobája egyből balra. - ment be a konyhába, én pedig máris siettem fel a táskával a kezemben.

Az ajtaja előtt megéreztem egy olyannyira erős és édes illatot, mint még soha. Szinte töményebb volt, mint a megszokott dezodorja. Annyi kivétel volt, hogy ez tetszett. Talán túlságosan is. Szóval ilyen az igazi illata. Imádom.

- Sannie. - kopogtam az ajtón. - Áthoztam a táskádat. - mondtam, de semmilyen válasz nem jött. Merem feltételezni, hogy tudja hogy tudom és most lesokkolt. - Sannie... - szólítottam meg ismét, mire végre kinyitotta az ajtót. De csak résnyire. Épphogy a szemét láttam.

- Köszönöm... - motyogta el halkan.

- Miért nem mondtad el?

- Mert féltem... - suttogta a földet nézve.

- Mitől?

- Tőled... - válaszolt alig hallhatóan ismét.

- Tőlem? - lepődtem meg. Ennyire ijesztő vagyok?

- Meg mindenki mástól. - egészítette ki. - Ezért titkoltam. Ha mindenki tudja, akkor másképp kezelnek. És ezt nem akarom...

- Még mindig titokban van. Mitől félsz? Senki nem tudja a suliban rajtam kívül.

- De el fogod mondani másoknak. - mondta úgy, mint egy szomorú kisfiú.

- Nincs jogom hozzá, hogy kikürtöljem az egész világnak, hogy Choi San egy omega. - válaszoltam, amin ahogy láttam egy kicsit elmosolyodott.

- Köszönöm... - motyogta ismét.

- Nekem mennem kéne... - mondtam végül, mivel az illata kezdett már komolyan megőrjíteni. Azonban muszáj voltam tartóztatni magam tőle. Egyrészt mert az anyja valószínűleg levest csinálna a csontjaimból ha hozzáérek, másrészt pedig nem akartam ártani neki. - Remélem hamar vége lesz. Unalmas volt ma nélküled. - tettem hozzá, amire csak egy halvány mosollyal bólintott.

Aztán mi történt? A kis San felbátorodott, és hirtelen kilépett az ajtaja mögül, hogy megöleljen. A teste nagyon meleg volt. Sőt, kellemetlenül forró volt, ami pont elég volt arra, hogy ne veszítsem el az eszem egyből. Nem is mertem lenézni rá. Az omegák a gyengéim. Ha meglátom így, akkor valószínűleg nem fogom tudni megállni, hogy ne akarjam megszerezni magamnak. Még vissza sem öleltem. Jobban is tettem, hiszen az anyja pár másodperc múlva itt is volt.

- San, nem illik fiúkat ölelgetni mikor heated van! - szidta meg egyből és vissza vitte a szobájába, amin csak egy kicsit elmosolyodtam.

- Szia San, viszlát San anyukája! - köszöntem el tőlük.

- Hívj Miyoungnak! - vágta rá azonnal San anyja.

- Rendben. - mosolyogtam el magam, majd elhagytam a házat.
Nos, ez megmagyaráz pár dolgot. San tényleg fél tőlem, de megértem. Majd segítek neki hogy bátrabb legyen.