Egy kvibli lány naplója -Tekergők kora

36. Az utolsó párbaj

Az utolsó dolog amire emlékszem, az Regulus hangja volt. Emlékszem, hogy megitatta velem a mérget, emlékszem, hogy azt akartam, hogy megöljön és emlékszem, hogy vízért könyörögtem neki.
Aztán minden elcsöndesült.
A fejem zavaros. Hol a fenében lehetek?
Mikor kinyitom a szemem a nap fénye vakít el, mégsem érzem a melegét. Egy kócos hajú fiú hajol fölém.
- Nem hallt meg, csak elaludt! - szól, de a hangja olyan mintha egy ajtó mögül szólna. Még mindig nem tisztult ki a fejem. És a lüktető fájdalomból ítélve nem is fog egyhamar.
Lassan realizálom hol is vagyok. A fűben fekszem egy réten. A távolban egy erdőt és egy kastélyt látok. A roxforti birtokon vagyok!
- Nagyon jól játszol élő halottat! - kiáltja egy másik fiú nekem. A legnagyobb meglepetésemre James az. Vidámnak és boldognak tűnik. Egyáltalán nem úgy, mint aki épp elvesztette a szüleit.
- Nem haltam meg? - kérdezem csodálkozva.
- Hallod miket kérdez? - nevet fel James, miközben oldalba böki Siriust, aki felegyenesedik mellőlem.
- Mind meghalunk egyszer szerelmem! - lép mögém egy valaki és felsegít - De remélem mi egymás karjaiban tehetjük!
- Remus! - sóhajtok fel megkönnyebbülten.
- Én vagyok! - magához húz és megcsókol - Hiányoztál!
- Mit keresünk itt? Mi ez a hely? - kérdezem tanácstalanul.
- Azt kérdezi mi ez a hely! - nevet fel újra James.
- Ne legyél már ilyen szigorú vele, James! - oktatja ki ekkor valaki a fa tövében - Hiszen majdnem meghallt!
- Fogd be te sárvérű! - veti oda James Lilynek.
- James! - csattanok fel - Te sosem beszélsz így Lilyvel!
A fiú nem felel. Mintha nem is mondtam volna semmit.
- Mi ütött belé? - fordulok tanácstalanul Remus felé, aki csak megvonja a vállát. Hirtelen mindenki elcsendesül.
- Ne foglalkozz vele! Valójában ők nincsenek itt!
Mikor megfordulok nem akarom hinni a szememnek.
- Marlene? - hebegem.
A lány feláll és odalép hozzám. Megfogja a kezem. Az arca sugárzik.
- Én vagyok!
Ez az első valóságos dolog, amit az elmúlt percekben éreztem.
- Hát te még élsz?
- Nem! Egy halálfaló meggyilkolt a családommal együtt. Ez az egész pusztán a képzeleted szüleménye! Azért érzel engem, mert érezni akarod! Bármit megtennél, hogy még egyszer megölelhess!
Könnyek gyűlnek a szemembe és elszorul a torkom.
- Mi történt velem?
- Kishíján meghaltál! De vissza kell térned! Lehet, hogy nem fog tetszeni, ami fogadni fog, de meg kell tenned!
- Nem akarok! Itt van mindenki, akit szeretek! - szipogom.
- De ez csak egy álom, Ariah! A méreg hatása!
Be kell látnom, hogy igaza van. De akkor is olyan nehéz!
- Ez a kis kvibli nem megy sehová!
Összerezzenek. A parancsoló hang a hátam mögül érkezett. Azt hittem már sosem fogom hallani ezt a hangot többé. De úgy látszik az anyám még a rémálmaimban sem hagy békén! Vékony ujjait belemélyeszti a karomban és noha nem érzem a kezét, de a szorításából mégsem tudok szabadulni.
- Eressz el! - ráncigálom a karomat.
- Nem! - kiált rám - Megfizetsz a bűneidért! Miattad halt meg Regulus!
- Nem! - tiltakozom.
- Ariah! Fel kell ébredned! - szól rám Marlene határozottan - Fel kell ébredned!

...Marlene utolsó szavai már csak visszhangok a fejemben. Egy nagy levegőt veszek és olyan gyorsan ülök fel, mintha nyílpuskából lőttek volna ki. Zihálok és hideg verejtékcseppek csorog le az arcomon.
Még mindig a barlangban vagyok. De minden gyanúsan csöndes körülöttem.
- Re-Regulus - alig ismerek rá a saját hangomra.
Megköszörülöm a torkom.
- Regulus! - kiáltom, immár tisztábban.
Semmi! Az egész barlangban egy lélek sincs. Az egyedüllét hirtelen, mint egy mázsás súly nehezedik rám.
Regulus tényleg itt hagyott volna? Igen, csak ez lehet az egyetlen magyarázat! Azt hihette, hogy már meghaltam. De még nagyon is élek!
Úgy tűnik egyedül kell visszatalálnom. Megpróbálok felállni, de a végtagjaim mintha ólomból lennének. Nem bírom behajlítani a lábamat, a karomban pedig annyi erő sincs, hogy rátámaszkodjak! Hirtelen pánikba esem. Mi lesz, ha nem jutok ki?
Erőt kell vennem magamon! Nem fogok egyedül, egy sötét barlangban meghalni!
A fényes kőbe támaszkodva nagy nehezen sikerült felállnom. Erősen megmarkolom a tál szélét, ám ekkor feltűnik valami. A medál már nincs benn! Biztos Regulus vitte magával!
Ám mikor lemászom a sziklán a hajót még a parton találom. Ez különös! Akkor Reg mégis, hogy jutott ki? Kötve hiszem, hogy itt lehetne hoppanálni.
A dolgok kezdenek egyre furcsábbá vállni, de most csak azzal tudok fogalkozni, hogy minél hamarabb kijussak ebből a veremből.
Beszállok a csónakba és visszavezetem a partra. A barlangot elhagyva egy rémes érzés fog el. Hirtelen, mintha valaki elvett volna tőlem valami nagyon fontosat. Valami megmagyarázhatatlan ürességet érzek.
- Reg? - kérdezem vacogva.
A nyirkos sziklaparton azonban egy lélek sincs. Csak a szürke tenger vad habjai csapódnak neki az ormótlan hegyeknek.
- Lám, lám, lám! Csak nem megint összefutunk?
Összerezzenek az idegen hang hallatára és megpördülök. A szikla másik végében három feketeruhás alak áll. Talárjukat a viharos szél tépázza, arcukat álarc fedi.
Halálfalók!
A három alak közül az egyik előre lép. Borzas, göndör, fekete haja van. Egy laza pálcamozdulattal eltűnteti az álarcát, ami alól egy örömittas mosoly bukkan elő.
- Bellatrix! - ismerek rá az unokanővéremre - Hol van Regulus?!
- Ó, a kis árulóra gondolsz?
- Mégis miről beszélsz? Regulus nem árult el senkit!
- Ó, de még mennyire, hogy igen! Még a saját húgát is képes volt elárulni - kuncog vérlázító stílusban.
- Hol van Regulus? - ismétlem meg a kérdést.
- Úgy látszik még mindig nem érti - lép elő egy szőke hajú lány Bellatrix mellől. Mikor az ő állarca is köddé válik egykori ellenségemre Druella Rosierre ismerek rá. Az arca változatlanul öntelt és arrogáns - Regulus elcserélt téged a szabadságáért cserébe!
- Ezt mégis, hogy érted!
- A halálfalók közül nincs menekvés! Aki egyszer halálfaló lesz, az halálfaló is marad! - lép elő a harmadik alak.
- Corban! - ismerek rá a szőke hajú fiúra - Mégis mit tudsz te arról, hogy mi Regulus célja?
- Ó, neki nem volt célja! - nevet fel - Csak egy puhány alak volt!
Szóval ők nem tudják, hogy Regulus elakarta pusztítani Mardekár medálját? Maradjon is így! De akkor mégis mit keresnek itt? Honnan tudták, hogy itt vagyok?
- Mit akartok tőlem? - próbálok határozottabbnak tűnni, mint amilyennek valójában éreztem magam. Tisztában vagyok vele, hogy többszörös túlerőben vannak.
- Mi semmit! De a Sötét Nagyúr annál inkább! - feleli Bella mézes-mázos hangon - A Nagyurat fontosabb dolgok nyugtalanítják mostanában, mint egyik alattvalójának távozása. Ezért a Nagyúr minket küldött utána. Az a kis áruló teljesen kétségbe esett. Azt mondta, ha elengedjük átad nekünk téged! Szerinte te megoldást találhatsz a Nagyúr gondjára!
- Nem hiszem el, hogy Regulus ilyet mondott volna! - jelentem ki.
- Azt mondta birtokában vagy a jövőbelátás képességének! A Nagyúrnak pedig pont egy jósra lenne szüksége! Ugyanis kapott egy igen nyugtalanító próféciát.
- Mégis miről?
- Ó, csak nem gondoltad, hogy az orrodra kötöm, igaz? Csak a Nagyúr leghűségesebb hívei ismerhetik a Próféciát!
- Tehát nem tudjátok miről szól - állapítom meg.
Bella arcáról lefagy a mosoly.
- Annyit tudunk, hogy a Nagyúr bukásáról szól. A hír, azonban nem megbízható teljesen, ezért lenne szüksége egy jósra, aki megjövendölné neki a jövőjét és bebizonyítaná, hogy a Prófécia csak hazugság.
- Felejtsd el, hogy segítek! Mégis milyen alapon tenném?
- Sejtettem, hogy ezt fogod mondani, csakhogy megfeledkezel egy igen fontos apróságról! Mindent tudunk rólad és a szeretteidről! Vagy nem kell emlegetnem a farkas barátod nevét?
Hirtelen az arcomba szökik a vér és előrántom a varázspálcámat.
- Mindig csak a szád nagy Bellatrix! De a fenyegetésen kívül mást nem tudsz!
A boszorkány vérszemet kap;
- Hogy merészelsz így beszélni velem?! Engem maga a Sötét Nagyúr tanított! Te egy senki vagy hozzám képest! Egy szégyenfolt!
Nem vagyok hajlandó tovább a fecsegését hallgatni! Elegem van, hogy egyesek számára, még mindig csak az a lány vagyok, aki a Black háza foglya volt! Ó, na majd meglátják ki vagyok!
Az első átkommal sikeresen elkábítottam Druellát, aki nem számított támadásra. Így már csak hárman maradunk. Az átkok egy szempillantás alatt szárnyra kelnek, heves szikrákat szórva a levegőben. Vörös és zöld lángcsóvák mindenfelé, majd kék energiapajzs. Jól tudom, hogy Bella nagyon erős boszorkány, ezért jobb lenne, ha Corbant is mihamarabb ki tudnám iktatni, hogy csak Bellatrixra figyelhessek.
- Erre nincs semmi szükség Ariah! - szól rám Corban, mikor elengedi a védőpajzsom ostromlását - Nem azzal a szándékkal jöttünk, hogy megöljünk! A Nagyúrnak szüksége van rád és ha nem jössz, akkor erőszakkal fogunk oda ráncigálni!
- Elmondjam mi a Nagyúr tervének egyetlen bökkenője? - válaszolok lihegve - Hogy nekem közöm sincs a jósláshoz!
Bella arca egy pillanatra elsápad. Én azonban folytatom.
- A látomások csak a zabolátlan mágiám eredményei voltak! De mióta tudok varázsolni, teljesen eltűntek!
Egy pár percig néma csönd állt be köztünk, csak a viharos szél zúgott.
Bellatrix szólal meg először;
- Az viszont nagy kár aranyom! - billenti oldalra fejét, aztán elmosolyodik - Ez esteben legálisan megölhetünk!
Bellatrix nagyot suhint a pálcájával a föld felé. Egy hosszú lángcsóva emelkedik ki belőle. A tűz zöld színben világít és olyan érzést kelt, mintha két sárga szemével figyelne, miközben kitátja méregfogakkal teli száját.
Az óriási tűzkígyó kiszámíthatatlan tempóban közelít felém én pedig egy vízbűbájjal próbálok ellene védekezni, ám a különös lény, mindig kitér előle.
Hátrálok pár lépést, majd még többet végül futásnak eredek. A kígyó folyamatosan követ. De nem jutok messzire, mert a sziklafalnak hamar vége lesz. Alattam a szürkén gomolygó viharos óceán. Mikor megpördülök a lángcsóva fölém magasodik és már épp felkészültem volna a halálra, mikor a kígyó egyszeriben szerte foszlik.
Bellatrix a magasba tartja a pálcáját és egyenesen rám szegezi. Mögötte Yaxley ugyan így tesz.
- Most már megtapasztaltad milyen nagy a hatalmam, igaz? - sziszegi, mintha csak a kígyót imitálná - Azt hiszem most már elkezdhetsz aggódni a barátaid miatt!
A pánik az egész testemen eluralkodik, de minden erőmet összeszedem ahhoz, hogy ez ne látszódjon.
- El fogsz bukni Bellatrix! - felelem határozottan - Ahogy a Nagyú is! Ismerem a gyenge pontját! A te imádott urad sebezhetőbb, mint hinnéd!
- Hazudsz! - toppant hisztérikusan - Fogd be! Nem tudsz semmit te kis kvibli!
Hisztérikusan felnevetek.
- Nem vagyok kvibli Bellatrix!
A fejem fölött nagyot körözök a pálcámmal, mire forgószél támad körülöttem. Minden erőmet be kell, hogy vessem, majd végül szabadjára engedem a hurrikánt.
A szürke gomolygás egy pillanatra elnyeli a támadóimat. Nem látok és nem hallok semmit. A szememet elvakítja a por, de a karomba hasító fájdalmat megérzem. Odakapom a kezem.
Vér!
A jobb vállambók vörös folyadék bugyog ki. Túl sok!
A forgószél közepén erős fénycsóva villan fel, mire a varázslatom egyszeriben szerte foszlik.
Ilyen mérgesnek még sosem láttam Bellatrixot! Olyan vehemens léptekkel közelített felém, hogy meghátrálni kényszerülök, de nincs hová! Szó szerint a halál szakadékánál állok!
A vérem a sziklára csöppen. Elborzaszt a látvány. A halálfaló valószínűleg épp a gyilkosátkot akarta volna kimondani, amikor megszédülök és leesek.
Azaz, csak azt hittem, hogy leesem. Valamilyen utolsó erőmorzsába kapaszkodva, sikerül megmarkolnom a sziklafal szélét. A jobb kezemben szemernyi erő sem maradt. Tudom, hogy úgy sem fogom sokáig bírni.
Nehezen veszem a levegőt. Az adrenalintól megállíthatatlanul dübörög a szívem és minden porcikám sajog. Mikor felnézek Bellatrix önelégült arcával találom szembe magam. Talán kettő is van belőle. Mellé lép egy másik alak is, valami szőke hajú fiú. Rám néz, majd újra a boszorkányra.
- Talán nem kéne megölni őt! Elvégre mégiscsak az unokahúgod!
Bellatrix lesajnáló pillantást vet felé;
- Gyáva vagy Yaxley! Ezért nem fog a Nagyúr sosem tisztelni!
A hangok elhalkulnak körülöttem. A tüdőm sípol minden egyes lélegzetvételnél. Nem érzem az ujjaimat. A jobb karom megállíthatatlanul lüktet. Nem bírom! Bellatrix leguggol hozzám;
- Nézz rám! - ragad meg a hajamnál fogva. A nyakamat kicsavarva kényszerít, hogy az őrült tekintetébe nézzek - Vésd az eszedbe! Megölök mindenkit akit szeretsz! És a bátyád lesz a következő!
Azzal elenged és feláll. Úgy tűnik, mintha elmenne, de még visszafordul. Teljes erőböl rátapos a pálcát szorongató kezemre.
- ÁHH! - kiáltok fel kínomban.
Abban a pillanatban, amikor el kezdtem zuhanni, minden kitisztult előttem. Tisztán láttam a szürke eget a fejem fölött és tisztán hallottam Bellatrix kárörvendő kacaját.
A tenger vad habjai, mintha egyenesen felnyúltak volna értem. A jeges hullámok sokkal hamarabb értek el, mint vártam, örökre magukhoz láncolna. A hideg vízbe érve éreztem, ahogy a szívem kihagyott egy dobbanást.
- Az én hibám! - szólított meg egy ismerős hang.
- Regulus?
Minden olyan hirtelen történt. Az utolsó dolog, amit érzékeltem, ahogy a vad hullámok a sziklának csapnak. Azután minden elcsendesült.

Sziasztok! Tudom, hogy ez egy tömény fejezet lett, próbáljátok, de próbáljátok megemészteni!
A történetnek itt még nincs vége! Mind tudjuk mi következik ezután a Nagyúr és a Tekergők között. Ki (vagy kik) válik árulóvá és ki mindeki vész oda az első varázslóháborúban.
Ariah története ugyan itt véget ért, de maga a sztori megy tovább.
Úgy érzem itt még nem tudom abba hagyni. Még egy fejezetet tartogatok a számotokra, ami hősszerelmes tekergőnk szemszögéből lesz! ♡ Zsepiket készíteni!