Egy kvibli lány naplója -Tekergők kora

14. A titokra fény derül

Idegesen lapozgatom a varázskönyveket, de mind hasztalanul! A könyvtárban semmit sem találok az elszabadult mágiáról vagy arról, hogy mit kell tenni, ha egy boszorkány évekig elfojtotta azt. Nem tudom mit tegyek vagy kivel beszéljek. Talán nem is vagyok igazi boszorkány?
Miután már a legrosszabb forgatókönyv is lejátszódott a fejemben, mégis csak eszembe jut egy név, aki talán segíthet.
Dumbledore!
Tudom őrültségnek hangzik, de nála bölcsebb varázslót nem ismerek! Ha valaki, akkor ő biztosan tudja, hogy mit kell tennem!
El is határozom magam, hogy másnap megkeresem az irodát. Most túl zaklatott vagyok ahhoz, hogy beszéljek az igazgatóval. Addigra összeszedem a gondolataim és felkészülök a találkozásra. Talán nem is lehet csak úgy hívatlanul beállítani az igazgatóhoz, de velem biztosan kivételt tesz majd. Remélem...

Másnap be is váltom a magamnak tett ígéretet. Már csak egy bökkenő van hátra! Fogalmam sincs hol van az igazgatói iroda.
Sajnos ezzel túl későn szembesülök. Először elhittem, hogy megtalálom egyedül is, de miután sikeresen leráztam a gyanakvó Marlene-t, be kell látnom, hogy talán jobban tettem volna, ha inkább segítséget kérek tőle.
Ám még nincs minden veszve! Az egyik kietlen folyosón ugyanis Remus-szal futok össze. Furcsállom, hogy egyedül találom, de legalább útbaigazítást kérhetek tőle.
- Áh, Remus!
A fiú hirtelen felkapja a fejét, mintha eddig teljesen máshol járt volna fejben.
- Hm?
- Az igazgatói irodát keresem - magyarázom - Tudod merre van?
- Öm, ... akkor rossz irányba jöttél. Két emelettel feljebb van. A Hős Lovag képénél fordulj balra, nem... jobbra, majd folyosó végén balra, ott egyenesen, majd egy griffmadaras szobrot fogsz találni.
- Hát ez elég bonyolultnak hangzik...
- Ahhoz, hogy átengedjen a szobor tudnod kell a jelszót is- hadarja.
- A jelszót? Hát ez remek! Nem tudod esetleg, hogy mi az?
Úgy látszik sikerül egy halvány mosolyt csalnom az arcára.
- A Tekergők a legjobb barátaim, még szép, hogy tudom!
- Tekergők? - vonom fel az egyik szemöldököm.
- Ez egy titkos név! - feleli Remus, némi büszkeséggel a hangjában - Akkor kell a jelszó?
- Persze! - vágom rá, miközben azon gondolkodom, hogy ezek szerint Piton mégsem hazudott, mikor a bátyám barátait Tekergőknek hívta. Elég érdekes név, de Remus szájából valahogy sokkal jobban hangzik - De, talán jobb lenne, ha velem jönnél. Már elfelejtettem merre kell mennem. Nem könnyű kiigazodni ebben a kastélyban.
A fiú töprengeni látszik.
- Voltaképp miért ne - feleli végül, amit megkönnyebbülve nyugtázok - Gyere utánam!
Engedelmesen követem, de utunk során persze nem kerülhetem el az egyértelmű kérdését.
- Na és mi járatban Dumbledore felé?
- Beszélnem kell vele! - felelem röviden.
- Az komoly! - jegyzi meg viccesen.
- Többet nem mondhatok - magyarázom.
- Szóval valami titkos ügy?
- Ne kérdezősködj már annyit!
- Elnézést! - szabadkozik, miközben elfolyt egy mosolyt és az út hátra levő része valóban csöndben telik.
- Itt volnánk! - feleli, mikor bekanyarodunk az említett griffmadaras folyosóra.
Egészen biztosan nem találtam volna el idáig egyedül.
A mitikus lény büszkén áll őrt a különleges átjáróhoz, de fogalmam sincs, hogy juttat el az irodához.
- Citromport!
- Nem kérek, de most azt kéne kideríteni, hogy jutunk fel! - tanakodok.
Ám ekkor tátva marad a szám, mert egy csigalépcső emelkedik ki a szobor alól.
- Ez a jelszó volt! Citromport! Dumbledore kedvenc édessége. Ne kérdezd miért- vonja meg a vállát.
- Hát, köszönöm, hogy segítettél.
- Nincs mit! - zavartan elmosolyodik.
Mikor fellépek az első lépcsőfokra hirtelen ínamba száll a bátorságom és megtorpanok. Biztos készen állok arra, hogy beszéljek az igazgatóval. És ha kizavar? Az olyan kínos lenne.
- Minden rendben?
- Izgulok - ismerem be.
- Nem kell aggódnod. Felkísérhetlek!
Hálásan rámosolygok. A lépcső tetején egy sötétbarna ajtó vár ránk, amin Remus határozottan bekopog.
- Ezt szabad csak így? - kérdezem riadtan, de már érkezik is a válasz bentről.
- Kerülj beljebb!
Tudom, hogy most már nincs visszaút.
- Akkor én megyek is- motyogja Remus.
- Nem jössz be? Nem szeretnék egyedül szembe kerülni az igazgatóval - már az sem érdekelne, ha Remus megtudná a titkom. Benne megbízom!
- Azt hiszem nekem most már tényleg mennem ...
- Kérlek! - vetem be a legáthatóbb tekintetem. Tudom, hogy már így is sokat kértem tőle, de remélem ezt még meg teszi nekem.
- Nem bánom - egyezik bele vonakodva, azzal kinyitja nekem az ajtót és előre enged.
És milyen jó, hogy velem jött!
Dumbledore egy nagy, díszes asztal mögött ül, és nincsen egyedül. Két másik varázsló áll az ajtónak háttal, akik hivatalos uniformist viselnek. Mindhárman egy emberként pillantanak ránk, amitől csak még jobban megrémülök. Tuti, ha Remus nem lenne itt, sűrű bocsánatkérések közepette kiszaladnék az irodából. Ám, a fiú óvatosan beljebb tessékel és bezárja mögöttünk az ajtót. A három férfi továbbra is meglepetten méreget minket. Mivel én képtelen vagyok megszólalni Remus töri meg a kínos csöndet;
- Elnézést a zavarásért professzor, de ... beszélnünk kell önnel!
Próbálok megabiztosabbnak tűnni és bólogatni a hallottak után.
Dumbledore enyhén felvonja a szemöldökét.
- Attól tartok a pillanat nem a legalkalmasabb! - veti oda csípősen az egyik idegen férfi, akinek rövid bajusza van az orra alatt.
- Miért is ne lenne az, Barty? - kérdi higgadtan az igazgató, miközben félhold alakú szemüvege mögül rám pillant - Hiszen végeztünk, vagy nem?
A bajszos összenéz a társával, majd bólint;
- Gyerünk Shacklebolt! - int az említettnek, azzal mindketten távoznak, kissé ingerültebben a kelleténél.
- Ó, ne haragudjon professzor! Igazán nem akartuk megszakítani a beszélgetést! - cincogom, mint egy kisegér.
- Hiszen már megszakította Ms Black. Pont abban a pillanatban, amikor belépett az ajtón Mr Lupinnal. De nagy szívességet tett vele! - teszi hozzá és egy félmosolyra húzza a száját - Nem szeretem, ha a minisztérium dirigál az iskolában!
Nem tudom pontosan, hogy ezt pontosan, hogy értette az igazgató, de inkább nem kérdezősködöm.
- Miben segíthetek? - kérdezi olyan nyugodtan, mintha csupán egy teadélutánon ücsörögne.
Remusra pillantok, aki idegesen toporog mellettem, miközben folyton az ablakot nézi, mintha csak a kinti időjárást akarná ellenőrizni.
- Öm, igazából csak... csak én akartam beszélni önnel - lépek elő - Reméltem, hogy ön tud majd segíteni!
- Akkor Mr. Lupin távozhat - vet a fiúra egy jelentőségteljes pillantást, mintha valamire figyelmeztetni szeretné.
- Ő maradhat! - legyintek.
- Vagy úgy! - az igazgató arca ismét nyugodt lesz - Akkor hallgatom Ms Black!
Lassan kifújom a visszatartott levegőmet. Próbálom megnyugtatni a gondolataim, több kevesebb sikerrel. Nem tudom pontosan, hogy kezdjek bele, így idegesen piszkálom a talárom ujját;
- Szerintem tudja, hogy miért vagyok itt - kezdem csendesen - Egyre több bajba kerülök. Nem, ... nem tudom kontrollálni...
- Mit nem tud kontrollálni? - kérdezi Dumbledore.
- Az erőm!
Nem nézek Remusra, de a pillantását érzem magamon. Bizonyára nem erre számított.
Dumbledore hümmög egyet, de nem néz rám.
- Tudja, hogy mit kéne tennem?
- Attól tartok ez nem olyan egyszerű Ariah - feleli csendesen Dumbledore - Ugyanis ebben senki nem segíthet neked!
- Ezt meg, hogy érti? - kérdezem riadtan.
- Úgy, hogy magadtól kell rájönnöd, hogyan kontrollálhatod! A képesség megvan benned, csak használnod kell!
- Hiszen betörtem a házunk összes ablakát, bántottam Regulust és Siriust, őt többször is! -fakadok ki- Tegnap majdnem lerepítettem egy gurkóval a kviddics pálya lelátójáról, csak azért, mert mérges voltam rá!
- Az te voltál?! - lép előre Remus.
- Tudom, hogy most aggódsz, de meg kell nyugodnod! - biztosít Dumbledore - Azért viselkedik így az erőd, mert évekig elfojtottad. Sok furcsaságot művel, nemde? Amit megpróbálsz elvarázsolni, azzal történik valami. Például tönkre megy vagy más helyre kerül.
Hirtelen eszembe jut a homokóra és a bűbájtankönyv...
- Igen, ezek valóban előfordultak már- ismerem be - De mégis mit tehetnék ellene?
- Gyakorolj! És kérlek ne igyál több mandragóratejet - teszi hozzá egy sokatmondó pillantással- Felesleges.
Ez lenne a nagy segítsége?
- Ami pedig az időt illeti - pattan fel Dumbledore és az ablakhoz sétál, hogy kipillantson - Nem biztonságos már ilyen késői órákban a folyosókon mászkálniuk! - Dumbledore ezt inkább Remusnak címezi semmint nekem.
Tudom, hogy ez egy finom kitessékelés mindkettőnknek.
- Rendben! - biccentek kissé sértetten, majd elhagyom az irodát, mire Remus egyből a nyomomba ered.
- Ariah! - kiált utánam, miközben szapora léptekkel lesietek a lépcsőn.
- Hé, állj már meg! - a folyosón ér a nyomomba - Mi a fene ez az egész?
- Ne haragudj. Talán mégsem volt jó, hogy hallottad!
- Emiatt ne aggódj - lép elém, hogy végre megálljak - Nálam biztonságban van a titkod! De... elárulnád, hogy mi ez az egész az erőddel?
Nagyot sóhajtok.
- Erről nem beszélhetek! Legyen elég annyi, hogy évekig úgy hittem nincs varázserőm. A családom kviblinek gondolt.
- De nem vagy az...
- Nem tudom! Még sosem varázsoltam! - fakadok ki.
- Hé, nyugodj meg! - fogja meg mindkét kezemet - Csak nyugodj meg! Tudom, hogy tudsz varázsolni! Én hiszek benned!
Egy megkönnyebbült szusszanás hagyja el az ajkam, de a pánik nem múlt el.
- De nemcsak ez az egyetlen baj! Valamennyi mágia biztosan van bennem, csakhogy képtelen vagyok irányítani! - ismerem be - És ha mérges vagyok, vagy ideges... akaratlanul is feltörik belőlem.
Remus maga elé mered. Nemigazán tudom leolvas az arcáról, hogy mit gondol, ami egy kicsit elbizonytalanít. Talán nem kellett volna beavatnom.
- Ha megtalálod a probléma forrását, az lehet, hogy segíthet.
- Na igen...
- Nem szeretsz róla beszélni?
Válaszképp megrázom a fejem.
- Rendben. Semmi baj. Minden rendben lesz! - ölel magához váratlanul Remus, mikor látja, hogy a könnyeimmel küszködöm. Bátortalanul viszonzom a gesztust és nagyon jól esik, hogy végre törődik velem valaki.
Ekkor menthetetlenül rázni kezd a zokogás. Olyan, mintha a vállamon cipelt teher csak még nagyobbra nőne és nem akarom, hogy mást is összenyomjon. Remus óvatosan megsimítja a hajamat, ám egyszer csak megrándul az egyik izma és egy pillanatra azt hiszem össze fog esni.
- Áú! - sziszegi, majd kibontakozik az ölelésből. Az arca fal fehérré válik és minden porcikájában reszketni kezd.
- Jól vagy? - kérdezem riadtan.
Remus nem felel én pedig nem tudom mit tegyek. Egyszer csak futva kanyarodik be a folyosóra három fiú. A Tekergők azok.
- Holdsáp, cimbora! Végre megtaláltunk! - szuszogja James - Gyere, indulnunk kell! - azzal Siriusszal átkarolják Remust.
A bátyám vet rám egy meglepett pillantást, de ez egyszer nem tesz rám sértő megjegyzést. Tényleg valami nagy baj lehet.
- Gyere segíts neki! - szól James Siriusznak.
- Nem kell! - fellei rekedtesen Remus és úgy néz ki már összeszedte magát - Megy egyedül is!
A négy fiú egy pillanatra össze néz.
- Menjünk - szól Peter, azzal szapora léptekkel tovább állnak, de Sirius még oda fordul hozzám.
- Vissza találsz a klubhelységbe, igaz? - kérdezi és a hangja aggodalomtól terhes.
- Persze! De elárulnád, hogy mi folyik itt? Jól van Remsu?
- Minden rendben lesz! - kiált vissza, azzal futva követi a barátait, akik már jócskán lehagyták.