3. Sirius levele

1.1K 68 2
                                    

Az elkövetkező heteimet bezárkózva töltöm. Alig teszem ki a lábam a szobámból, csak néhány olvasnivalóért megyek át a könyvtárba. De nem is foglalkozik vele senki, ami még inkább elszomorít. Csak az anyám jön fel minden nap, hogy lenyomja a torkomon a gyógyírt az erőkitöréseim ellen. Még mindig nem vagyok benne biztos, hogy hatásos, de elmúltak a furcsa álmok és még nem robbantottam fel semmit, tehát újból bebizonyosodott, hogy anyám ért a varázslevekhez.
Nemsokára beköszönt az ősz, ami a sötét szobámból ugyan olyannak érződik, mint a többi évszak. A vastag üvegablakon átszűrődő fény megvilágítja az apró táncoló porszemeket a szobámban és felébreszti az addig békésen szunyókáló baglyot a kalitkájában. A madár hangos ricsajba kezd.
- Zeusz! Elég! – szólok rá határozottan és egy kis eleséget adok neki, hogy megnyugodjon.
De sajnos késő!
- Ariah! – hallom az anyám rikácsoló hangját, majd benyit a szobámba – Hallgattasd már el azt a madarat! Az apád alszik!
- Sajnálom, de már rég nem engedtem ki a kalitkából – magyarázom – És zavarja őt a fény!
- Akkor húzd el a függönyöd! – parancsol rám.
- Készülsz valahová? – nézek végig rajta. Az úti talárját viseli és elegáns bőrkesztyűt húzott vékony ujjaira.
- Csak az Abszol útra! – feleli hetykén – Regulusnak kell pár dolog az új tanévre. Mit érdekel az téged?
- Sirius is veletek megy?
- NEM! – azzal becsapja az ajtót olyan lendülettel, hogy a bagoly megint megijed.
Felállok asz asztalomtól, hogy elhúzzam a vastag zöld függönyt az ablak előtt, amit máskor sosem szoktam. Szeretem, ha fényes a szobám.
A bagoly minden erőfeszítésem ellenére sem csillapodik.
- Nyughass már! – kiáltok rá, mire összeszűkült szemekkel néz rám, mintha mérges lenne.
- Ne játszd itt a sértődöttet!
A madár felhúzza a csőrét és elfordul tőlem.
Egy bagollyal társalgok? Kezdek egy kicsit túl sok időt tölteni a szobámban.
Szívesen elmennék az Abszol útra, de nem tehetem! Még sosem jártam ott, mert anyám szégyelli, hogy született egy kvibli gyereke. És most, hogy tudja, hogy nem vagyok az, magyarázkodhatna.
Nem tudok tovább a szobámban maradni! Egy pillanat múlva Sirius szobája előtt termek és bekopogok, de semmi válasz. Óvatosan benyitok, de a szoba üres. Hát persze!
Biztos megint a barátaival van, szinte alig van itthon! Olyan szerencsés! Neki mindene megvan, ami nekem nincs!
Sóhajtok.
Nem sajnáltathatom magam örökké! Körbenézek a szobában, ami sokkal vidámabb az enyémnél. Egy hatalmas oroszlános zászló lóg az ágy fölött, ami a Griffendél ház címere és az egyik polc tele van híres kviddicsezők mozgó képeivel, de én egyiket sem ismerem. Ekkor megpillantok valamit az íróasztalán. Egy levél féleségnek tűnik, de mintha még nem lenne befejezve. Tudom illetlenség, de vetek rá egy pillantást és nagyon meglepődöm, amikor az első sor így szól;
Tisztelt Dumbledore professzor!
Pár sorral alatta az én nevem is szerepel. Mi ez az egész? Gyorsan átfutom a szememmel, de a levél kusza és egy pár mondat ki van belőle húzva. Biztos csak egy piszkozat.
- Ariah?
A gyomrom görcsbe rándul. Gyorsan megfordulok és próbálom összegyűrni a lapot a hátam mögött.
- Épp be akartam nézni hozzád!
- Én is! – mosolyodok el zavartan.
- Azt látom! Mit csinálsz?
- Semmit! Csak meg akartam kérdezni, hogy jól vagy-e?
Sirius fürkésző tekintettel néz rám.
- Rejtegetsz valamit a kezedben?
Egy pillanatig elgondolkodom, hogy hazudjak-e vagy sem. De belátom, hogy nincs értelme úgy tenni, mintha nem lenne egyértelmű.
Sirius az asztalához lép és mikor meglátja, hogy nincs ott a levél indulatosan rám szól;
- Add vissza!
Kihajtogatom a gyűrött piszkozatot, de nem értem miért olyan fontos neki.
- Minek írsz Dumbledore-nak?
- Te is tudod – feleli, mikor leül a székre.
- Azért, hogy felvegyenek a Roxfortba?
Sirius bólint.
- Te is tudod, hogy ez képtelenség! – nevetek fel.
- Már nem hiszel benne?
Elhúzom a szám;
- Nem arról van szó! De, ha még az igazgató bele is menne, az anyánk foggal-körömmel harcolna ellene!
Sirius komoly tekintettel néz rám;
- Mindig azon gondolkodsz, hogy más mit akar, vagy mond, nem pedig azon, amit te szeretnél! Igazságtalan vagy magaddal szemben! Megígértem, hogy segítek neked és én mindig betartom az ígéretem! Írok egy levelet Dumbledore-nak, szerintem nem utasítana el.
- És ha mégis?  Egyáltalán mit akarsz neki írni? Hogy van egy húgod, akiről senki sem tud, de kiderült, hogy boszorkány?
-  Én eddig is tudtam, hogy az vagy, oké? – Sirius kezd kissé ideges lenni – Épp ezért, … nem érzem tisztességesnek, hogy ebben a házban kell töltened a fiataléveid hátralevő részét az őrült anyánkkal!
- Eddig is kibírtam – mosolygok rá.
Sirius azonban csak a fejét csóválja;
- Nem! Ennek véget kell vetni! Nem ezt érdemled – azzal elővesz egy tiszta pergament és újból írni kezd, én pedig magára hagyom.
 
Másnap izgatottan ébredek. Egész este azon gondolkodtam, hogy mi lenne, ha bejönne a tervünk Siriusszal! Mi lenne, ha én is a Roxfortba járhatnék, mint minden más boszorkány?
De persze ez rengeteg magyarázkodást és hazugságot vonna maga után. Mint például hol voltam eddig és miért nem halott rólam senki? Elvégre, a nemes és nagy múltú Black-házat mindenki ismeri!
Egészen biztos, hogy majd valami hihető hazugságot kell kitalálnom, de szerintem ezzel meg tudok birkózni. A kérdés már csak az, hogy Dumbledore professzor bele megy-e abba, hogy nulla előképzettség és kiszámíthatatlan varázserő mellett felvesz-e az iskolába?
Ó, ugyan már! Ez nevetséges! Az igazgató nem ostoba és nem fogja miattam veszélyeztetni a többi tanuló épségét. Egy időzített bomba vagyok és nem hinném, hogy a varázslevek hosszú távú megoldást nyújtanának a problémára. Talán épp ezért lenne jó, ha valaki megtanítana használni az erőm. Anyámtól csak azt tanultam meg, hogy miként rejtsem el az érzelmeimet és hogy hazudjak a másik szemébe. Varázsolni tőle nem tanultam, pálcám sem volt soha. Pedig most épp erre lenne szükségem! Egy tanárra!
 
A napom ugyan úgy telik, mint máskor szokott. Ám ezúttal nagyobb kedvvel iszom meg a förtelmes mandragórás főzetet, amit anyám készített. Meg kell tanulnom nekem is a receptet! Ha Roxfortos diák akarok lenni, akkor nekem kell majd elkészítenem, mert képtelenség egy évre elegendő elixírt magammal vinni.
Ebéd után el is határozom, hogy lelopódzom az alagsorba, hátha megtalálom anyám valamelyik bájitalkönyvében.
Sirius persze nincs otthon. Biztos megint Potteréknél van, így csak azt kell megvárnom, míg Regulus és az anyám eltűnnek a láthatárról.
Az alkalmat megragadva leosonok a szűk, hűvös alagsorba egyenesen az anyám bájitaltermébe. Nincs kulcsra zárva, ami először meglep, de aztán rájövök, hogy anyám mostanában annyiszor jön le, hogy bizonyára elfelejtette bezárni.
A förtelmes bűz persze egyből megcsapja az orrom. Találok pár ősrégi könyvet, de az egyiken nem ül évtizedes porréteg. Biztos ez az a könyv, amit legutóbb használt. Meg is találom benne, amit keresek. A varázsblokkoló főzet nem tűnik bonyolultnak, és még szerencse, hogy előrelátó voltam és a zsebembe csempésztem pergament és pennát, így le tudom írni. Ha kitépem az biztos feltűnne neki.
Ez simábban ment, mint vártam!
Visszazárom az erős faajtót magam mögött és csendben felosonok a pincéből.
- Ariah!
Hallkan felsikkantok. Egy kezet érzek a szám előtt. A bátyám az.
- Mit kerestél odalent? – suttogja Sirius meglepetten.
Leveszi a kezét a számról.
- Azt hittem Potteréknél vagy – térek ki a kérdés elől.
- Ott voltam -bólint – De délutánra vissza akartam jönni.
- Miért?
- Igazából épp téged kerestelek – majd a fülembe súgja – Elküldtem a levelet Dumbledore-nak!
- Tényleg? – a szám elé kapom a kezem, nehogy megint felsikkantsak. Próbálom leplezni az izgatottságom, de nemsok sikerrel.
Sirius elmosolyodik.
- Mi lenne, ha elmennénk valahová?
Tágra nyílt szemekkel nézek rá;
- Hová?
- Mondjuk az Abszol útra?
Most már egészen biztos vagyok benne, hogy álmodom!
- Te most viccelsz ugye? – az arcom komor lesz, mert tudom, hogy nem mehetek messze a Black háztól, főleg meg nem olyan forgalmas helyre.
- Ugyan már, mikor dugtad ki utoljára az orrod a házból? – kacsint rám.
- Régen – vallom be.
- Akkor, ha te is benne vagy, pár perc múlva indulhatunk.
Még mindig bambán nézek rá.
- Most mi van? – nevet fel – Csak maradj csendben, nehogy megtudják!
Végre összeszedem magam és a lehető leghalkabb léptekkel felosonok a szobámba. Leveszem a viseltes itthoni ruhám és egy vékony sötétkék inget veszek egy fekete vászonnadrággal. Magamra kanyarítom az utazótalárom – amit eddig nemigen volt alkalmam viselni – és visszamegyek Siriushoz, aki mosolyogva fogad. Nem tudom miért van ilyen jókedve, de valahogy mindig vidámabb, ha elmegy itthonról. Ez a ház kiöli a jókedvet az emberből.
- De miért megyünk az Abszol útra? – kérdezem suttogva. Kezdem beleélni magam, hogy láthatom az oly híres utcát, tömve üzletekkel és emberekkel.
- Be kell egy-két dolgot szereznem a tanév kezdetéig – feleli – Gondoltam ezúttal jöhetnél velem.
Lehajtom a fejem. Sejtem, hogy inkább a barátaival ment volna, ezért egy kissé bűntudatom támad.
A nagy bejárati ajtóhoz lépve, már megérzem a szabadság édes ízét, ám felmerül bennem egy kérdés;
- Hogy jutunk oda?
- Hoppanálni fogunk! – feleli lazán.
- Te tudsz már olyat? – nézek rá meglepetten. A mai napom csupa meglepetés.
- Nem nagy ügy – von vállát.
Már épp kiléptünk volna a házból, mikor egy rekedtes hangot hallunk a hátunk mögött;
- Black úrfi! – hajol meg Sipor
- Mit akarsz itt? – förmed rá barátságtalanul Sirius – Hordd el magad!
-  A gazdám hívatja! – feleli a manó.
- Hol van?
- A hálószobájában – feleli és megint kissé meghajol
Siriusszal egymásra nézünk. Tudjuk, ha nem megy fel, anyánk értesül a szökésről, persze így is megvan rá az esély, hogy a manó kikotyogja.
- Itt várj meg – int hallkan, majd a manóval együtt távozik.
Idegesen toporgok az előtérben és közben a troll-láb alakú esernyőtartót bambulom. Már nagyon menni akarok és a pár perc egy órának érződik, mire Sirius visszatér.
Az arca gondterheltnek tűnik.
- Mi a baj? – lépek oda hozzá.
- Gyenge – ennyi a válasza és nem merem tovább firtatni.
Kilépünk a házból és magamba szívom a frisslevegőt.
- Fogd meg a karom – utasít és izgatottan várom az első hoppanálásom – Kész vagy?
Bólintok.
Sirius megpördül és beszippant minket egy örvény. Csak annyit érzek, hogy hányni fogok…

Egy kvibli lány naplója -Tekergők koraWhere stories live. Discover now