Egy kvibli lány naplója -Tekergők kora

6. A bagoly visszatér

Az egész ott kezdődött, hogy mikor anyám értesült Regulus beszámolójáról két nagy pofont kaptam tőle és dupla adag bájital főzetet. Szerencsére az nem derült ki, hogy a tegnapit sem ittam meg.
Ám így is a szobámba lettem száműzve, ami végső soron nem nagy büntetés, hiszen általában itt töltöm az időm jelentős részét. Ami igazán dühít az az, hogy Regulus megint megúszta! Azzal senki sem foglalkozik, hogy megfenyegetett és hogy beszélt velem! Én csak védtelennek éreztem magam és nem tehetek róla, hogy nem tudtam megfékezni az erőm. Kezdek rájönni, hogy ha ilyen történik utána jobban éreztem magam, mintha leadtam volna egy terhet a vállamról. Most viszont újra szorongok. Ugyan ezt éreztem, amikor betörtem az összes üveget a szalonban. Először megkönnyebbülök, aztán rosszabb, mint volt.
 
Napok teltek el, de még mindig nem vagyok jobban. Lehet, hogy csak azért, mert túl feszült vagyok, amiért a bagoly még mindig nem jött vissza Roxfortból. Lehet, hogy valami baja történt?
Nem, az kizárt! Zeusz tapasztalt és erős madár, az képtelenség, hogy baja esett volna!  
Ez sem nyugtat meg, hiszen három nap múlva vége a nyáriszünetnek és megkezdődik a tanév a Roxfortban. Talán mégsem fog összejönni…
 
Reggel bagolyhuhogásra ébredek.
Először csak azt gondolom álmodom, mert hogy valóban egy szép álomból kelt fel a valóság. Ám, mikor megpillantom Zeuszt az ablakban, hamar rájövök, hogy már nem a Roxfortban vagyok.
A madár huhog még egyet én pedig kipattanok az ágyból és egyből odasietek hozzá. Napok óta nyitott ablaknál alszom, hogy berepülhessen, ha esetleg akkor jönne, mikor alszom.
- Levél? – nézek rá meglepetten, mert semmit sem találok nála.
A bagoly sunyi szemeket mered rám, majd a kalitkája felé repül. Ekkor megpillantom a lábam előtt heverő borítékot.
Lassan kifújom a levegőt. Látom a vörös roxforti pecsétet és a szálkás betűket, ami csakis Dumbledore írása lehet.
Felveszem és egy késsel feltépem. Három levelet látok benne.
- Te jó ég!
A sorban legelöl lévőt olvasom először;
 

Kedves Ariah!
 
Már vártam a leveledre! Gondoltam, hogy a bátyád üzenetének visszautasításába nem fogsz belenyugodni és jól is tetted. Tekintsd azt egyfajta próbatételnek.

Többször is átolvastam a leveled, de egyszer is elég volt ahhoz, hogy meghozzam a döntést. Kérlek nézd el nekem, hogy megvárattalak a válasszal, - ez bizonyára nyugtalan napokat okozott a számodra - de nem mindegyik tanár osztja a véleményemet. Ők azt mondják nem vehetek fel még egy „veszélyes diákot”. Ám, ha egyszer én rám hárult az igazgató szerepe, én döntök az ügyben, hogy kit veszek fel az iskolámba és kit nem!

Így, hát kedves Ariah, idén te is csatlakozhatsz a testvéreidhez a Roxfort Expresszen és megkezdheted ötödéves tanulmányaidat!

Szerintem sejted, hogy ez milyen következményeket fog maga után vonni. A fékezhetetlen mágia nem gyerekjáték, de a Roxfortban megtanulhatod, hogyan kell kezelni és jóra használni az erőd. Remélem, hogy elég nyitott leszel hozzá!
 
Őszinte csodálód:
Albus P. W. B. Dumbledore
 

Többször át kell olvasnom a levelet ahhoz, hogy felfogjam mit is írt az igazgató.
Belenézek a borítékba, hogy kivegyem a másik két levelet is, és valóban! Az egyikben értesítenek, hogy felvettek a Roxfortba, a másik pedig a tankönyvek listája. Alig hiszek a szememnek! Egyszer csak azt veszem észre, hogy az arcom nedves és egy könnycsepp pereg a pergamenre. Ezek az öröm könnyei! De gyorsan letörlöm őket mielőtt átszaladnék a bátyámhoz, hogy elújságoljam a nagyszerűhírt.
Nem kétséges, hogy Sirius nagyon meglepődik, mikor csak úgy berontok hozzá és hirtelen a nyakába ugrok. Olyan szorosan ölelem magamhoz, hogy alig kap levegőt.
- Mi történt? – kérdezi, mikor végre elengedem.
Orra alá nyomom a levelet, mert még nem tudok megszólalni. A széles mosoly az arcomon így is mindent elárul!  
Sirius kikapja a kezemből a pergament és összeráncolt homlokkal tanulmányozni kezdi, majd hitetlenkedve felnevet. Ő sem akarja elhinni!
- Ez csodálatos! – kiált fel sugárzó arccal, bár a szemében mintha némi aggodalmat látnék.
- Tudom! Én sem akarom elhinni!
- Egy biztos; kemény éved lesz!
- Az nem számít! – fel s alá járkálok a szobájában annyira izgatott vagyok.
Sirius összehajtja a levelet és visszaadja.
- Anyánknak elmondtad már?
Hirtelen lehervad az arcomról a vigyor. Őt is szembesítenem kell a tényekkel, ami egyáltalán nem lesz sétagalopp.
- Még nem – vallom be – Neked akartam először elmondani.
Sirius elfolyt egy mosolyt.
- Regulus meg fog pukkadni!
Én ezt nem tartom olyan viccesnek. Azon gondolkodom, hogy miként mondjam meg anyámnak, hogy felvettek a Roxfortba? Attól félek, hogy nem fog elengedni, márpedig Dumbledore szavának nem mondhat ellent!
- Hé, ne aggódj! – bíztat Sirius.
- Nem aggódom – bizonygatom.
- Ha gondolod én is melletted leszek.
Megrázom a fejem. Ezt nekem kell megoldanom!
 
- NEM! – kiált fel az anyám, mikor közlöm vele, hogy felvettek a Roxfortba – Nem mehetsz el abba az iskolába! Hiszen varázsolni sem tudsz! – nevet fel.
Számítottam erre a reakcióra.
- De maga Dumbledore írta, hogy felvettek! – vágok vissza
- Az se érdekel, ha a Mágiaügyi Miniszter írta! – nevet fel az anyám – Nem mehetsz sehova, mert szégyent hoznál a családra az ügyetlenkedéseddel! Ráadásul képtelen vagy féken tartani az erőd!
- Épp ezért kéne tanulnom! – próbálom ész érvekkel meggyőzni.
- Mit nem értesz azon, hogy veszélyes?!
Nagyot sóhajtok. Ez veszett ügy!
Ekkor egy mély öblös hang szólal meg a folyosó végéből;
- Hadd menjen!
Az apám az. Egy sétapálcán támaszkodik az arca zilált, de egy halvány mosolyt megereszt felém.
Anyám köpni-nyelni sem tud. Az apám nem szokott csakúgy felbukkanni, így a szava erős hatást gyakorol rá.
Nem várom meg, míg magához tér, hanem nesztelen léptekkel kereket oldok a tett helyszínéről.
A szobámban egy kisebb örömtáncot járok. Szóval én is Roxfortos diák leszek! Te jóságos ég! Még be kell pakolnom! De nincsenek tankönyveim! Se bájital komponenseim…
Azt hiszem túl sokat aggódok.