Egy kvibli lány naplója -Tekergők kora

9. Egy tökéletes első nap

Eldöntöttem! Az első napom tökéletes lesz a Roxfortban!
Különös figyelmet szentelek az öltözékemnek és többször is leellenőrzöm, hogy benne van-e minden a táskámban, ugyanis nem tartom valószínűnek, hogy napközben vissza tudok jönni a hálótermembe, ha valamit itt felejtek. Próbálom elviselhetővé tenni a borzas fekete tincseimet, de azok hajthatatlanul rakoncátlanul omlanak a vállamra. Egy pillanatra elmerengek a tükörben.  Ez a mardekáros talár sehogy sem áll jól nekem! Teljesen úgy nézek ki, mint valamelyik felmenőm egy diákévében készült képen, amitől kicsit még nyugtalanabb leszek, de nem hagyom, hogy ez elrontsa a napom.

Időben lemegyek reggelizni, de annyira izgulok a tanítás miatt, hogy egy falat is alig megy le a torkomon. Pár perc múlva megérkezik az a fekete hajú srác, aki tegnap is mellettem ült a vacsorán. Kedvesen rámosolygok, de ő csak egy pillantással méltat, majd leül az asztal másik végében. Csalódott leszek, ám ekkor egy hatalmas könyvhalom landol előttem, mire összerezzenek.
- Ariah Black!
Egy magas, fekete hajú lány ül le velem szemben és az arca nagyon ismerősnek tűnik. Mikor megpillantom a prefektusi jelvényét, rá is jövök, hogy miért.
- Te vagy Alicia Nott, igaz?
- Most én kérdezek! – a lány arca roppant szigorú és fegyelmezett. Egy napló féle könyvet vesz elő, amit sűrűn teleírt szövegekkel, de olyan apró betűkkel, hogy egy szót sem tudnék elolvasni.
- Teljes név? – szegezi nekem az első kérdést, mikor a pennáját megmártja a tintásüvegben, mert persze az is van nála.
- Ariah Andromeda Black – köszörülöm meg a torkom.
A lány villámgyorsan lekörmöli.
- Születési dátum?
- 1960. július 21. – felelem, bár fogalmam sincs mi értelme van ezeknek a kérdéseknek.
- Testvérek vagy egyéb családtag, aki ide jár?
- Öm, szerintem tudod – felelem vonakodva, mert nem hinném, hogy sorolnom kéne hány rokonom jár a Roxfortba.
A lány bólint. Az arca továbbra is szigorú és szinte sugárzik róla, hogy itt ő a főnök!
- Milyenek voltak a durmstrangos eredményeid? Jó tanuló voltál? Bár biztosan, ha a Mardekárba kerültél!
Kitérő választ adok, amivel nem hazudok akkorát;
- A durmstrangos és roxforti tananyag sokban eltér, így van mit pótolnom!
Alicia újból bólint, majd feljegyez még valamit.
- Ez a tiéd! – nyújt át nekem egy darab cetlit- Az órarended. A szünetek ideje is rajta van.
- Köszönöm – veszem el tőle a lapot és nézegetni kezdem- Ilyen sok órám lesz?
Mikor felnézek a lány és a könyvkupac már nincs sehol. Ez különös.  
Nincs időm sokáig ezen töprengeni, mert ekkor megpillantom az ikertestvérét, Atticust, aki egy bájos hollóhátas lány társaságában lép be a nagyterembe. Miután a lány helyet foglal a saját asztalánál egy gyors csókot ad a fiúnak, amit ő egyből viszonoz.
Elkapom a fejem, mert lehet, hogy nem lett volna szabad meglátnom a meghitt pillanatot, de Atticus épp mellém ül le, így véletlenül sem tudom elkerülni.
- ’Reggelt! – köszön álmosan, miközben egy csésze kávét tölt magának -Ugye a nővérem nem fárasztott le egyből?
- Nem, egyáltalán nem. Csak az a baj, hogy fogalmam sincs hol találom az átváltoztatástan termet. Az az első órám – panaszolom.
- Csak kövesd a többieket!
- Na igen… – zavartan a fülem mögé tűröm a kósza tincseim.
- Nem igazán ismersz senkit, igaz?
- Csak griffendélest – vallom be.
Atticus összeráncolja a szemöldökét.
- Én nem javaslom, hogy velük menj!
- Miért?
- Mert a mardekárosok nem nagy kedvelik a griffendéleseket! És ez kölcsönös!
Igen erről már én is hallotta, de, hogy mire ez a nagy ellenségeskedés, az továbbra is rejtély.
Ha viszont tényleg minden mardekáros és griffendéles így gondolkodik, akkor ezek után nem is barátkozhatok Marlennel? Akkor tényleg barát nélkül maradnék!

Hamarosan megkezdődik az elő óra, így jobbnak látom felkeresni a termet. A szememmel megkeresem az ötödévesek csoportját, de csak messzebbről követem őket.
Hamarosan bekanyarodnak egy nagy tanterembe, amit tegnap nem fedeztem fel. A könyveimet szorongatva izgatottan lépek be. McGalagony szigorú tekintettel fogadja a társaságot és kimérten néz ránk apró szemüvege mögül.
Mindenki helyet foglal a maga helyén, de én egy pillanatra megtorpanok. Ki akarna mellém ülni? Már csak én állok egyedül osztályterem közepén, mint egy szerencsétlen, mikor megpillantom Marlene kalimpáló kezét, jelezve, hogy a mellette lévő hely még szabad.
Lehajtott fejjel gyorsan leülök Marlene mellé, hogy ne kelljen szembesülnöm a gúnyos pillantásokkal.
- Nos, most, hogy mindenki megtalálta a helyét – kezd bele a mondókájába McGalagony professzor- Köszöntön önöket az első átváltoztatástan órájukon! Jól tudják, hogy ez egy fontos tantárgy, amit mind a vizsgáikon, mind pedig a való életben sokat fognak használni! Javaslom, hogy minden eddiginél több figyelmet szenteljenek a tanulásának! Ez fontos év az önök számára! Ha a vizsgáikon nem teljesítenek a legjobb tudásuk szerint, akkor azzal meg is bélyegezték a jövőjüket! – teszi hozzá drámai hangnemben, majd megigazítja a pápaszemét.
Síri csönd telepszik a társaságra. A professzor jól ránk ijesztett, de valószínűleg pont ez volt a célja.
- Nos, talán elevenítsük fel az eddig megszerzett tudást! – lép ki az íróasztala mögül a professzor – Átváltoztatásnak azt nevezzük, amikor állatokat, tárgyakat vagy magunkat változtatjuk meg. Az egyik legegyszerűbb gyakorlat a nagyító bűbáj. Most mindenkinek adok egy közönséges homokórát és a feladatuk az lesz, hogy a varázsigét használva növeljék meg a benne található homokszemek méretét, pont akkorára, hogy ne pereghessen át a lyukon! – magyarázza, miközben minden asztalra helyez egy-egy homokórát.
- Ez az egyik legkönnyebb varázslat – súgja Marlene - Már a másodévesek is tudják!
Bólintok és próbálok kevésbé aggódónak tűnni, mint amilyen valójában vagyok. Nem kizárt, hogy egy egyszerű varázslattal is meggyűlhet a bajom. Még sosem próbáltam átváltoztatni semmit, és úgy érzem a könyvekből megszerzett tudás ide kevés lesz.
- Pálcát elő! – szól McGalagony– Tudják a varázslatot! Rajta!
A teremben felcsendül a varázslatot mormoló diákok hangja.
- Kezd te, ha akarod! – bátorítom Marlenet, mert késleltetni szeretném a bénázásom pillanatát.
- Rendben! – megköszörüli a torkát és a – Baziteo!
Az homokóra szemcséi szépen lassan megduzzadnak, mígnem a felül lévők már nem tudnak átperegni a nyakon. Marlene elégedett arccal nyugtázza az eredményt.
– Nagyon ügyes vagy! – dicsérem meg, mire Marlene felnevet;
- Ez igazán nem nagy dolog! Bár– húzza ki magát büszkén- átváltoztatástanból történetesen jó vagyok! - majd újra a homokórára bök – Reducio! -mire a szemek visszanyerik az eredeti méretüket.
- Hogy haladnak? – lép oda mellénk McGalagony professzor, aki folyamatosan ellenőrzi a diákok munkáját.
- Most Ariah jön – csevegi Marlene.
McGalagony érdeklődve figyeli, ahogy előveszem a talárom zsebéből a Siriustól kapott pálcámat, amit most fogok először használni.
- Ba-baziteo– dadogom idegesen. A professzor vizslató tekintetétől csak még jobban remeg a kezem. Persze a homokórán továbbra is átperegnek a szemek.
- Egy kicsit határozottabban Ms. Black!  - bátorít McGalagony.
Megköszörülöm a torkom és próbálok jobban koncentrálni. Érzem, hogy egyre többen figyelnek.
- Baziteo! – mondom immár tisztábban és határozottabban, de a homokóra továbbra is makacsul ugyanolyan marad.
Többen is felnevetnek a hátam mögött.
- A Durmstangban nem tanítottak átváltoztatástant? – nevet fel Corban a mögöttem lévő padsorból.
- Elég lesz Mr. Yaxley! – szól rá McGalagony, majd újra felém fordul – Gyakoroljon még Ms Black! – azzal tovább áll.
Marlene meglepetten néz rám, de végül csak ennyit mond;
– Ne aggódj! Biztosan izgulsz!
- Az nem kifejezés! – suttogom.
- Semmi baj kis kvibli! Senki nem lepődött meg rajta! – hajol a fülemhez Yaxley, mire kiráz a hideg. Utálom ezt a fiút!
- Fogd be a szád! – szólok rá élesen, talán hangosabban is, mint kellett volna.
- Itt meg mi folyik? – perdül mellénk a professzor.
- Corban piszkálja Ariáht! – árulkodik Marlene, pedig örültem volna, ha inkább csendben marad.
- Csakugyan? – vonja fel a szemöldökét McGalagony – Mr. Yaxley tartogassa más időpontokra az udvarlást, ne pedig az én órámra!
Ez már nem lehet ennél kínosabb! – gondolom, de tévedek.
Yaxley felnevet és jó hangosan visszaszól a professzornak, hogy mindenki hallja;
- Nem udvarolok tanárnő, csak helyreteszem az újoncokat!
McGalagony szemöldöke magasra kúszik, majd sarkon fordul és úgy tesz mintha meg se hallotta volna Yaxley beszólását.
- Házi feladatnak a balul sikerült nagyobbító bűbáj hatásairól kell írniuk, avagy mi történik, ha valaki elrontja eme egyszerű varázslatot!
Azt hinnénk ilyen nem létezik, de itt vagyok én, élő példának!
Az óra végén McGalagony Marlenet és engem kér meg, hogy gyűjtsük össze az asztalokon hagyott homokórákat. Óvatosan visszapakolgatjuk a törékeny időmérőket a ládába, ám nekem mégis sikerül egyet összetörnöm azt, amit én próbáltam megbűvölni az imént.
- Jaj, nagyon sajnálom! – mentegetőzöm.
- Mi történt? – szalad oda McGalagony.
- Egyszerűen összetört a kezemben. Mintha felrobbant volna – magyarázom miközben megmutatom neki a megvágott tenyerem.
- Nos, előfordul – mormogja, majd egy bűbájjal újra összeforrasztja a széttört darabokat.
Sűrű bocsánatkérések közepette befejezem a pakolást, majd végre elhagyom a termet Marlennel.  
- Nagyon fáj? – kérdezi Marlene mikor már a folyosókat rójuk a következő óránkra igyekezve.
- Nem – hazudom, pedig elég kellemetlen.
- Gyógynövénytan a következő óránk. Bimba professzor biztosan tud rá valami kenőcsöt adni!
- Rendben – bólintok, noha nem szeretném még egy tanár előtt reklámozni, hogy milyen ügyetlen vagyok.
- Kérlek ne mondd el senkinek, hogy béna voltam órán! – kérlelem Marlenet.
- Nem voltál béna, csak izgultál! Ez természetes! – biztosít Marlene, amitől egy kicsit én is jobban érzem magam.
Jól esik, hogy legalább egy ember van, akire számíthatok. Azt hittem Marlene is hátat fordít nekem, miután a Süveg a Mardekárba osztott, de örülök, hogy tévedtem!
A négyesszámú üvegházban egy soványka, ámde csupa mosoly tanárnő fogad minket, aki épp virágcserepeket rendezget az asztalán. Kedvesen beinvitál bennünket, majd rövid ismeretőt tart magáról, ugyanis ez az első éve a Roxfortban tanárként. Miközben mesél csalánteával kínál bennünket, ami szerinte „élénkítően hat a tanuló elmére”. Persze akad egy-két rosszindulatú mardekáros, akik kiöntik a zöldes italt, de én szorgalmasan elkortyolom. A melegszívű üdvözlés egyből családias hangulatot teremt az üvegházban és ezen az órán nem is tanulunk semmit.
- Ez remek óra volt! – sóhajt fel Marlene, miközben a dombon kaptatunk fel a kastély felé – Béna, de remek!
- A professzor csak jó benyomást akart kelteni – vélekedik Lily, aki segített összegyűjteni a poharakat Bimbának.
- Nekem mégis sikerült összetörnöm a csészémet.
- Úgy látszik, ma ilyen napotok van! Mindent eltörtök, ami a kezetek ügyébe kerül – szid meg minket játékosan Lily, mert azóta már Marlene kikotyogta neki, hogy én is ügyetlen voltam.
Előveszem az órarendem, hogy megnézzem mi lesz a következő óránk. Nem figyelek előre, így majdnem neki ütközöm egy fekete hajú fiúnak. Vagyis pontosabban annak a fekete hajú fiúnak, aki mellett az évnyitó napján ültem tegnap. Szemmel láthatólag bele van feledkezve a gondolataiban ezért nem vett észre.
- Elnézést – motyogom, de a srác rám sem hederítve tovább siet.
Milyen goromba! – állapítom meg magamban.
- Perselus! – kiált utána Lily – Minden rendben?
A fiú visszanéz rá, de válasz helyett az állával a dom tetejére bök, ahonnan egy  csapat felsőbb éves közeledik felénk. Élükön kiszúrom Siriust és Jamest, akik nagyokat vihorásznak.
- Hé, Szutyokfej! Ezt otthagytad bájitaltanon! – kiált a fekete hajú fiúnak James.
A srác azonban nem áll meg, sőt megszaporázza a lépteit.
- Nem gondolod, hogy figyelni kéne, ha hozzád beszélnek? – kiált utána Sirius is. Úgy látszik engem nem vett észre.
Perselus megáll, de nem fordul meg. A dombon mászkáló diákok, mind körénk gyűlnek és kiéhezett tekintetek lesik az alakuló eseményeket.
- Ezt küldi neked Lumpsluck professzor! – James egy zöld fiolát mutat fel a kezében.
Perselus keletlenül odasétál, de Sirius közbe szól;
- Először meg kéne köszönnöd, hogy utánad hoztuk a kotyvalékodat! – feszíti tovább a húrt.  
Milyen utálatos!
Perselus továbbra is leszegett fejjel ál és még pillantásával sem méltatja őket.
- Mi van Piton? Megnémultál? – röhög fel James.
- Azt hiszem elfelejtette a nyári szünet alatt, hogy mennyivel gyengébb nálunk! Talán emlékeztetni kéne rá, nem gondolod James? – kérdezi kihívóan Sirius.
- Hagyjátok abba! – kel Perselus védelmére Lily és bátran a fiú mellé áll – Az első napot sem bírjátok ki anélkül, hogy belekötnétek valakibe?
- Te sem bírnál ki egy alkalmat sem, hogy ne védd meg ezt a férget, igaz Evans? – lép közelebb a lányhoz James, Lily viszont Piton mellé húzódik.
- Csak add oda neki a fiolát és hagyd békén! – sziszegi Lily. Villogó zöld szemével egyenesen James barna íriszébe mered.
- Rendben! – egyezik bele James.
A fiolát átnyújtja Pitonnak, de mielőtt a fiú elvehette volna a kezéből, a földre ejti.
- Hoppá!
- Ó, de kár! Pedig Lumpsluck azt mondta ez a legígéretesebb főzet! Sajnos már nem tudod befejezni!
- Rohadj meg Potter! – sziszegi Piton.
- Ez nagyon aljas volt tőled! – kiált rá Lily is – Miért nem tudjátok csak úgy békén hagyni az embereket?
- Mert abban nincs semmi szórakoztató!
- De így mindenki utálni fog titeket!
- Szerinted ezek az emberek utálnak? – tárja szét a karját diadalittasan – Nem! Csak ezt a manipulatív férget, aki mindenkit kihasznál és keresztbe tesz nekik!
- Ő egyáltalán nem ilyen! – áll ki hősiesen Lily a védence mellett.
- Vigyázz Evans, ha így beszélsz téged is utálni fognak! – figyelmezteti James.
- Inkább utáljanak semmint, hogy a te bandádba tartozzak! – azzal egy lendülettel faképnél hagyja a fiút.  
- Bátor vagy Evans! – kiált utána James - Még nem tudod kivel húztál ujjat!
De Lily már nem fordul vissza.
Ekkor váratlanul Perselusnak is megered a nyelve;
- Jobb, ha most az év elején tisztázzuk Potter! – sziszegi Perselus – Hagyd békén Lilyt!
- Különben mi lesz? – kérkedik Sirius – Beveted valamelyik mérgedet?
A két barát felnevet.
- Komolyan beszéltem! – Piton elég fenyegetően néz, még engem is megrémít.
- Békén hagyom, ha belátja, hogy egy ilyen patkány, mint te nem érdemli meg a védelmét! – James ezt elég hallkan mondja.
- Ha még egyszer kigúnyolsz engem vagy Lilyt, akkor azt nagyon megbánod! – azzal hátat fordít a két fiúnak, akik már nem röhögnek.
Sirius előrántja a varázspálcáját;
- Hogy mersz megfenyegetni minket, Piton?
Ezt már nem hagyhatom;
- Sirius! Elég lesz!
Nem akartam volna közbe szólni, de mire észbe kapok, már kiléptem a tömeg takarásából. Siriusnak hirtelen eláll a szava és látszik, hogy sikerült leállítanom egyetlen mondattal. Még sosem szóltam rá szigorúan. Soha.
Az egész tömegre csönd telepszik, majd suttogni kezdenek a hátam mögött. Tudom, hogy rólam, de nem érdekel. Csak Siriusra figyelek, akivel néhány szörnyű másodpercig farkasszemet nézünk. Végül elkapja a tekintetét és Jamesszel együtt kereket old a helyszínről.
- Azt hiszem jobb, ha most mi is megyünk! – súgja Marlene, mikor mellém lép.
Nem nézek rá, de végül kelletlenül követem.
- Nem számítottam rá, hogy rászólsz a bátyádra!
- Én sem! – vallom be, még mindig indulatosan– De nem akartam, hogy párbajba keveredjen! -  magyarázom- Nagyot csalódtam benne! Nem gondoltam, hogy ilyen utálatos az emberekkel!
- Ó, te naiv! – nevet fel Marlene – Ő és James az iskola bajkeverői! Mindenkin átgázolnak, aki az útjukba kerül! És persze ezért igencsak nagy rajongó táboruk van.
- Piton miért volt az útjukban?
- Nem tudom – von vállat Marlene – De már ideje szekálják őt.
- Ki ez a Piton, amúgy?
- Egy szemét srác! Afféle magának való alak. Nagyon goromba tud lenni és mindenki utálja őt. Köztük én is!
- Miért? – kérdezem kíváncsian.
Marlene lehajtja a fejét;
- Csúnya dolgokat terjesztett rólam – motyogja.
- Miféle dolgokat?
- Nem érdekes! – legyint Marlene, de látom az arcán, hogy mély nyomot hagyott benne az eset.
- Akkor Lily miért kedveli? – kérdezem pár perc múlva.
- Gyerek koruk óta barátok – magyarázza – Ő lát benne valami jót – nevet fel és illemből én is vele nevetek.
Mikor visszaértünk a kastélyhoz egy sietős léptű fiúval találjuk szembe magunkat, aki épp felénk igyekszik;
– Most szaladt el mellettem Lily és cseppet sem tűnt vidámnak -kérdezi zihálva Remus – Hol vannak?
- Mármint James és Sirius? – kérdezi Marlene.
Remus bólogat.
- Épp most fenyegettek meg egy mardekárost! – veszem át a szót. A hangom tele van megvetéssel.
- Azt hiszem sejtem kiről van szó! - Remus sóhajt és megborzolja világosbarna haját – Le kell állítanom őket, még mielőtt kénytelen lennék levonni pontot a saját házunktól! – azzal tovább siet, de én utána szólok.
- Én a helyedben nem barátkoznék olyan alakokkal, akik ilyen arrogánsak! – még mindig zabos vagyok. Már csak Pitonra is!
Remus elfolyt egy mosolyt;
- Egyáltalán nem arrogánsak! Csak helyre teszik azt, aki megérdemli!
- Ez esetben semmiben nem különböztök a Yaxley féléktől!  - fonom karba a kezem.
- Miért Yaxley kit tett helyre?
Rájöttem, hogy belefutottam a saját csapdámba;
- Nem érdekes! – hebegem, azzal gyorsan hátat fordítok a fiúnak és besietek a kastélyba.