Egy kvibli lány naplója -Tekergők kora

22. Szívügyek

Másnap a dolgok már a megszokott medrükben folynak tovább. Este a Jamestől kölcsön kért láthatatlanná tévő köpeny leple alatt osontam vissza a klubhelységbe, így ma vissza kell juttatnom a tulajdonosának becses tárgyát, amit reggel meg is teszek.
Marlene erősködik, hogy üljek mellé, amit persze meg is teszek, így egész reggeli alatt hallgathatom, a tegnap estérő szóló beszámolóját, na meg azt, hogy soha többé nem fog táncolni Sirius Black-kel!
- De tényleg soha! – jelenti ki a lehető leghatározottabban, miközben egy kicsit agresszívan keni meg a pirítóst vajjal – Persze, neked hiába mondom, mert a bátyád, de hidd el, most miden lány úgy méreget, mintha a legnagyobb ellenségük lennék!
- Meglehet!
- És nem is ez a legrosszabb! – csapja le a kést mérgesen – Ha nem, hogy én alapvetően ki nem állhatom Blacket! Beképzelt, arrogáns és nagyon szemét tud lenni!
- Igen tisztában vagyok a hibáival!
- Engem annyira idegesít…
- Marlene! – szakítom félbe.
- Annyira… Mi van?
- Ott jön! – fogom suttogóra a hangom.
Marlene halálra vált arccal pillant fel és Sirius épphogy csak pár méterre foglal helyet tőle.
- Remek! – motyogja – Már csak ez hiányzott! Ezután mindig a nyakamban fog lihegni, mint egy kutya? Mármint…  
Elfolytok egy mosolyt magamban.  
- Ne somolyogj! – szól rám mérgesen, de ő sem tudja megőrizni komolyságát – Inkább meséld el beszéltél-e tegnap este Remusszal?
- Próbáltam – felelem – De elég hamar lerázott. Azt mondta nem beszélhetünk.
- Biztos a fejébe szállt a lángnyelv whisky!
- Lehet – hagyom rá, noha legbelül egészen másra gyanakszom.

A tanítás eseménytelenül zajlik, eltekintve az utolsó órától, ami történetes sötét varázslatok kivédése. Azt a feladatot kapjuk, hogy párbajozzunk. Ezzel nem is lenne semmi gond, amíg a tanár úr, úgy nem dönt, hogy ő állít párba bennünket.
Persze mondanom sem kell, hogy Marlene-től egyből el lettem szakítva és Mr. Roovel Yaxley-t jelöli ki parteremül.  
- Helló Black! Hallom nagy ünneplés volt tegnap a griffendél klubhelységében!
- Én is hallottam!  - felelem rezzenéstelen arccal.
- Ünnepeltették magukat, miután megnyerték a kviddics meccset! – sziszegi megvetően.
- Jogosan – felelem – Ezzel ők lettek a legesélyesebbek a kupára! Eddig veretlenek!
- Eddig! – hangsúlyozza ki egy sejtető mosollyal az arcán.
- Rendben! – csapja össze a tenyerét Mr. Roovel, mire az egész terem elhallgat- Tudják mi a dolguk! Ha az egyikük elveszti a párbajt, kiáll. Aki nyert keres magának egy másik párt és vele is párbajozni kezd! És így tovább. Végén csak ketten maradnak! Aki az utolsó párbajt is megnyeri, annak a háza harminc pontot szerez! Csak egyet kérek! Ne tegyenek egymásban végleges kárt! Kezdhetik!
- Tudod mit furcsállok – folytatja eltöprengve Yaxley – Tegnap elcsíptem a hírt a kviddics pályán, hogy Siriusnak születésnapja is volt. Feltételezem az is egy ok volt az ünneplésre!
- Biztosan – vonok vállat és próbálok közönyös maradni.
- És én higgyem el, hogy te, aki megszállottja a griffendéles bagázsnak, kihagynád a bátyád születésnapját?
Érzem, hogy az arcom rezdülései elárulnak. Yaxley tudja! És ha világgá kürtöli, hogy átszöktem a Griffendél klubhelységébe büntetőmunka mellett a Tekergőket is bajba keverem!
- Ugyan, - vonom meg a vállam kisvártatva - már csak nem feltételezed, hogy be tudtam szökni a klubhelységükbe? Mégis, hogy nem szúrt volna szemet senkinek Yaxley? Pedig azt mondják nem vagy ostoba! Capitulatus!
A támadás hirtelen éri a szőke hajú fiút és a pálca peregve kiröppen a kezéből. A fiú nagyokat pislogva néz rám.
- Nagyon szép Ms Balck! – hallok egy mély hangot a terem túlsó végéből. Mr. Roovel az. Olyan, mintha egész végig engem figyelt volna.
- Pff! – fújtat Yaxley – Csak szerencséd volt.
Nem kis örömömre szolgál, hogy legyőztem Corbant, noha még messze állok a teljes győzelemtől.
Mellettem egy hugrabugos és egy hollóhátas fejezi be épp a párbajt, s mivel az utóbbi győzött, ő lett a következő ellenfelem. Jobban szemügyre véve rájövök, hogy ő Atticus barátnője.
- Kezdhetjük? – kérdezi egy bájos mosollyal az arcán.
- Persze!
Felemeljük a pálcánkat és a lány hamar támadásba is lendül.  Sokszor kell védenem, ám mikor én is el tudok sütni egy lefegyverző bűbájt a lány kivédi, majd a pillanatot kihasználva lefegyverez.
- Ne haragudj! – feleli bűnbánó hangon – Nagyon ügyes voltál!
Legyintek, azzal kiállok a párbajozók gyűrűjéből, mielőtt eltalálna egy átok. Észreveszem Marlenet az egyik asztalnál duzzogni.
- Kiestél? – telepszem le mellé.
- Mint látod – morogja morcosan.
- Én is! De nem olyan nagy ügy.
- Kivéve, ha Druella ejt ki! Nagyon jól párbajozik! – ismeri el kelletlenül.
- Úgy látom már csak Ms Rosier és Ms Evans maradtak! – csapja össze a tenyerét Mr. Roovel.
- Túl jól – sóhajtok és érdeklődve figyelem az utolsó párbajt.  
Lily és Druella párbajállást vesznek fel, az első támadást Druella kezdi meg, amit Lily ügyesen ki is véd.  A mardekáros lány átkai sokkal fürgébbek és pontosabbak, mint Lilyé, így a barátnőnk erősen vesztésre áll. Nem lehet, hogy az a felfuvalkodott kis sznob nyerjen! Tudom, ha Druella nyerne halálra piszkálná Lilyt, mivel mugli születésű.
Ebben a pillanatban kirepül Druella kezéből a pálca, pedig Lily nem fegyverezte le.
- Ez meg, hogy történt? – csattan fel a mardekáros lány.
- Lily nyert! – sikkant Marlene és felpattan.  
- Nem! Az kizárt, hogy egy sárvérű legyőzzön!
- Márpedig Ms Rosier így történt! – szólal meg öblös hangon Roovel, és a tanár puszta jelenléte is a lányba folytja a szót – 30 pont a Griffendélnek! És – teszi hozzá – 10 pontot levonok a Mardekártól Ms Rosier sértő megjegyzéséért.
Druella fújtat és karba fonja a kezét, mint egy kisgyerek. Marlennel jót nevetünk a helyzeten.
 
- Bámulatos voltál Lily, de tényleg! – dicsérgeti Marlene, olyan hangerővel, hogy az egész folyosó hallja, amit mond.
- Ó, ugyan már! Csak szerencsém volt!  
- Nem akarom elrontani az ünnepi hangulatot, - suttogom - de az az érzésem, hogy a mardekárosok pontosan tudják, hogy átszöktem a griffendél klubhelységébe.
- És aztán? Mi van akkor? – fújtat Marlene, bár felindult hangnem nem nekem szól. Épp egy csapat griffendéles lány masírozott el mellettünk. Harmadévesek lehettek és olyan megvető pillantással mértek végig Marlenen, hogy azt még Druella is megirigyelte volna. A csitrik felhúzott orral elszelelnek mellettünk.
Marlene karba fonja a kezét.  
- Nem gondolod, – folytatom, mintha mi sem történt volna - hogy botrány lesz belőle, ha elmondják valamelyik tanárnak?
- És mivel tudnák bizonyítani, hogy átszöktél? – teszi fel a jogos kérdést Lily.
- Elég egy szemtanú – aggodalmaskodom.
Marlene legyint;
- Majd mi fedezünk!
- Csak nem akarom a Tekergőket bajba keverni!
- Hidd el, hogy Siriusék elég bajból húzták már ki magukat – érvel Lily.  
- Ne is említsd előttem a nevét! – húzza fel az orrát Marlene.
- Hiszen semmi rosszat nem csinált, miért utálod ennyire? – méltatlankodik Lily – Csak táncoltatok, ennyi!
- De látod, hogy már ezért is utálnak! – mutat a távolban elsuhanó griffendéles lányok után.
- Miért törődsz azokkal a kis bakfisokkal? – értetlenkedik Lily – Szerintem adhatnál egy esélyt Siriusnak!
- Na ezt meg se hallottam!
- Lányok, én is itt vagyok! – szólok, mint egyfajta emlékeztetőként, mivel a barátnőim szemmel láthatólag megfeledkeztek arról, hogy épp a bátyámat tárgyalják ki a jelenlétemben – Be kell lépnem a könyvtárba, egy pillanat és jövök!
- Megvárunk! – biztosít Lily, azzal sarkon fordulok és előhalászom a táskámból a visszaszolgáltatandó könyvet.
- Jó napot! – köszönök a könyvtárosnőnek, aki szemmel láthatóan morcos, mint mindig – Az Álmok és jóslatok című könyvet hoztam vissza!
- Tegnap volt a határidő – rikácsolja Madame Cvickker, miközben átveszi a kék bőrkötéses darabot.
- Tudom, csak… - a könyvtár bejáratánál megakad a tekintetem. A lányok már koránt sincsenek egyedül és legnagyobb meglepetésemre pont Sirius csatlakozott hozzájuk, aki úgy tűnik nagyon jókedvében van.
- Igen? – vonja fel a szemöldökét a könyvtáros.
Visszakapom a tekintetem;
- Csak nagyon érdekes olvasmány volt! Nem tudtam letenni!
A válasz csak egy morgás.
Újra Siriusra pillantok, aki épp Marlennel beszélget, amit a lány felettébb zavartan visel. Nem tudom jobb ötlet-e itt várnom, vagy lépjek közbe, de inkább az utóbbi mellett döntök.
- Végeztem! – libbenek be a társaságba.
- Pompás! – kap a szavamon Marlene és úgy néz rám, mintha valami istenség lennék – Már így is késében vagyunk gyógynövénytan szakkörről!
- De Marlene, hiszen te utálod a gyógynövénytant!
- Ezt az esztelenséget, mégis ki mondta neked? – azzal finoman próbál arrébb tessékelni.
- Nagy kár! – biggyeszti az ajkát Sirius – Akkor nem jössz el velem egy körre?
- Bocs, nem érek rá! – vágja rá Marlene.
- Miről van szó? – suttogom Lilynek, de a lány csak a szemével jelez, hogy majd később elmondja.
- Ami azt illeti, - szólal fel Lily- Ariah-val tényleg mennünk kell gyógynövénytan szakkörre! Szóval érezzétek jól magatokat! – azzal belém karol és magára hagyjuk Sirius-Marlene párosát. Ezért biztos fogunk még tőle kapni!
Miután már hallótávolságon kívül érünk izgatottan Lilyhez fordulok;
- Mégis mi a fene volt ez?
- Sirius elhívta Marlenet egy körre a seprűjén! – magyarázza Lily.
- Nem semmi!
- Szerintem nagyon romantikus! – Lily elpirul, magam sem értem, hogy miért.
- Szerinted mióta táplál gyengéd érzelmeket a bátyám Marlene iránt? – teszem fel az ominózus kérdést, miközben már a parkban sétálgatunk, persze egyáltalán nem szakkörre.
- Őszintén – biggyeszti az ajkát Lily– szerintem már tavaly is tetszett neki Marlene, de ez idáig alig beszélt vele. Régen sokat piszkálta és néha feltűnt, hogy elmerengve nézi.
- Hm – mormogok - Sirius nekem sosem mesélt ezelőtt Marlenről. Először az Abszol úton találkoztam vele.
- Tényleg?
Bólintok;
- Igazából kitúrta a helyemet a sorból.
Felnevetünk.
- Igen, ez Marlenre vall! Gyakran figyelmetlen!
A domb aljában ismerős arcokra figyelünk fel. Az egyik bordó lombú fa alatt egy horgas orrú, fekete hajú fiú kuporog, hátát a fa törzsének vetve, ölében egy kis noteszbe körmöl épp valamit.
Három fiú közelít felé, vezetőjük cseppet sincs jó hangulatában;
- Majd én elintézem! Ti ne szóljatok bele! – veti oda nekik.
- Várj! – szólok Lilynek és kellő távolságban megtorpanunk. Talán ezúttal nem kéne közbe avatkoznunk.
James egyenesen a Piton elé lép. Az felpillant rá, majd James úgy bemos neki, hogy a feje a fa törzsébe csapódik.
- Te jó ég! – sikkant fel Lily.
- Most nem tanácsos oda menni! – tartom vissza a lányt.
- Ez még csak a kezdet volt Piton! -fröcsögi James és a hangját távolról is jól hallani.
Perselus tekintete tele van meglepettséggel és dühvel.
- Mégis mi a nyavalya ütött beléd Potter?  
James felegyenesedik;
- Ma reggel – kezdi – a Griffendélben mindenki arról beszélt, hogy Evans egy csokor vörös rózsát kapott egy bizonyos mardekáros fiútól! Gondoltam magamban, csak te lehetsz akkora gyökér, hogy vörös rózsát adsz neki, mikor mindenki tudja, hogy a liliom a kedvence!
Kérdőn Lilyre pillantok, de a lány rákvörös arca mindent elárul.
- Mi a fene bajod van?! – hangsúlyoz ki minden szót Piton felháborodva.
- Felejtsd el Evanst! – jelenti ki James - Nem érdemled meg őt! Te csak egy kis féreg vagy! Egy sunyi, számító féreg! Lily jobbat érdemel nálad!
- Most magadra célzol? – nevet fel Piton.
- Te is tudod, hogy mellettem boldogabb lenne!
Piton arca eltorzul, felpattan és a pálcáját egyenesen Jamesre szegezi.
- Stupor!
Jamest váratlanul éri a támadás és vagy öt métert repül hátra.
Lily újra felsikkant és most már én sem próbálom visszatartani.
- Perselus Piton, neked teljesen elment az eszed! – kiáltja a fekete hajú fiúnak, akit váratlanul ér barátnője felbukkanása.
- Ti csak álltok ott? – ripakodok rá Remusra és Peterre, akik még mindig nem tértek magukhoz – Segítsétek fel!
A két fiú segít talpra állítani a kótyagos Jamest.
- Lily én csak… - szabadkozik Piton.
- Mégis mi a fene ütött belétek?! – ismétli meg Lily és a szeme szikrákat szór.
De Piton már nem rá figyel. Arca újra haragra lobban, amint szembe kerül ellenségével. James leporolja magát és pár lépést előre lép.
- Hé, srácok! Nyugodjatok meg! – áll közéjük Remus, de Piton elsöpri a kezét.
- Fogd be a szád, farkas! – veti oda, mintha csak a lába kapcájához szólna.  
- Te mocskos kis féreg! – szitkozódik James, majd egy szemvillanás alatt előkapja a varázspálcáját – Na gyere! Most legyen nagy a szád!  
James küldi az első átkot, Piton kivédi, majd fordítva és egy pillanat alatt egy igazi párbaj alakul ki kettejük közt.  
- Na mi van, most már nem olyan nagy az arcod! – kiáltja James. Piton egy gyors átokkal válaszol, de James ügyesen hárítja.  
- Elég volt! – Lily avatkozik közbe a párbajba, mégpedig úgy, hogy lefegyverzi Jamest, így az átka célt téveszt.
- Most mi bajod van? – értetlenkedik James.
- Neked mi bajod van? – ripakodik rá Lily – Azon túl, hogy úgy viselkedtek, mint a gyerekek, még kárt is tesztek egymásban!
- Potter kezdte! – mentegetőzik Piton.
- Nem érdekel ki kezdte! – kiált fel Lily, majd felsóhajt – Nevetségesek vagytok!  
- A vöröskének igaza van! – cincogja Peter.
- Fogd be Pettigrew! – mordul rá James.
- Talán igaza van! De most magadra haragítottál Potter! Ne feledd, – emeli fel a pálcáját Piton, fenyegetésképp – hogy milyen titkokat ismerek rólatok!
- Igen, Piton! Pontosan tudom, hogy mit tudsz! Én mentettem meg a nyavalyás életedet! Tartozol annyival, hogy lakatot teszel a szádra!
Piton rám néz és valami gúny féle jelenik meg az arcán.
- Na és ő? – bök az állával felém – Ő tudja?
Senki nem felel.
- Tudom, hogy tudja!
- Mégis honnan? – kérdezi hitetlenkedve James.
- Amikor Lumpslucknál voltunk, nagyon hősiesen védte Lupint, miután próbáltam felhívni vérfarkas kilétére a vénember figyelmét.
- Hogy mit csináltál?
Egy pillanatra azt hiszem James megint behúz egyet Pitonnak, de a fiú ezúttal okosabb és inkább ellép előle.
- Vedd ezt egyfajta figyelmeztetésnek Potter! Bármikor kiderülhet a kis titkotok, arról, hogy egy vérfarkast pátyolgattok és hogy animágusok vagytok. Akkor bizony egyenes úton repültök az Azkabanba!  
A Tekergők arca ég a dühtől, de mind tudjuk, hogy Pitonnál az ütőkártya, így egyikünk sem szólalhat meg.
- Sok sikert Ariah! – veti oda Piton– Rossz társaságba keveredtél! Ezt pedig nem fogják tolerálni neked! Sem a mardekárosok, sem pedig a családod!
Piton annyira élvezi, ahogy szórakozik velünk, hogy fel sem tűnik neki, hogy Lily szeme könnybe lábad és szipogni kezd.
- Hatalmasat csalódtam benned Perselus Piton! – fakad ki Lily egyenesen szemtől szembe állva egykori barátjával – Álmomba sem hittem volna, hogy ilyen önző, utálatos és gonosz tudsz lenni! Nem ismerek rád! – azzal sarkon fordul, hátrál pár lépést a ledöbbent fiútól – És csak, hogy tudd a liliom a kedvenc virágom! – majd karba fonja a kezét és felkaptat a dombon.
Egyből a nyomába eredünk. Egy pár perc múlva Piton is.
- Lily! Lily várj!
- Most nem akarok veled beszélni! – szipogja. Piton megtorpan.
- Hallottad! – fordul hátra James – Tovább lehet állni! – azzal egy örömittas mosollyal átkarolja Lily vállát – Ne aggódj! Minden rendben lesz!
- Veled sem akarok! – löki el durván a fiú karját, azzal betrappol a kastélyba.
- Mégis mit tettem? – sóhajt fel tanácstalanul James.
Remus a fejét csóválja;
- Lehet, hogy kicsit egyedül akar lenni – vélekedik.
James fáradtan felsóhajt. Arca az elkeseredettség és csalódottság egyvelegét tükrözi. Azt hitte végre övé a lány, ám ehelyett gorombán visszautasították és faképnél hagyták. Nem mondom, hogy James a legjobb ember a földön, de abban biztos vagyok, hogy kész lenne meghalni Lilyért. Kár, hogy ezt Lily még nem látja be!
- Majd beszélek vele! – ígérem.
James arcán még csak egy mosoly sem jelenik meg.
- Fel a fejjel cimbora! – vigasztalja kitartóan Remus.
- Nincs semmi bajom! – kéri magának James – Olyan bosszantó tudsz lenni Remus!  
- Hiszen nem is mondott semmi rosszat! – kelek a védelmére.
James csak fújtat egyet, azzal faképnél hagyja a társaságot.
- Azt hiszem most egyikünket sem tűri meg.  
- Mióta ilyen forró fejű? – kérdezem.
- James? Ó, ő mindig is ilyen volt! – nevet fel Remus.
- Ha Evansról van szó, mindig bekattan. Szinte már beteges! – magyarázza Peter – Pedig semmi különleges nincs abban a vöröskében.
- Lily egy igazi tűzről pattant lány – kel a védelmére Remus – És ez tetszik Jamesnek.
Mély dörgés rázza meg az eget. A szél feltámad és ebben a pillanatban elered az eső. Hideg cseppek peregnek az arcunkba és a lágy hang zuhogásba vált, sűrű függönyt eresztve a tájra.
- Úgy néz ki vihar lesz! – harsogja túl az esőt Peter, majd közli, hogy nem szándékozik bőrig ázni, ezért beszalad a kastélyba.
Valahogy nem fűlik a fogam hozzá, hogy kövessem.
Remus elneveti magát;
- Mi van, te szereted az esőt?
- Nincs ellenemre – vonok vállat. Inkább maradok az esőben, semmint, hogy kövessem Petert, de ezt csak magamban teszem hozzá.
- Ami azt illeti nekem sincs – mosolyodik el, amit már oly régóta nem láttam tőle. Halványbarna haja, most sötét tincsekként tapad a homlokához és az állán egy esőcseppben egyesül az arcáról lecsorgó víz.
A gyomrom megremeg.
- Öm, talán mégiscsak jobb lenne fedezékbe vonulnunk – fordulok sarkon és remélem a rekedtes hangomat elnyomta az eső zúgása.
Remus a karom után nyúl. Nem szorosan, de érintésére bizseregni kezd a bőröm.  
- Bocsáss meg! – csak ennyit mond, de nem néz a szemembe.
- Miért bocsátsak meg? – kérdezem zavarodottan.
- Azért, ahogy viselkedtem veled Sirius születésnapján. Meg egyébként is! Nem szolgáltál rá.
- Nem haragszom – felelm és megvonom a vállam.
- Ennyi? – néz rám elkerekedett szemekkel.
- Miért, mit kéne még mondanom?
- Nem is tudom, csak – rázza meg a fejét – egy szót sem beszélsz a legutóbbi teliholdról! Azt hittem ki fogsz akadni, vagy meg fogsz gyűlölni, esetleg félni – harapja el a mondat végét – Ehelyett úgy csinálsz, mintha semmi sem történt volna!
- Te mondtad, hogy ne kérdezősködjek!
- Tudom, mert lelkiismeret furdalásom volt miatta! – sóhajt és egy pillanatra lehunyja a szemét - Összezavarodtam!
- Mégis miért?
Remus nagyot nyel.
- Fogalmam sincs! Én sem értem! – dadogja - Tudod, mikor visszaváltozom mindenre emlékszem! Mindenre, amit tettem! És tudom, amikor a bátyádat akartad megmenteni tőlem, éreztem, hogy te vagy!  
- Én azt hittem, hogy…
- Igen én is tudom – vág a szavamba – Nem ismertelek fel, csak annyit éreztem, hogy …nem bánthatlak!
Remus csak nagyon dadogva tudja kiejteni a szavakat, de nekem is nehezemre esik a beszéd.
- Tudom, ez elég hihetetlenül hangzik és nem hozok helyre semmit, csak…
- Nem kell semmit sem helyre hoznod! – vágok most én a szavába és próbálok nagyon határozottnak tűnni – Nem tehetsz semmiről!
Remus a fejét csóválja;
- Fogalmam sincs miért vagy ilyen elnéző velem! Miért nem félsz, szaladsz el, vagy üvöltöd le a fejem?
- Mert semmivel sem vagy nagyobb szörnyeteg nálam!
- Ó! – nevet fel Remus jó hangosan - Kérlek áruld el miért is lennél szörnyeteg? – néz mélyen a szemembe és a szája sarkában egy hitetlenkedő mosoly bújik meg.
Csak kisvártatva válaszolok. Remus arcáéról eltűnik a mosoly komolyságomat látva.
- Még sosem mondtam el, hogy miért zabolázatlan az erőm – kezdem.
- Nem kell elmondanod, ha nem akarod!
- De, de igen is el kell! El kell mondanom, hogy megérts! Elegem van a folyamatos titkolózásokból és hazudozásokból! Rossz dolgokat követtem el, amiért bőven megkaptam a büntetésem! – a hangom remeg a feltörő érzelmektől- A teljes igazság az, hogy gyerek koromban puszta akarat erőmből, majdnem megöltem Regulust!
Remus nem felel. A szavak megállíthatatlanul törnek fel belőlem;
- Ezért nem tudom használni az erőm! Ezért hittek kviblinek! Mert megijedtem az erőm nagyságától! Pedig nem akartam ártani, … tényleg nem akartam …
- Jól van – szorít magához Remus és a könny áztatta arcomat a mellkasába fúrom – Nincs semmi baj! Nyugodj meg!
Olyan lágy hangon beszél hozzám, ami valóban megnyugvással tölt el. Letörlöm a nedves arcom és felpillantok a fiúra. Mosolyogva néz vissza, amitől az én vonásaim is megenyhülnek. Neki köszönhetek mindent! Ő az egyetlen ember, aki megért, mellette megtanultam használni az erőm és megtapasztaltam milyen érzés szeretni!
Kezét végig simítja az arcomon, mire megint bizseregni kezd a bőröm. Egy hirtelen érzéstől vezérelve lábujjhegyre álok és lehunyom a szemem.
Az utolsó dolog, amire emlékszem, az ahogy összeér a szánk.