Egy kvibli lány naplója -Tekergők kora

28. A Lupin család

Az étkezőben ülök, kezemet egy bögre forrócsokin melengetve. Meredten bámulok magam elé miközben folyamatosan Siriuson és Reguluson jár a fejem. A rossz érzésem nem múlik és attól félek, hogy a látomásom beteljesült. Ami azt jelenti, hogy Siriust kitagadták! És ha így történt, vajon hova ment? Bárcsak tudná, hogy itt vagyok!
Már pár napja élvezem a Lupin család vendégszeretetét. Remus szülei kétségkívül nagyon meglepődtek, mikor karácsony este, vacogva, báli ruhában és seprűvel a kezemben beállítottam hozzájuk, de szó nélkül a gondomat viselték. Hát, nem így terveztem bemutatkozni nekik.
Persze egyből jött a kérdészápor a fejemre. Megpróbáltam sírás nélkül előadni mi minden történt aznap este a Black házban. Mikor meghallották Voldemort nevét, mindketten felsikkantottak egyedül Remus maradt komor. Részletesen elmondtam a Sötét úr szándékait, fenyegetését és hogy megölt egy ártatlan embert. Remus apja, Lyall ismeri is a Weasley családot, így őt elég rosszul érintette a hír. Azt a részletet azonban kihagytam, hogy az én öcsém is Voldemort oldalára állt. Ez még számomra is felfoghatatlan!
Pulykával és mézeskaláccsal kínáltak, de csak pár falat ment le a torkomon. Egy forró fürdő után Hope, Remus sugárzó tekintetű édesanyja, kölcsön adta egyik virágos hálóingjét és a vendégszobában meg is ágyazott nekem. Összefacsarodott a szívem mikor arra a gondoltam, hogy a tulajdon anyám fele ennyire sem volt kedves velem, mint Remusé.
Mikor bevetettem magam a pihe puha paplan közé a fiú odaült az ágyam mellé és megsimította az arcomat. Itt már nem bírtam tovább és menthetetlenül csorogni kezdett a könny az arcomon. Remus csitítva magához ölelt. Talán percek is elteltek, mire sikerült megnyugodnom. Remus óvatosan visszahelyezett a párnára és egy búcsúcsókot nyomott a homlokomra.    
- Nagyon sajnálom, hogy ennyi szörnyűséget kellett átélned!
- Ne engem félts! – szipogtam – Én csak Sirius és Regulus miatt aggódom!
- Regulus miatt?
Sóhajtottam.
- Igen, miatta!
- Miért?
- Mert ő a rossz oldalt választotta! Átállt Voldemort oldalára!  
- Hogyan?!
Nagy nehezen sikerült elmagyaráznom neki a kihagyott részletet. Remus figyelmesen hallgatott és az arca végig gondterhelt maradt.  Próbált megvigasztalni, több kevesebb sikerrel, aztán magamra hagyott, hogy pihenhessek.
Meglepően hamar elnyomott az álom, pedig azt hittem egész este forgolódni fogok. Sőt, olyannyira mélyen elaludtam, hogy másnap már dél volt, mikor felébredtem.
A Lupin család azóta úgy kezel, mint egy kis hercegnőt. Minden pillantásomat lesik és Remus szülei a lelkemre kötötték, hogy tegezzem őket. Látom rajtuk, hogy tényleg nem okoz nekik problémát a jelenlétem, sőt, talán még örülnek is neki! Lyall a minisztériumban dolgozik és azt mondta jól tettem, hogy elmondtam kik álltak át a Nagyúr oldalára, mert nem egy minisztériumi dolgozó is köztük van. Ekkor úgy éreztem, mintha valami árulást követtem volna el. De, hát jól tettem, hogy elmondtam! Vagy nem?
- Jó reggelt Napsugár!
Összerezzenek és a forrócsoki a pólómra csöppen.
- Ó, ne haragudj! Nagyon el voltál merülve a gondolataidban. Figyelhettem volna! – szabadkozik Remus.
- Nem, semmi baj! Nem kéne ennyire elmerengenem. Csak tudod, még mindig olyan elevenen él a fejemben a karácsonyeste! És van egy rossz érzésem!
- Igen? És mi az? – telepszik mellém, miközben minden figyelmét nekem szenteli.
- Volt egy látomásom. Csak egy pillanat, de mégsem hagyott nyugodni. Közvetlenül a bál előtt. Láttam egy törött boros poharat, aztán egy farkasfejes pálcát és aztán Siriust ahogy az anyánkkal veszekszik. A bálon Alphard bácsikám kiöntötte a bort. Láttam a szilánkokat. Aztán Voldemort egyik csatlósa egy farkasfejes botra támaszkodott…
Remus bólint. Érti mire akarok kilyukadni.
- Ha valóban beteljesül, akkor egy igazi jósnővel ülök egy asztalnál, ha meg nem akkor…
- Akkor csak egy dilissel!
Hangosan felnevetünk.
- Ami azt illeti, számomra is elég fura ez az adottság – váltok komolyabb hangnemre – Azt hiszem tényleg tudok a jövőbe látni, mert téged is megláttalak!
- Igen?
- Mielőtt a Roxfortba jöttem volna sokat álmodtam a teliholdról és a vérfarkasokról. De sokáig nem tudtam, hogy te vagy az, amíg…
Remus arcáról lehervad a mosoly. Elszégyellem magam.
- …ne haragudj! Nem kellett volna felemlegetnem!
- Nem kell szabadkoznod! Csak azon lepődtem meg, hogy ezt eddig sosem mondtad. Azt hittem ezek a fura látomások csak az elfojtott mágiád miatt voltak. Csak átmenetileg.
- Úgy látszik ez több annál! Még nekem is szoknom kell.
- Hát, talán majd átveheted Augur professzor helyét, ha nyugdíjba megy!
Játékosan oldalba bököm. Elnevetjük magunkat.
- Menj már! Te bolond!  
- Mi a nagy nevetés tárgya? – libben be a konyhába Hope, köténnyel a nyakába – Nagyon örülök, hogy végre nevetni látlak! – nem tudom, hogy ez nekem vagy Remusnak szól.
- Csak ugrattuk egymást.
- Kérsz kalácsot? – fordul felém Hope - Amit tegnap sütöttem.
- Igen, megköszönöm! – bólintok, hogy ne sértsem meg.
- Csokikrémmel, ha jól sejtem – teszi hozzá sokatmondó mosollyal az arcán.
- Csak is úgy!
Újra nevetünk.
- Remusnak is nagy kedvence a csokoládé! Kicsi kora óta imádja! Néha talán túl sokat is eszik belőle.
- Anya! – szól rá az édesanyjára Remus.
- Jól van na, engedd meg anyádnak, hogy azt mondjon rólad, amit akar! – azzal megborzolja fia üstökét.  
Megmosolygom a jelenetet. Ilyen meghitt családi pillanatban még sosem volt részem. Hope egy igazi tündér! Remus biztos tőle örökölte barátságos természetét. Na meg a szép zöld szemét!
Megeszem az elém pakolt reggelit, miközben csip-csup témákról beszélgetünk, mint az időjárás, vagy a kedvenc karácsonyi süteményünk, de hát ilyen témákról is szót kell ejteni annyi komoly beszélgetés után.
Olyan otthonosan érzem itt magam! Szeretet vesz körül és tudom, hogy itt biztonságban vagyok. Ha Voldemort csatlósai, az anyám vagy bárki más keresne, itt egészen biztosan nem találna rám! Egy világvégi kisváros szélén vagyok, tökéletes búvóhely. A menedék!
Fogalmam sincs meddig maradok itt, de amíg ellátnak étellel, itallal és puha ággyal, nem panaszkodhatok. Sőt, Hope még a tinédzser kori ruháit is elővette a számomra, amik erősen a hatvanas éveket idézik. Mikor Remus először meglátott édesanyja régi pöttyös-fodros blúzában majdnem elfogta a nevetés. Persze én örültem, hogy kapok tiszta ruhát. Csak a seprű, a báli ruhám és persze a varázspálcám volt nálam, így minden apróságért hálás vagyok.
Ám, amíg itt mindenem meg van, valahol, ki tudja hol, a testvéreim bajban vannak! Valami nem hagy nyugodni. Úgy érzem nem ülhetek itt ölbe tett kézzel, miközben fogalmam sincs mi történt velük!
Az aggodalmamat nem akarom Remussal is megosztani, ám sajnos mégis sor kerül rá.
- Zavarlak?  - köszörüli meg a torkát, mikor belép a vendégszobába, ahol percek óta fel-alá járkálok.  A kezében valami levelet szorongat.
- Nem, dehogy! Csak nyugtalan vagyok! – huppanok le a kanapéra és a kezemre támasztom a fejem.
- Én is aggódom Siriusért, de nem tudunk mit tenni!
- Szerinted hol lehet most?
- Ha nem nálatok, akkor Jamesnél – sóhajtja és leül mellém.
- Miért vagy ebben olyan biztos?
- Nem vagyok benne biztos, csak mondtam – vonja meg a vállát – Ha Siriusnak valami gondja támad, vagy bajba kerül mindig Jameshez fordul először. Ha most is így történt, Potteréknél lesz!
- Igazad lehet! – pattanok fel - Oda kéne mennem! Hol laknak Jamesék?
Remus a kezében tartogatott levélre pillant.
- Nem tudom jó ötlet -e odaadnom, de lehet most inkább ezzel kéne foglalkoznod!
- Mi ez?
- Egy nagy fekete bagoly hozta ma reggel. A Black házból.
Gondolkodás nélkül kikapom Remus kezéből a borítékot és feltépem.
- Te jó ég, ezt Regulus írta! – egyből megismerem az írását.
A levélben csak ennyi áll;