Szemfényvesztők ʰʸᵘⁿⁱⁿ

|54| - Legfőbb kívánság

De mi van akkor, ha az, amit érzek... Tényleg a szerelem? Mindenesetre nem akarok lépni addig, amíg nem tisztázódik ez bennem. Talán az idő tényleg segíteni fog ezt eldönteni.

-Őszintén? - kérdeztem halkan, majd Hyunjin tekintete egy kicsit rémülté vált.

Nem lehetek őszinte. Yejun előtt nem...

-Yejun, mi nem fogunk neked semmit sem bizonyítani. Nem érdekel, hogy mit gondolsz. A lényeg, hogy mi tudjuk, hogy hogyan állunk egymáshoz. - szólalt meg Hyunjin, hogy kimentsen ebből a helyzetből.

-Jeongin még csak el sem meri mondani azt, hogy nem szeret téged. - akadt ki Yejun. - Nem tudom, hogy mit csináltál vagy mondtál neki amiért nem meri kimondani, de... Nagyon meg fogod bánni. Vissza fogom szerezni Jeongint.

-Sosem voltam a tiéd. - szólaltam meg hirtelen. - És soha nem is leszek. - tettem hozzá. - Ha nem tűnt volna fel, mindig is menekültem előled. De megbocsátok neked. Mindenért. Hiszen, ha nem üldözöl egészen Hyunjin karjaiba, akkor most nem lennék együtt azzal a személlyel, aki nélkül nem tudnám elképzelni az életem. - vallottam be félig-meddig az igazságot. - Szóval köszönöm Yejun, hogy miattad megismerhettem milyen érzés is a szerelem. És igen, tényleg szeretem őt. - folytattam már hevesen verő szívvel. - Beleszerettem. - ismételtem meg, miközben összekulcsoltam a kezemet Hyunjin kezével. - Ahogy kérted, őszinte voltam. Azért, hogy végre felfogd. - jelentettem ki, majd zavartan elindultam, s elkezdtem vezetni Hyunjint minél távolabb Yejuntól.

Mindent Yejun miatt mondtam, de a szívem így is mindjárt kiugrik a helyéről. Mi lesz, ha legközelebb ezt tényleg komolyan fogom mondani?

Hyunjin a folyosón haladva folyamatosan szólítgatott, de képtelen voltam megszólalni. Nem akartam sem magyarázkodni, sem pedig ránézni addig, amíg nem lassúl le a szívverésem, s nem nyeri vissza az arcom az eredeti színét. Ám ez az állapotom nem igazán akart rendeződni, s mikor úgy éreztem, hogy képes lennék beszélni Hyunjinnal, ő pont akkor szorított egy aprót a kezemen, s ehhez a tettéhez még egy szó is társult.

-Imádlak. - jelentette ki, miközben elengedte a kezemet, s ezután rögtön át is karolt a vállaimnál. A tette miatt pedig a szívem még egy ütemet is kihagyott.

Váljunk már ketté, mert a végén nem kiugrik a szívem a helyéről, hanem megáll miattad...

-Hány percet késünk az első óráról? - kérdeztem meg nehezen.

-Nem sokat. - válaszolt egy kisebb idő után. - Nyolc perce csengettek be. Nem is hallottam. - nevetett fel. - Mondjuk a történtek után nem csoda, ha mindenre figyeltem csak a csengőre nem. - gondolkozott el. - Amúgy visszatérve az őszinteségre... - kezdte el, ami miatt a szívverésem ismét gyorsulni kezdett. - Meg akarlak csókolni. - jelentette ki, mikor már az aulában voltunk.

-Mit csináljak? Itt nem fogsz. - közöltem.

-Akkor a szünetben az osztályban?

-Eszednél vagy? - kérdeztem indulatosabban.

-Akkor is muszáj bizonyítani. - jelentette ki halkabban. - Tudom, hogy ez egy iskola és, ha ezt a mi esetünkben meglátnák... Mármint azt, hogy két fiú... akkor lehet, hogy nagyobb kiakadás lenne a tanárok részéről, de... - kezdte el keresni a szavakat.

-Más is kibírja. - vágtam a szavába. - Jisungék is. - hoztam fel őket tökéletes példának.

-Csak mondom, hogy Minho elmondta nekem, hogy naponta egyszer akkor kéretőzik ki az óráról a mosdóba, amikor Jisung. Előre megbeszélik, hogy melyik óra közben menjenek ki és... - kezdte el mesélni, viszont itt rögtön a szavába vágtam.