Good girls are bad girls who haven't been caught

27.

– Akkor legalább elgondolkodtál volna rajta, mennyire rosszul voltam! Sosem törődtél velem, az érzéseimmel! Néha abban sem vagyok biztos, hogy tényleg tesók vagyunk. Egy lány nagytesó nem így bánik a húgával!

– Én ezt nem... – Diana szavai elhalkulnak, aztán lehunyva szemeit, megrázza a fejét. – Nem csinálom tovább.

Ellép mellettem, és elkezdi magára aggatni a kabátját. Már a cipőjéért nyúl, mikor anya kapcsol, és odasiet hozzá.

Szótlanul figyelem a történéseket.

– Hova mész, kicsim?

– Én itt nem leszek többet. Ebben a házban. Raelynnel.

Azzal már itt sincs. Az alacsony nő szorosan mögötte követi, annyira lemaradva, amíg belebújik az egyik papucsába.

Aztán becsapják előttem az ajtót, és minden elhalkul. Csak arra eszmélek fel legközelebb, hogy két kéz a derekam köré fonódik.

– Elmenjünk sétálni?

Szipogva bólintok egyet, és hiába csípi annyira a szemeimet valami, nem hagyom, hogy kitörjön belőlem. Még nem.

(...)

Itt lenni, ezen a dombon, annyi emlékkel és érzelemmel, nagyon furcsa. Sosem gondoltam volna, hogy ez a hely lesz az egyik legértékesebb kincs, amit elraktározok a fejemben, de úgy tűnik, mindig az a legszebb emlék utólag, amire a legkevésbé számítunk.

– Beszélj hozzám – simít végig az oldalamon a fiú, ahogy fülemhez hajolva suttogja nekem a szavakat. – Mondd el, mi bánt.

Felemelem a fejemet, az eget figyelem. Elhomályosodik a látásom, nem sokkal később már patakokban folyik le arcomon a sok könnycsepp.

– Az összes dolog közül, amit mondhatott volna, azt mondta, hogy az fáj a legjobban neki, hogy elvettelek tőle.

– Tudod jól, hogy ez butaság. Nem lehet olyat elvenni tőle, ami sosem volt az övé.

Tomra kapom a szemem, a gyönyörű arcát pásztázom. Olyan őszinte tekintettel vizslat, hogy ha nem én lennék a lány, akit csodál, menten irigy lennék; sosem néztek még így rám.

– Rosszul esik – nyelek egy nagyot, érzem, ahogy a szúrás a mellkasomban egyre erősebbé válik. – Sosem gondoltam volna, hogy bármivel is meg lehet bántani őt. Hogy bármi, amit én tennék, ekkora hatással lenne rá.

– Pedig sok emberre vagy nagy hatással – mosolyodik el, egyik kezével, amivel eddig támaszkodott, eltűri egy kósza hajtincsem a fülem mögé. Olyan közel vagyunk egymáshoz, hogy érzem a lélegzetvételeit. Lassan simít végig arcomon, ahogy letörli könnyeimet. – Megértem, ha fáj.

– És az a legnagyobb vicc, hogy sosem kért bocsánatot..

Próbálom abbahagyni a sírást, de minél többet gondolok rá, annál erősebb a késztetés. A fiú mellettem hamar átölel, amennyire csak tud, magához húz. A szívveréseire terelem a figyelmem, meg a kellemes illatára. A hideg szellőre, ami körbeölel minket ezen az őszi délutánon, a fák ágainak susogó hangjára.
Bármire, ami nem tartalmazza Dianát, meg azt az összetört tekintetét a nappaliban, előttem állva.

– Egyedül te szenvedtél itt. Ő csak az áldozatot játssza.

– Jó, ezt is értem – húzódok el kicsit tőle, aztán egy pillanatra sikerül megállítanom a szúró érzést mellkasomban, de két másodperccel később újra eltorzult arccal nézek magam elé. – De mi van, ha mégsem? Ha csak mi látjuk ezt így mert a másik szemszögöt nem tapasztaltuk meg?

– Rae – szól nekem Tom, próbálva ráterelni figyelmem. – Kérlek, nézz rám.

Szemeibe meredek, azokba a gyönyörű, őszinte szemekbe, amiket az elmúlt időben egyre többet látok.

– Semmi rosszat nem tettél. Semmit. Az, hogy hallgattál a szívedre, nem hiba. Az, hogy egymásba szerettünk, nem hiba. Tudod mi az?

– Mi?

– Hogy valaha is, egy percig is úgy éreztették veled, hogy ez helytelen.

Enyhe mosoly húzódik el számon, ajkaira téved tekintetem. Egyből közelebb húzódik hozzám, nem sokkal később csókolózni kezdünk. Ujjaim hajába fonódnak, két kezével megragad derekamnál fogva, és kicsit megemelve ölébe ültet.

Túl hevesen reagál testem a szavaira, minden érintésével olyan váratlan reakciót vált ki belőlem, hogy képtelen vagyok irányítani magamat.

– Kibaszottul durván szeretlek, Raelyn.

Érzem, ahogy kihagy egy ütemet a szívem, majd váratlanul kezd el hevesen verni, mintha legalább ki akarna törni belőlem.
Olyan furcsa, hogy azt érzem, mintha most szeretnék bele először.
És mintha most hallottam volna először, hogy ezt viszonozza is.

– Azt mondtam, hogy még sosem voltam szerelmes – húzódik el tőlem kissé, szemeimbe nézve beszél. – Pár hete. Emlékszel?

Bólintok egyet, mikor eszembe jut az emlék. Ezután elkomorul arca, különös csillogással tekintetében kezd el vizslatni.

– Nem gondoltam volna, hogy ez ilyen hamar meg fog változni.

– Én is szeretlek, te idióta – mosolygok rá, a lelkem már olyan szintű boldogság borítja be, hogy levegőhöz is alig jutok. – Istenem, nagyon nagyon szeretlek, Tom.

Ajkaink újra összetalálkoznak, ezúttal már sokkal lassabban, és érzelmesebben.

Abban a pillanatban fut át az agyamon a felismerés; visszafordíthatatlanul, reménytelenül beleestem.

Írói megj.:
nem. jutok. szóhoz.
már csak az epilógus van hátra.
uram atyám😭