Good girls are bad girls who haven't been caught

19.

Pár nagy levegőt veszek miután kopogok néhányszor az ajtón, aztán lenyomom a kilincset is. Odabent pedig egy kisírt szemű, feldagadt arcú Elisabeth fogad.
Az ágyán ül, lábait maga előtt védekezőn körbefonja. Rám sem néz, akkor sem, amikor láthatóan feltűnik neki, hogy bejött valaki.
Számat is eltátom a váratlan képtől, szívem azonnal összeszorítja mellkasomat.
Csak egy oka lehet annak, hogy most ilyen felzaklatott állapotban van.

– Mennyit hallottál?

– És még van képed feljönni! – Hangosan, hitetlenkedő arccal háborodik fel, továbbra sem emeli fel tekintetét.

– Beth, el sem tudod képzelni, hogy mennyire-

– Megbántad? Sajnálod? Véletlen volt? – teszi fel sorra kérdéseit, aztán feltápászkodik az ágyából. – Tudod, egyszer még elhiszem hogy nem gondolkodtál. Másodjára viszont már szándékosan tetted amit tettél!

– Nem tudom mit mondhatnék – kezdek bele újra, szemeimet marni kezdi valami. Mintha a tetteimnek hirtelen súlya is lenne. – Tudom, hogy semmi sem lesz elég ahhoz, hogy megbocsájts.

– Akkor meg minek vagy még itt?

Síri csönd követi barátnőm szavait, nem tudom, mit mondhatnék. Fáj azt látnom, mennyire megbántottam.
Nem akartam, hogy így tudja meg, sőt az lett volna a legjobb, ha meg sem történik ez az egész köztünk Harrisonnal, vagy akár Harryvel.

– Arról pedig nem is beszélve, hogy a hülye házibulit ami a TE ötleted volt, is sikerült elrontanod!! Direkt mondtam hogy megtetszett Harry, de te mit csinálsz?

– Undorító dolgot tettem, és eszméletlenül sajnálom! – Látásom elhomályosodik, de visszatartom sírásomat. Nem fogok sírni akkor, amikor nincs jogom hozzá.

– Elmehetsz a kurva életbe a bátyámmal egyetemben!!

– Mi ez a nagy kiabálás? – jelenik meg váratlanul Harrison mögöttem, aztán mellettem ellépve Beth szobájába jön. Én az ajtófélfából is hátrálok egyet, ahogy meghallom a lány gúnyos nevetését.

– Megjött a másik kedvenc emberem is! Mégis mit gondoltál, amikor elkezdtél hancúrozni a barátnőmmel, miközben ott voltam a szomszéd szobában? Aztán volt képed rám mosolyogni és eltitkolni az egészet! – A könnyek lassan folynak le arcán, egy mozdulattal letörli őket és ahogy elkezd újra beszélni, Haz hirtelen becsukja az ajtót előttem.

Meglepődök a tettén, de rájövök, hogy valahol jogosan zárkózott be húgával. Ezt kettejüknek kell tudni lerendezni, négyszemközt. Beth végül is nem bennem csalódott akkorát, hanem abban a fiúban, akivel születése óta együtt cseperedik.
Most mindannyiónknak időre lesz szüksége, hogy összeszedjük magunkat.

(...)
Egy hét telt el azóta, hogy Bethék kanapéján ébredtem. Egy hete próbálom összeszedni magam, a gondolataimat, meg úgy összességében az életemet.
Dupla olyan erővel kezdtem tanulni, még szorgalmikat is csináltam.
Próbáltam elterelni a gondolataimat, ami egészen jól ment.
Persze, amikor testem már szinte esedezett a pihenésért, és kénytelen voltam lefeküdni aludni, akkor bekúszott néhány idegesítő érzelmi reakció.
Ha csak arra gondoltam, milyen puha volt Tom ajka, vagy mennyire beindított a hangja, az a sok felgyülemlett feszültség, amivel csókolt, akkor jesszusom.

Mivel a tegnap estémből hajnalokba nyúló fetrengés lett, most sötét karikákkal szemem alatt és egy másodpercenként ásítozó arccal ülök le az asztalhoz.
Csalódottan teszem le a telefonomat magam mellé, amikor látom, hogy továbbra sem reagált Beth semmit a huszonharmadik üzenetemre sem.

– Látszik, hogy valaki bal lábbal kelt ma – vigyorog rám az édes, modellkifutóra készült ruhában virító nővérem. – Én azért egy kis alapozót kennék magamra, hátha összefutok valami cuki sráccal!

Mivel tudom, hogy anya is hall minket, alig láthatóan bemutatok neki az asztal felett, miközben mézes-mázos hangon válaszolok.

– Köszönöm szépen a tanácsot, nővérkém!

– Olyan jó, hogy vagytok egymásnak, nem igaz? – Anya szavai zavarják meg igazán hatásos pillanatomat, ezért a müzlimet eszegetve tovább úgy döntök, nem szentelek több figyelmet nekik.

– El kell mennem délután anyuu – kezd bele váratlanul egy másik témába Diana. Ahogy lenyúl egy öt fontost a nő pénztárcájából, gúnyosan rám mosolyogva folytatja. – Randim lesz.

– Ó, ez csodás hír! Mégis kivel?

– A szomszéd sráccal, Tommal – vonja meg a vállait, aztán alig észrevehetően alábbhagy lelkesedése, amiért az én arcomon semmilyen reakciót nem lát. Ez az előnye a pókerarcnak.

Belülről viszont azonnal mardosni kezd a gondolat, mintegy halálos méreg, végigkúszik a torkomon és egyre erősebb hullámokban szánt végig rajtam.
Hogy volt képes ilyen gyorsan továbblépni?
Én meg még képes voltam azt hinni, hogy bármi több is volt köztünk holmi kalandnál?
Nem hiszem el, hogy-

– Azért 9 körül legyél itthon, kérlek! És érezd nagyon jól magad! – Anya vidám hangon beszél, a konyhapult mögül kilépve pedig az asztalhoz jön. Megsimogatja nővérem vállát, ahogy leteszi elénk a kaját. Én már végzek is a müzlimmel, szóval minél gyorsabban, ahogy csak tudok, felpattanok helyemről.

– Na én mentem suliba, sziasztok!

Egy köszönést sem kapok vissza.
Miközben lábaimra rángatom a cipőmet, nyugodtan dugom be a fülest fülembe, hátha legalább elterelem vele a figyelmemet kicsit.
A buszmegálló fele indulva, egyszerűen késztetést érzek, hogy a szomszéd házra szegezzem tekintetem.

Persze senki nem lép ki az ajtón mágikus módon, de jó a gondolattal játszani.
Mégis miket beszélek?!?
Az előbb tudtam meg, hogy a nővérem azzal a sráccal fog randizni, aki pár nappal ezelőtt még ágyba próbált bújtatni!
Olyan szerencsétlen vagyok.