Good girls are bad girls who haven't been caught

2.

– LÁNYOK, GYERTEK IDE! PERCEK KÉRDÉSE, HOGY MEGJÖJJENEK A VENDÉGEK. – Anya hangja csapja meg füleimet, így egy utolsót simítva felsőmön, kisétálok a szobámból. Dianába botlok a folyosón, aki az említett farmerszoknyáját viseli, egy fehér inggel, amit derekánál megkötött. Majdnem felhorkantok külsejét meglátván. Ironikus, hogy pont ő mondta, milyen unalmas ez a felső... Na mindegy.

– Ez lesz rajtad? – néz rajtam végig, kicsit elítélő tekintettel. Én is ruhámat kezdem vizslatni, egyáltalán nem értve, mi benne a rossz. Végül rám is került ing, de csak a gallérja látszik ki, mert rá vettem egy bézs színű nike pulcsit, alulról pedig egy sötétbarna farmernadrág takar. Nem tudom megállni, hogy ne mosolyodjak el a lány elég jól észrevehető mérgeskedésén. Örülök neki, hogy mindketten egyetértünk abban, hogy nekem jobb a szettem. Pedig, még meg sem erőltettem annyira magam.

– HALLOTTÁTOK??

A hirtelen jött hangtól mindketten megugrunk, aztán gyorsan a nappaliba szaladunk, ahol anyukám már idegesen álldogál. Mikor meglát minket, nővéremet jó alaposan végignézve bólint egyet.

– Mindketten jók lesztek így. Ne feledjétek, csak kedvesen a vendégekkel, bármit kérnek, segítsetek nekik! – Mint valami szolgák, egy időben bólogatunk testvéremmel, aztán váratlanul, a csengőnk hangja szakítja meg a csöndet.

Apa felpattan a foteléből, anya pedig a bejárathoz siet. Nagy levegőt veszek, belül pedig, mintha kicsit izgulnék. Miért is? Miért érdekel, hogy kik fognak innentől kezdve mellettünk élni?

Talán nem érdekel, talán csak annak a gondolata izgat annyira, hogy négy tinédzser fiú a mellettünk lévő házban fog élni. Nem tudom.

Az ajtó kinyílik, majd elég nagy zaj szűrődik be a ház falai közé. Végre, egy kis élet! Próbálom leplezni kíváncsiságom, ám nem tudom megállni, hogy ne a folyosó irányába bámuljak. Először egy tőlem kicsit alacsonyabb, göndör, barna hajú srác jelenik meg, akit egy szintén alacsony, idősebb férfi követ. Kezet fognak apukámmal és nővéremmel, majd hozzám érnek.

– Paddy Holland vagyok – mutatkozik be a kissrác.

– Raelyn Devora – mondom a nevem, majd az elém kerülő férfi is mosolyt villant rám.

– Dominic Holland, én vagyok az apuka. – Kicsit furcsa, hogy nálam alacsonyabb, de nagyon aranyosnak tartom, szóval nem izgat annyira. Nem ismétlem meg az én bemutatkozásom, hiszen már hallotta az imént.

– Örvendek!

Ekkor tűnik fel egy anyával kb egyidős nő, aki egy nálam másfél fejjel magasabb fiú karját rángatja maga után. A magas illető kihúzza kezét, aztán egyből hozzám sétál.

– Heló! Hadd mutatkozzak be, Harry Holland a nevem – nyújtja is tenyerét, amit mosolyogva elfogadok. Nem tagadhatom, meglehetősen helyes. Aranyos gödröcskék bújnak meg szája szélén, pici orrával kicsit beszívja a levegőt.

– Szia Harry! Én Raelyn Devora vagyok.

– Egészen szép ez a környék! – Váratlanul fordul felém a nő, széles vigyorral arcán. – Nikki Holland, te pedig ha jól hallottam, Raelyn! Milyen különleges név.

– Igen, így hívnak. Szeretem is, köszönöm és itt élni se rossz. – Egészen ügyesen sikerül reagálnom mindenre ami elhangzik, meg is veregetem gondolatban a vállamat.

– Sam, Tom! Merre vagytok már? – szólal meg hirtelen Harry, hátranézve a kivilágított folyosóra. Ekkor eszmélek fel rá, hogy még két fiúval nem találkoztam a négyből.