Good girls are bad girls who haven't been caught

21.

Mintha neki csak most esne le, amit az előbb mondott, megköszörüli a torkát.

– Basszus, tisztára mintha szerelmes lennék-

A könnyek olyan hamar homályosítják el látásomat, hogy mérgesen pislogni kezdek, hátha ezzel segítek magamnak.
Nem. Nem, nem és nem.

Nem csinálhatom többet ezt magammal.

– A kurva életbe, most rosszat mondtam – nyúl a karomért, ahogy észreveszi a reakciómat. – Én nem úgy értettem, csak-

– Ne magyarázkodj – szólok rá, a kezét lesöpröm magamról. Olyan mértékű düh árasztja el a tüdőmet, a végtagjaimat, az összes vénámat, ami a szívemhez is hamar elér.
Kibaszottul mérges vagyok magamra.

Kezeimbe törlöm az arcomat, elkezdem összepakolni a cuccaimat a táskámba, pedig a sírásom csak nem hagy alább.
El kell tűnnöm innen.

– Rae – ejti ki nevemet a száján, ám amikor nem reagálok rá semmit, megragadja pakoló karomat. – Hé, Raelyn! Ne haragudj, nem akartalak megbántani.

– Tudom. – Bólintok egyet, már az öklendezés kényszere is rámtör. Nincs erőm tovább takargatni, hagyom, hogy karjai közt szakadjon ki belőlem a sírás.

Lehajtott fejjel tűröm szívem eszeveszett tépkedését, ő viszont erősen ölébe húz, és magához szorít.
Nem szól semmit, nem kérdezősködik, csak vár.

Egy idő után már inkább attól sírok, mennyire kedves velem, és hogy ez mennyire eszméletlenül fájdalmas.
Ha csak lefeküdni akart velem, ha a testemért volt velem, mégis miért ilyen kedves most?

Ennek semmi értelme.
Azt hittem, tényleg képes leszek elkerülni ezt a sok fájdalmat, amit a múltban már egyszer lezártam.
Akkor fogadtam meg magamnak, hogy többet nem fogom hagyni, hogy úgy éreztessék velem, egy senki vagyok.
Most mégis ez történik.
Folyamatosan emlékeztet az egyezségünkre azzal, ahogy hozzám viszonyul (jelen esetben ahogy nem viszonyul).
Ez pedig rohadtul összezavar.

Miért ölel ilyen szorosan, ha az igazából nem is része a szexnek?
Miért akar megnyugtatni, ha ebből neki semmi haszna nem származik?

Eltart egy ideig, amíg lenyugszom és sikerül kiszednem magamat kezei közül. Annyira jól esett támogató karjaiban feküdni, hogy sokkal nehezebb elszakadni, mint gondoltam.

– Ne haragudj.

– Már miért haragudnék? – értetlenkedik, érzem tekintetét arcomon. Azt akarja, hogy a szemébe nézzek, de képtelen vagyok. Szégyenlem magam.
Azt, amivé váltam ebben a "kapcsolatban".

– Ma nem tudok veled szexelni ilyen állapotban. – Ahogy ezt kimondom, elneveti magát.

– Komolyan azt hiszed, hogy azért maradtam itt veled, mert a jussomat akarom?

– Mi másért maradnál? – Kérdésem után elhallgat, már nem néz rám tovább. Kíváncsiságom legyőz, arcára pillantok, hogy megtudjam, mit érez. Meglepődöttségen kívül nem tudok mást leolvasni.

– Ezzel most..megbántottál – nyögi ki végül, kicsit elfordulva tőlem. – Mindazok után, amiket átéltünk? Szerinted csak magamra gondolok akkor is, ha itt sírsz előttem?

Így jobban belegondolva szavaiba, pár pillanat alatt átfut rajtam a bűntudat hulláma, aztán saját védelmemre kelek.

– Eddig nem erre adtál utalást? Hogy csak szex és azon kívül semmi? Nem ezt akartad az elejétől fogva?!?