Good girls are bad girls who haven't been caught

7.

Mivel egész késő délutántól estig aludtam, most kicsit feltöltődve tudok a pályához menni. Kinyitom az ablakot, majd a gördeszkám átdobva a puha fűre, kiugrok. Sikeresen összeszedem magam, aztán megragadva a kelléket, sétálni kezdek. A nagy csöndben, elég hamar felfigyelek egy mögöttem egyre gyorsabban lépkedő zajra. Felgyorsítom sebességem, mikor valaki váratlanul megragadja a karomat hátulról, belőlem egy kisebb sikolyt eredményezve. Nem gondolkodok tovább, deszkámat meglendítve fordulok meg, minél erősebb ütést mérve vele. Az utolsó pillanatban állítja meg a sötétbe öltözött ember a kezem, ekkor látom meg Tom arcát. Egy nyugodt sóhajt eresztek ki magamból, de percek sem kellenek, hogy kiakadjak.

– Te idióta! Tudod, mennyire befostam?!

– Sajnálom, de nem akartam odakiabálni neked az utca végéről, hogy 'Hé Rae, csak én vagyok az! Megint kiszöktél otthonról drogozni vagy valami?' – imitálja hangjával saját magát, én pedig megforgatom szemeim. Új becenevem viszont mintha megütne belülről. Még nem hívott így, de mostmár azon leszek, hogy inkább ezen szólítson.

– Jó, de akkor sem ijeszthetsz rám így. Jól jártál, általában paprika sprével szoktam kezdeni, most viszont nem az volt elérhető.

– Ja, mert egy gördeszka sokkal jobb? Ha nem edzenék annyit, most simán behúztál volna vele egyet nekem. – Kicsit felnevet beszéde végén, aztán hirtelen kiveszi a kezeim közül a tárgyat. Lerakja a földre, aztán ráállva, elkezd vele előre gurulni. Kicsit egyensúlyozni próbál karjaival, én pedig egyből látom rajta, még nem nagyon megy neki. Egy ideig figyelem ahogy mellettem balfaszkodik, aztán egy bizonytalan pillanatában elveszti az irányítást maga felett, így dőlni kezd. Az utolsó pillanatban kapom el kezét, így megakadályozva, hogy elessen. Bár a deszka kicsúszik lábai alól, nem kerül a földre, szóval félsiker.

– Itt vagyok, itt vagyok – mondom ki bíztatóan, szinte reflexszerűen. Csupasz karját fogva, ismét égetni kezd tapintása. Csak belegondolok abba, milyen lenne, ha ő tartana engem kezei közt...

– Na jó, inkább nem égetem tovább magam. – Köhint párat, majd hónalja alá csapva gördeszkám, elindul előre, ezzel megszakítva kapcsolatunk. Megszaporázom lépteim, hogy mellé érhessek, ekkor kicsit lelassulva igazodik új ütemünkhöz.

– Igazából, elsőre senkinek sem megy még!

– Mindegy, engedjük el a dolgot – néz a velem ellentétes irányba, én pedig hamar levágom, milyen kínosnak tartja. Ám, Raelyn Devora nem arról híres, hogy kihagyna egy ilyen lehetőséget arra, hogy kinevesse a másikat.

– ÓÓh, szegény Thomas, egy lány valamiben jobb nála –

Félbeszakítva gúnyolódásom, váratlanul kapja el az ő oldalára néző karomat. A szavak torkomon akadnak, ahogy megcsap kellemes illata.

– Azt csak te szeretnéd!

– Ez most egy felhívás volt? Vagy figyelmeztetés? – Magabiztosan mosolygok, immáron tudván, mivel lehet lenullázni. Nehezen viseli el, ha alul marad.

– Vedd, aminek akarod – szólal meg, elengedve engem, és megszakítva az addig szövődő gondolataim. Egy jól látható vigyor terül szét ajkain. – Diana hogy van?

– Miért nem kérdezed meg tőle te? – válaszolok flegmán, egyből érezve, ő került a nyertes szerepbe. Talán ki van rám írva, hogy a nővéremről egy szót se? Vagy honnan tudta, hogy ezzel lehet a legjobban idegesíteni?? Mindegy, úgy kell tennem, mintha meg sem hatott volna az egész, keresztbe font karjaimat leengedem magam mellé, így vészesen közel kerülve az övéhez.

– Nem volt időm, mikor kizavart a szobájából tegnap éjjel..

Már elfintorodnék, mikor emlékeztetem magam a dolgokra. Egyrészt, csak poénkodik, másrészt meg, nem izgat.

– Hú, hát ez igen szomorú, de én sem tudom, mert én másnál töltöttem az egész napom. – Már az ismerős terepen járunk, így szaladni kezdek a többiek felé, magam mögött hagyva a srácot. Nem is foglalkozok reakciójával, mert nem számít. Nem szabad, hogy számítson. – Sziasztok!

A társaság tagjai köszöntenek, majd Hannah egyből rám kacsint, ahogy meglátja mögöttem az ismerőst.

– Szóval már mindennapos program lesz, hogy hozod magaddal a helyes fiút?

– Nem volt tervben, de mintha titokban folyamatosan lesné minden mozdulatom, tudta, hogy mikor indulok el hozzátok. Nem hiszem, hogy a közeljövőben le fog állni – húzom el a számat, kikapva Louis kezéből energiaitalát, majd lehúzva a tartalmát. Az említett mérgesen néz rám, de egy szó nélkül el is engedi a dolgot.

– Ha nekem lenne a titkos követőm, tuti felhúzott redőny előtt öltöznék át minden nap – von vállat barátnőm, ezzel kicsalva belőlem egy nevetést. Hát, azt már biztosra mondhatom, hogy van egy csodálója a srácnak.

– Min nevettek? – Tom hirtelen jelenik meg mellettem, kicsit megijesztve közelségével. A kezében tartogatott gördeszkám a földre teszi, majd egyik lábával oda tolja enyémhez. Rálépek, kicsit csúszkálni kezdek vele, miközben Han válaszát hallgatom.

– Titok! Egyébként is, alig tudunk rólad valamit, nem akarsz mesélni kicsit?

– Mit meséljek? Elég unalmas ember vagyok – mosolyog a srác, mikor Louis is becsatlakozik a beszélgetésünkbe.

– Úúú, Hannah érdeklődik egy fiú iránt? Milyen csoda történt, kéremszépen!

– Fogd be, te pöcs! – Az alacsony lány hamar rászól, még a sötét ellenére is jól látszik, hogy elpirosodik. – Azt nem tagadom le, hogy helyes. Hát akkor miért olyan nagy dolog, ha érdekel, milyen belülről?

– Aranyos vagy – mondja ki Tom, ezzel belőlem is meglepődöttséget kihozva. Olyan finom hangon beszél, hogy egy pillanatra elkalandozok. – Nos, van három tesóm, szeretek edzeni és motorozni is. Van egy kutyám, akit imádok.

– Milyen fajtájú? – szakítja meg a srácot Han, kíváncsi tekintettel. Egymást figyelik, én pedig hirtelen nagyon kihagyva érzem magam a csevegésükből. Mintha megzavartam volna valamit. Olyan fura!

– Pitbull, de olyan aranyos, hogy egy léleknek sem tudna ártani. Hiába mondják sokan, hogy azok ijesztőek, szerintem pont az ellentéte annak..

A szemem sarkából észreveszem, hogy a szőke hajú fiú aprót int ujjaival nekem, hogy üljek mellé. Hálásan pillantok rá, aztán a padra telepszem. Felém nyújtja nemrég megkezdett cigijét, amit hálásan elfogadva veszek el. Észrevette, hogy kényelmetlenül éreztem magam, amit értékelek. Fejemet lassan vállára hajtom, tekintetem felvezetem az égre. Nagyon tiszta ma éjjel, a sok csillag fényesen világít rajta.

– Milyen napod volt? – kérdezi meg halkan tőlem, fejét kicsit felém fordítva.

– Elég szar. Elmentem Hazhez, szóval ő enyhített rajta, de nem dobta fel a hangulatom annyira.

– Vele még mindig találkozgatsz? Olyan rég beszéltél róla, elfelejtettem. – Köhint párat, miközben karját átvezeti vállam felett. Lehunyom a szemeim, érzem, ahogy megcsap az esti hűvös szellő. És hiába próbálom, egyszerűen nem tudom nem észrevenni a hangosan felnevető párost nem sokkal messzebb tőlünk.

– Hát, ja. Nyáron nem nagyon futottam össze Elisabethel sem, szóval hozzá se néztem be, nyilván.

– Szomorú, hogy nem jöttél felém. Pedig, tudod hol lakok. Tőled egy látogatást sosem bánok – mondja ki, én pedig elnevetem magam. Vicces kedvében van, úgy látszik.

– Hülye vagy.

– Te viszont így szeretsz – folytatja gondolatmenetem, mire felemelem válláról fejemet, aztán kiszedve a cigijét szájából, felpattanok az ülőhelyemről.

– Elvisellek. – Ahogy kijavítom, a csikket számba véve, ráállok a deszkámra, és már el is indulok vele a pályán.