Szemfényvesztők ʰʸᵘⁿⁱⁿ

|45| - Nyugtató ölelés

-És kint az asztalnál nem tudsz szedni neki? - kérdezte Jieun, viszont választ nem kapott. - Menjetek. Üljetek le enni. Én megvárom Minjaet.

Ketten fogunk enni?

A tekintetemet ezután lassan ismét Hyunjinra vezettem, aki ekkor már lassabban, s szótlanul szedte tovább az ételt a tányérra. Emiatt pedig egyre biztosabb lettem abban, hogy ő is elgondolkozott valamin. Ám idővel végül megtelt a tányér, s miután végzett hirtelen felém indult. A tette miatt pedig én rögtön hátrálni kezdtem. Hyunjin még csak elém se ért, de én már rögtön utat engedtem neki. Elálltam a konyha ajtajából, ráadásul ismét elnéztem róla. Hyunjin így szó nélkül haladt el mellettem, s emiatt Jieun rögtön kérdőre is vont.

-Történt valami? - érdeklődött, ami miatt lassan rávezettem a tekintetem.

-Hát... - kezdtem el halkan, viszont fogalmam sem volt arról, hogy mit mondjak, ugyanis nem akartam beavatni a történtekbe.

Hosszabb ideig gondolkoztam a folytatáson, viszont nem találtam a szavakat. Nem tudtam, hogy hogyan adhatnék választ úgy, hogy ne kelljen beavatnom, így egy sóhajtás kíséretében a kezemet a tarkómra tettem.

-Hagyjuk ezt most. - mondtam szenvedő hanggal, majd rögtön Hyunjin után indultam.

-Várj, Jeongin. - szólt utánam Jieun, így rögtön megtorpantam.

Nem akarok erről beszélni. Ez miért olyan nagy baj?

Lassan és félve léptem vissza a konyha ajtajába, majd amint Jieun megpillantott egy szomorkás mosoly került az arcára.

-Hyunjin elmesélte a JYP-nál történteket. Senkit nem hibáztatok ezért, ugyanis számítani lehetett arra, hogy valaki vagy akár valakik felfigyelnek Hyunjinra. - mesélte. - Az, hogy egyre többen tudják meg a kapcsolatotokat, még bajt hozhat rátok. Emiatt pedig lehet, hogy innentől kezdve csak nehezebb lesz nektek... Ne szúrjatok ki a másikkal, hiszen szükségetek lesz egymásra. Együtt kezdtétek, akkor együtt is érjetek a végére.

Egyre nehezebb lesz? Hiszen már most az...

Nem tudtam, hogy erre most mit is kellene mondanom, így inkább nem reagáltam semmit Jieun szavaira. Ettől függetlenül tudtam, hogy igaza van, ahogyan azt is, hogy ezzel nem lesz gond, hiszen mi továbbra is itt leszünk egymásnak. Viszont most tényleg szükségem volt egy kis időre a történtek miatt, de ez részemről nem azt jelentette, hogy innentől kezdve távolságtartóbb akarok lenni. Csupán csak egy kis idő kellett, semmi több. S csak remélni tudtam, hogy Hyunjin ezt megérti, és most egy ideig nem fog próbálkozni semmivel.

-Jó, látom rajtad, hogy nem akarsz beszélni róla. - szólalt meg ismét Jieun. - Akkor csak... Bírjátok ki egymás mellett. Igazából nem vagytok együtt, szóval egyszer úgyis vége lesz ennek. Gondolj erre, hátha segít. - mosolyodott el erőltetetten. - Na menj enni. A végén kihűl az ebéd.

Ahogyan eddig, úgy továbbra is szótlan maradtam. Ráadásul most még csak nem is értettem vele egyet, ugyanis nekem nem segített a tudat, miszerint egyszer úgyis vége lesz az álkapcsolatunknak. Jelenleg erre gondolni sem akartam, így inkább a kérése után rögtön megindultam az ebédlő felé. Menet közben pedig egyre biztosabb lettem abban, hogy Hyunjin már rég nekilátott az ebédnek. Ám ez nem így történt. Ugyanis amikor beléptem a helyiségbe rögtön megláttam, hogy evés helyett csupán csak kotorászta az evőeszközével a tányérjában lévő ételt. Tette közben pedig az asztalon könyökölt, s a tekintetét folyamatosan a tányérján tartotta. Az érkezésemre pedig még csak fel sem figyelt, s emiatt ismét kezdtem rosszul érezni magam.