I fell in love with you... My fault...

F O U R T Y SEVEN

-Mi van itt? Dylan-nek mi baja?-végigelemezte az arcom-Na és neked?-kíváncsiskodott, közben felkapott egy almát és beleharapott.

-Ezt akarjuk mi is megtudni.-beharaptam az alsó ajkamat, mert nem akartam elsírni magam itt mindenki előtt. Hát persze, hogy nem jött össze. A könnyeim csak úgy elárasztották az arcomat.

-Semmi, oké? Hülye voltam és ennyi.-borultam ki teljesen.

-Várj, miért mondod ezt?-Troy gyanakvóan kérdezett, amitől majdnem megállt a szívem. Mi van, ha látott?

-Faszságot csináltam, vagyis nem én csináltam, de Dylan sosem fog nekem megbocsátani.-Jackson szorosan átölelt, én inkább belefúrtam az arcomat a pólójába, nem akartam, hogy bárki is így lásson.

-Angel, mondd el, hogy mi volt. Dylan jobban szeret téged mindenkinél, esélytelen, hogy ne bocsásson meg.-nyugtatgattak, de egyszerűen nem ment. Csak összetörtem. Hinni akartam nekik, hogy Dylan-t nem fogja érdekelni, de nem tudtam.

-Nem fogtok ítélkezni ugye?-a félelem és a kétségbeesés a hatalmába kerített, ahogyan az a remegő hangomon is meglátszott.

-Angel, mondd már. Nem fogunk.-szólt rám Troy.-De ugye nem csaltad meg?-tette fel az egymilliós kérdést. Rosszul reagáltam. Ha lehetséges volt, akkor még jobban bőgtem.
-Angel, ugye nem?

-Troy, hagyod, hogy elmondjam?-rivalltam rá, mire sóhajtva felemelte a kezeit védekezésként. Jackson még mindig a karjaiban tartott, Justin pedig bíztatóan simogatta a vállamat.
-Nem akartam, hogy ez legyen, de megtörtént. Tegnap túl sokat ittam a buliban és mivel nem láttam egytől kettőig, így úgy döntöttem, hogy felmegyek az emeletre és lefekszem. De végül egy fürdőszobába kerültem.-meginogott a hangom és próbáltam összeszedni a gondolataimat, több kevesebb sikerrel.

-Angel, folytasd.-bólintottam Justin-ra és elmondtam, kerek-perec.

-Szóval... bent volt már valaki. Homályos még mindig, hogy ki lehetett az, de határozottan emlékszem, hogy levette a felsőmet és megcsókolt, de...-döbbenten néztek rám és félbeszakítottak.

-Hogy mi? Na ezt biztosan nem fogja megbocsátani.
-Angel ne szórakozz. Ki volt a tag?
-Hallod, ez komoly? Ismerjük a srácot?

-Had mondjam már végig. Ellöktem. Az a baj, hogy nem emlékszek, hogy hogy nézett ki, de.. nem srác volt.-nagyot nyeltem az emlékképek hatására, de összezavarodtam, mikor a fiúk nevetni kezdtek.
-Most mi van?

-Te...-Troy szakadt a röhögéstől, így alig értettem, amit mondani akart.-De szeretlek, gyere ide!-kihúzott a szintén vigyorgó bátyám karjai közül és átölelt.

-Angel, hidd el, ezt meg fogja bocsátani.-nevetett ki Jack.

-Jackson, ez akkor is megcsalás... de köszi az együttérzést, rendesek vagytok.-otthagytam őket és inkább visszamentem a szobámba. Egy perc sem telt el, de valaki már kopogott az ajtómon. Egy hangos kiabálás után bejött Justin.

-Mit akarsz?-kérdeztem flegmán, majd tovább pakolásztam.

-Gyere szívem, beszélünk Dylan-nel.-átkarolta a vállamat és ellentmondást nem tűrően húzott ki a folyosóra. Dylan ott ácsorgott.

-Szia.. Dylan!-köszöntem neki, mintha még nem is találkoztunk volna.

-Angel, Justin?!-unott arccal, mégis feszült állkapoccsal támaszkodott a vállával a falnak.