I fell in love with you... My fault...

F O U R T Y FOUR

-Angel, tudom, hogy ott vagy bent. Gyere ki, légyszíves.-kezdtem lehiggadni, de az ellenkezésétől begurultam.

-Nem! Nem megyek sehová, amíg el nem tűnsz.-hallottam a hangján, hogy a sírás fojtogatja. Rossz volt hallani.

-Gyere ki, kérlek. Utoljára mondom.-belerúgtam egy jókorát abba az istenverte mosdóajtóba, majd hallottam, hogy kattan a zár. Csakhogy nem ő lépett ki a wc-ből, hanem valami csaj. Nagy mosollyal köszöntött, csak épp nem tudta, hogy annyira leszarom, mint még soha.

-Dylan, menj el.-könyörgött, de nem mentem sehová.

-Ha nem nyitod ki, betöröm.-kiabáltam be neki, majd végre valahára eleget tett a kérésemnek.

-Nyugodj már le! Mi bajod?-nem válaszoltam semmit, csak kézen fogtam és a parkolóig meg sem álltunk.
-Hová megyünk? Dylan? Engedj el.-hisztizett tovább, de nem zavarta, hogy nem érdekel mit mond.

-Vagy felülsz magadtól, vagy én teszlek fel.-kezébe nyomtam a sisakot és láttam rajta, hogy hezitál.
-Oké..-megemeltem és felültettem a motorra. Kivettem a kezéből a bukót, majd a fejére csúsztattam és becsatoltam.
-Vigyázok rád..-felpattantam Samatha-ra, hátranyúltam Angel kezeiért és átkulcsoltam őket magam körül. Nem mondom, hogy nem indított be, mert akkor hazudnék. Mindaddig, amíg el nem indultunk, próbált ellenkezni, de rá kellett jönnie, hogy vagy átölel, vagy leesik a motorról. Nyilván az első mellett döntött.
Út közben éreztem, hogy ideges, de kit akarok becsapni? Én is az voltam. Feszült volt köztünk a levegő, mindaddig, míg meg nem érkeztünk oda, ahová kellett.

-Gyere.-szóltam oda neki, mikor megtorpant az ajtóban.

-Dylan nem kell ezt csinálnod..-bizonytalanodott el, de nyilván muszáj ezt csinálnom.

-De kell. Ha nem jössz be...

-Te viszel be. Gondolom.-forgatta meg a szemét ma már sokadjára.

-Aha.. de okos vagy.-ismét megfogtam a kezét és csak az étterem egyik asztalánál álltunk meg. Nem túl bátran ült le, én pedig helyet foglaltam vele szemben. A pincér nagy mosollyal az arcán üdvözölt minket és hozta az itallapot.

-Én csak vizet kérnék.-szólalt meg halkan.

-Nem, nem azt kérsz. Kóla?-behunyta a szemét egy pillanatra, majd mély levegőt vett és bólintott.
-Akkor két kólát.

-Rendben. Máris hozom az étlapokkal együtt.-rosszallóan nézett rám, de megszoktam. Egy tizenhét éves fiú, tele tetoválással. Wow...

-Köszönjük.-néztem vissza gúnyos vigyorral, ami Angel-nek nem tetszett. De mit lehet tenni, ha valakik nem szimpatikusak egymásnak?

-Ne fáradjon, én most elmegyek.-megint csak a sírás határán volt, de nem hagyhattam elmenni. Felállt, de amint megszólaltam, megtorpant.

-Ülj vissza.-megfordult és így is tett. Hatással vagyok rá, de nem akarok ezt kihasználni...

-Hölgyem, ha ez az úr valami olyat tesz, amit maga nem szeretne, nyissa ki a száját.-mondta Angel-nek, aki értetlenül kapkodta köztem és a pincér között a fejét.

-Félreérti. Dylan sosem tesz semmi rosszat. Főleg nem velem..-hangja elhalkult, majd küldött egy mosolyt a pincérnek, aki megnyugvóan kifújta a levegőt.

-Vigyázzon rá!-súgta nekem, majd önelégülten mosolyogtam magamnak. Pár perc múlva hozták a két italt és az ígért étlapokat. Én már el is döntöttem, hogy mit kérek, Angel viszont nagyon erősen törte a fejét. Úgy tűnt, hogy lélekben nincs itt.