Időutazás -Doctor Strange (pt.2)

544 43 10
                                    

(T/N) -Te neved

Strange átlépett a portálon. A hideg futkosott a gerincén, azonban nem foglalkozva a rossz előérzetével összeszorította a fogát, és nem hallgatott a megérzésére. Szüntelenül a földet szuggerálta, miközben maga elé motyogva sétalt New York forgalmas utcáin. Nem igazán tudta, mit is kéne most tennie, így inkább beült egy szimpatikus kavézóba. Lehuppant a legközelebbi asztalhoz, és kikért egy tejeskávét, de valójában egyáltalán nem az ital érdekelte, csak egy újságot akart szerezni magának. Miután megkapatintott egyet rögtön belelapozott, és megnézte a híreket. A leírtak és a dátum alapján megállapította, hogy a csatára két nap múlva kerül sor. Vagyis van még ideje.

Belekortyolt a kávéjába, és rögtön elfintorodott, de azért megállta, hogy ne köpje vissza azonnal a csészébe. Az ujjaival dobolni kezdett az üvegasztalon, és gondolkozott. Hirtelen felpattant, és kiviharzott a kávézóból, otthagyva az újságot, és a szinte teli csészét.

Sietősen lépkedett az utcán, és igyekezett egy minél elhagyatottabb helyet találni, ahol zavartalanul varázsolhatott. Mielőtt azonban bármit is tett volna, a köpenyét piszkálgatva, a lehetséges terveken kezdett gondolkozni. Tudta, hogy nem húzhatja nagyon az időt, ezért megnyitott egy sárga, szikrázó portált, és mély levegőt véve átlépett rajta.

New York utcái után ez a hely üdítően csendes volt, és zöld, és nyugis. Strange szívesen leült volna egyet, hogy gondolkozzon, meditáljon, vagy éppen egy nyugodt, komótos teázást se utasított volna vissza, de te fontosabb voltál neki. Sóhajtva a faház irányába nézett, és behunyta a szemét és visszanyelte az egyre feltörekvő undorát. Ez az ember lett volna, akitől alapesetben utoljára kért volna segítséget, de jelenleg nem volt választása.

- Stark - szólalt meg rekedtes hangon, és az előtte álló férfira nézett.

Tony csak ledermedve állt, és tágra nyílt szemmel bámult a varázslóra. A kezéből kicsúszott a kávés bögre, és hatalmas csörömpöléssel ért földet. Stephen erőltetett mosollyal biccentett felé, de nem szólalt meg.

- Maga a szemem láttára halt meg - suttogta végül Tony, és megdörzsölte a szemét, hogy biztosan jól lát -e.

Strange csendben bólogatott.

- Emlékszik arra, hogy azt mondtam magának, hogy csak egyszer győztünk Thanos ellen? - ült le a varázsló egy székre, mire a milliárdostól csak egy határozott bólintást kapott. - Az nem szabad, hogy megtörténjen.

Stark meglepetten felnyögött. Összevonta a szemöldökét, pislogott néhányat, majd keresztbe fonta a karját.

- Doki, azt akarja mondani, hogy vesztenünk kell?

Stephen élesen beszívta a levegőt.

- Én csak azt mondom, hogy nem győzhetünk így. Ha megtesszük azzal többet árthatunk... - ebben a pillanatban a férfi elhallgatott.

Tony mögött egy kis, barna hajú lány ácsorgott, macival a kezében. Hatalmas szemeivel Stranget nézte, de nem szólt, csak csendben az apukája mellé sétált, és átölelte.

- Morgan, kicsim, menj aludni. Most a felnőttek beszélnek - simogatta meg a milliárdos kislánya fejét.

- Én is hallgatni akarom, miről beszéltek - makacsolta meg magát Morgan, és még szorosabban hozzábújt az apukájához.

Tony megadóan sóhajtott, és ismét a varázslóra emelte tekintetét.

- Tehát mi lesz, ha azzal az egy megoldással nyerünk?

Strange feszülten mocorgott a székben, majd felállt a helyéről, és egészen közel sétált Tonyhoz.

- Talán ezt négyszemközt kéne megbeszélnünk - suttogott elfojtott hangon a doki, és sokat mondóan Morganre nézett, mire Stark bólintott.

- Morgan, már igazán késő van. Aludnod kéne.

- Menj, szórakoztasd - fordult hátra Strange a köpenyére pillantva, aki engedelmesen a kislány vállára repült, akinek erre felcsillantak a szemei.

Egy ideig csak néztek utána, majd Tony meglökte Strange vállát, és várakozóan nézett rá. Stephen sóhajtott. Ez egy roppant kínos beszélgetés lesz.

- Stark - fonta keresztbe a karját a férfi. - Ez nagyon őrülten hangzik, de a maga öntelt, egoista feje fogja megmenteni az univerzumot. Maga fog csettinteni - a mágus szavait kínos csend követte.

Tony csak meredt maga elé, és próbálta feldolgozni a hallottakat. A feszültség tapintható volt, és a két férfi csak nézte egymást. Stark lassan megingatta a fejét, majd rekedtes hangon megszólalt:

- Az nem lehet.

- De, így volt.

- És miért nem csettinthetek ezúttal én? - vonta fel a szemöldökét vasember.

- Hadd magyarázzam meg úgy, hogy egy ötéves is megértse - tárta szét a karját Stephen. - Ha maga most csettint, akkor (T/N) is visszajön az időbe, hogy ezt megakadályozza, és akkor kénytelen leszek...

- Szóval maga visszajött azért, hogy megmentse a barátnőjét - vágott közbe Tony. - Ez önző. Még magától is, Doki.

- Magát jöttem megmenteni, úgyhogy inkább mondjon köszönetet, Stark - szűrte ki a fogai közt a férfi.

- Nem. Maga (T/N) -ért kockáztatja az univerzum jövőjét, Strange - lépett oda hozzá Tony, és a varázsló szemébe fúrta a tekintetét.

- Szóval segít, vagy nem? - nézett el vasember válla felett Stephen.

Látta, hogy a köpenye közeledik, vagyis valószínűleg Morgan elaludt.
Tony megfeszítette az állkapcsát, de azért bólintott.

- Akkor majd találkozunk a csatamezőn. Ne szúrja el - morogta oda halkan a végét Tonynak, majd miután a köpeny a vállára szállt, egy portál segítségével távozott. A milliárdos csak nézett utána, és aznap éjjel nem sokat aludt.

A végső napon Stephenen különös izgatottság lett úrrá. Tudta, hogy ma látni fog téged, és ettől alig tudta visszafogni a mosolygását. Alapból nem volt egy vidám nap, de őt ez nem érdekelte. Mióta elvesztett nem telt el úgy nap, hogy ne gondolt volna rád, és most végre teljesül az, amire két hete folyamatosan gondolt.

A tömegben rögtön téged keresett. Nem érdekelte mi történik körülötte, ő csak melletted akart lenni. Amint észrevette, hogy küzdesz, elkezdett feléd rohanni, hiszen nem akart téged másodszor is elveszteni. Már csak néhány méterre volt tőled, amikor látta, hogy egy űrlény, karddal a kezében ugrik feléd. A levegő a tüdejében szorult, és a rátörő félelemtől szinte megbénult. Lelassult körülötte a világ, és csak tehetetlenül nézte, ahogyan a szörny rád ugrik.

Azután hirtelen porrá vált. Strange villámgyorsan megpördült a tengelye körül. Megtörtént. Marvel Kapitány csettintett. Győztetek.

A férfi eléd lépett, letörölte a könnyeit és olyan szorosan ölelt meg, hogy a csontjaid beleropogtak. Nem hitte el, hogy itt vagy. Ott volt a temetéseden, most pedig itt van. Újra meg tud ölelni, meg tud csókolni. Odahajolt hozzád, és meg is csókolt. El se tudta mondani, mennyire hiányzott ez neki. A nyakhajlatodba fúrta a fejét, és percekig így álltatok.

- Stephen, mi a baj? - toltad el magadtól aggódva, majd a kezed közé fogtad az arcát. - Mi történt?

A férfi csak elmosolyodott.

- Tudod, történt ez meg az. De már vége. Örülök, hogy élsz - bólintott, és újra megcsókolt.

Igazából fogalmad se volt arról, hogy mit tett, de valahogy érezted, hogy jobb nem tudni. Ő pedig rájött, hogy nem veszíthet el téged. Meg fog védeni mindentől, ami árthat neked. Bármi lesz is.

Itt van ennek a kis valaminek a masodik része, remélem tetszett.
Köszönöm a kérést _HP_Anime_Foci_Fan, AmarillaHerbly, és illyareaw. Nem akartam neki második részt, de végül nagyon élveztem hogy megírhatom

Marvel és Egyéb OneshotokWhere stories live. Discover now